„Vérátömlesztésre van szüksége a magyar öttusának a mostani krízishelyzetben” – a Magyar Öttusa Szövetség főtitkára a Mandinernek

Intő jelek az idei bath-i öttusa-világbajnokság után

Valóban nem volt sikeresnek nevezhető a legutóbbi a bath-i kvalifikációs világbajnokság, hiszen váltóban szereztünk ugyan érmet, egy ezüstöt, női csapatban pedig egy bronzot, de ezek a versenyszámok nincsenek öttusában az olimpia programján. A szöuli olimpia óta ismerjük egymást, de mindig úgy érzékeltem, hogy nem rettensz meg a nagy feladatoktól, s azt gondolnám, hogy főtitkárként egy kevésbé sikeres vb-től sem. Miért érzed mégis úgy, hogy meg kell kongatni a vészharangot a magyar öttusa háza táján? 

A „kevésbé sikeres” megfogalmazás a részedről nagyon hízelgő a világbajnokságon mutatott teljesítményünkhöz képest, mert valóban akadt néhány érem, ami a kirakatban esetleg jól mutat, de szakmai szempontból sajnos ezekkel nem sokra megy a sportág, ha az olimpiai elvárásokat nézzük. Van egy nagyszerű versenyzői állományunk, ezt szögezzük le. Hosszabb kibontást is megér, hogy kiben milyen potenciál van, de ez a vb rámutatott számos, eddig a sportágban magunk előtt gördített problémára és hiányosságra, amelyet azonnal orvosolni kell, ha nem akarunk nagyobb pofonokba beleszaladni. 

Pár hónappal ezelőtt vetted át a szövetség főtitkári feladatait, vagyis az operatív irányítást a Simicskó István elnök vezette sportágban, de előtte – kisebb nagyobb kihagyásokkal, olykor tanácskozási joggal, olykor bizottsági feladatkörökben – évekig része voltál az elnökségi munkának. Akkor nem láttad előre azokat a nehézségeket, amelyekre most utalsz? 

Idén április eleje óta vagyok a szövetség főtitkára, s előtte valóban hosszabb-rövidebb időszakokban tanácskozási joggal, vagy olykor különféle bizottságokban láttam a folyamatokat, és rendre készíttetem beadványokat, komolyabb szakmai anyagokat – például a 2021-ben életre hívott stratégiai bizottság tagjaként is –, amelyekkel bizonyos holtpontokról szerettem volna elmozdítani a sportágat. Azt hiszem ezek a kezdeményezéseim kivétel nélkül mind a fiókban landoltak. De most tavasszal elérkeztünk a működés egy olyan állapotához, amelyben bizonyos tennivalók egyszerűen nem tűrtek halasztást. Amikor elkezdtem április elején a munkát, a hónap végén várt ránk egy hazai rendezésű világkupa, majd ahogy a feladatok rendezése elindult, előbb két szövetségi, irodai kolléga köszönt el, majd a világkupa után május elején még a maradék három is. Vagyis egy bő hónappal a kezdés után ott álltam a szövetségben egymagam, a szezon kellős közepén, kollégák nélkül, úgy, hogy jött az Európai Játékok és a világbajnokság. 

 Az alapszabályban foglalt működési szabályzatokból is jó néhány hiányzott a transzparens és tervezhető munkához. Nem volt, gazdálkodási, pénzkezelési, iratkezelési szabályzatunk, s nekem, aki húsz évet töltöttem a bankszakmában, ez különösen érzékeny pont volt. Mostanra, örömmel mondhatom, hogy a megfelelő szakemberek irodai munkába történő bevonásával sikerült stabilizálni a helyzetet. A hiányokat folyamatosan pótoljuk, és úgy látom, hogy racionális és tervezhető működést fogunk tudni biztosítani úgy, hogy eközben pénzügyileg átláthatóvá tudtuk tenni a napi munkát. Ez egyszerűen nélkülözhetetlen, hiszen gondold el: ha valamelyik versenyző azzal fordulna hozzám, hogy el tud-e utazni például ősszel egy fontos kvalifikációs viadalra, vagy lesz-e pénz edzőtáborra, akkor ma már felelősen tudok válaszolni neki. És főként azért, mert az új pénzügyi igazgatóval rendbe tettük ezt a területet és végre nem csupán a napi egyenleget látom, ahogy korábban. De nem szeretném leszűkíteni a problémákat csak erre a területre, mert sajnos a szakmai koncepciók, az olimpiai tervek, sőt egy hosszabb távú szakmai stratégia is kellene a sportág sikeresebb navigálásához, és sajnálatosan ez sincs meg.

Nincs sportági stratégia, nincs olimpiai felkészülési terv

Egy évvel a párizsi olimpia előtt nincs olimpiai felkészülési terve az öttusának? 

Sajnos ki kell mondanom, hogy nincs. Az elmúlt hét évben egyszer sem készült olimpiai felkészülési terv. Ez a versenyzők szempontjából is nagyon rossz, mert nem látják át a saját felkészülésüket, nincs érdemi egyeztetés a kapitány és az egyesületi edzők között.

Idén sajnos hat egyesület szűnt meg, a 9-16 éves korosztályban hatszázötvenről kétszázhetvenötre csökkent a versenyzők száma 2018 óta, ez mélyütés egy ilyen sportágnak, mint a miénk. A korábbi időszakban, amikor tanácskozási joggal vettem részt az elnökségi munkában, a vezetőkkel sokszor megosztottam aggályaimat, de mindezek ellenére nem történt semmi változás, vélhetően a kényelem nagyobb úr volt, de az egyesületeknél végzett komoly szakmai munka miatt gurult valahogy a szekér. 

Csakugyan voltak kimagasló eredmények azért, hiszen ne felejtsük: Marosi Ádám és Kovács Sarolta a legmagasabb szinten teljesítettek. Ugyanakkor voltak kívülről is érzékelhető belső gondok, gondolom nem véletlenül váltak szét a korábbi női kapitány, Kállai Ákos és a szövetség útjai. Jelenleg Martinek János, korábbi szöuli olimpiai bajnok csapattársad viszi mind a férfi, mind a női szövetségi kapitányi feladatokat. Tavaly a nemzetközi szövetség, az UIMP az „év edzője” díjat is neki ítélte. Hol itt a baj? 

Valóban nagyon eredményes lett például a 2022-es esztendő és fontos kiemelni, hogy tényleg 

Gulyás Michelle, Guzi Blanka, Bőhm Csaba vagy Szép Balázs az elmúlt két évben értek el olyan eredményeket, ami alapján ez kijelenthető. Az idei vb-n ugyanakkor csak Bőhm Csaba tudott a – nőket is ideértve – legjobb 15 között végezni, neki egy hetedik hely jutott. Ez intő jel. A 19 éves Bauer Blanka a 16 lett, csakúgy mint Demeter Bence. A vb-n két-két döntősünk ugyan volt, de aggasztó, hogy nem tud 3-3 magyar az egyéni döntőbe kerülni. Csapatban úgy nyertek a nők bronzérmet – ami ugye az olimpiai elszámolásnál sajnos nem értékelhető –, hogy a 18 fős fináléban a britek négy, az olaszok három, a magyarok két versenyzővel szerepeltek, más országokból egy-egy öttusázó került a legjobbak közé, így lett harmadik a magyar együttes az olaszok és a britek mögött. Én úgy látom, hogy az is problémás, hogy a két meghatározó versenyszámban, a vívásban és – legalábbis még az olimpiáig – a lovaglásban fontos lenne, hogy a versenyzőink több központi összetartáson vegyenek részt, hiszen ezeken rengeteg múlhat egy-egy fontos versenyen. Ebben a két számban kudarcot vallottunk a vb-n, az eredményjelző nem hazudik. 

Kell-e egyáltalán majd az öttusa a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak?

Apropó lovaglás! Sokáig már sajnos nem kell a felkészülésben ezzel bíbelődnie a versenyzőknek, mert a párizsi olimpia után – magyar szempontból is nagy veszteségként elkönyvelve a döntést – a lovaglás kikerül a sportágból és helyette bejön az OCR, (obstacle course racing), vagyis egyfajta akadályverseny. Erre az átmenetre készen áll a magyar öttusasport? 

Az olimpiára készülők egyelőre nem foglalkoznak a hatodik tusával, az OCR-rel, de a juniorok és attól lefelé a fiatalabbak már lovaglás nélkül, OCR-rel versenyeztek idén. Amúgy 

 hiszen annyi más jelentkező sportág van. A magam részéről úgy gondolom, hogy jók az esélyeink, de azért garancia nincs rá, ettől függetlenül emiatt is elengedhetetlen egy sportági stratégia, hiszen ezzel a versenyszámmal teljesen új fizikumú versenyzők kellenek majd az öttusába. Sokkal erősebb karok, izmosabb vállak, erősebb törzs kell majd a harminc másodperces akadálypálya teljesítéséhez, ami persze lehet, hogy egyáltalán nem tesz jót majd a laza vívókaroknak a páston és a flexibilis vállaknak az úszásban. Szóval erre is tervezni, készülni kell.

Végre a versenyzők szava is eljut az elnökségig – van valódi érdekképviselet

A versenyzők hogy élik meg mindezt? 

A versenyzők mindig a legjobbra törekszenek, ők fejlődni akarnak és szerencsére ma már arról is többet tudunk, hogy mi a véleményük az őket érintő kérdésekről. Nagy eredménynek tartom a mostani működésünket tekintve, hogy Koleszár Mihály, aki junior világbajnok is volt, most a versenyzői bizottság elnöke. Végre nem csak tanácskozási joggal, hanem szavazati joggal is részt vehet az elnökség munkájában, ami a versenyzők érdekeinek képviselete szempontjából elengedhetetlen. 

 ez ma már elemi kérdés a világ minden komolyabb sportszervezeténél.

Milyen egyéb ötletek és cselekvési tervek vannak a tarsolyban? 

Húsz évig dolgoztam a bankszakmában és vállalkozóként is láttam, hogy az üzleti világ hogyan működik. Mindig is hittem abban, hogy az élsportot és az üzleti szférát közelíteni kell. Ezt már évekkel ezelőtt az olimpiai mozgalom vezetői is felismerték. Mi egy olyan sportágat űzünk, amelyben minden megvan ahhoz, hogy vállalati közegben akár csapatépítő tréningeket szervezzünk, kivonuljunk egy-egy céges rendezvényre vagy városi fesztiválra és egyéb eseményekre, így akarjuk a sportágunkat piacképesebbé tenni. 

 Digitális csatornáinkat életre keltettük, YouTube és Instagram oldalunk aktívvá vált és a közösségi média lehetőségeit kihasználva megkezdtük a szurkolói bázisunk építését. Az öttusa követőtábora egy év múlva sokkal nagyobb lesz a mostaninál, ebben biztos vagyok. 

Valóban volna igény ilyen együttműködésekre a piaci szereplőkkel? 

Igen, ebben egyre nagyobb sikereket érünk el és megindultak ezek az együttműködések. Én abban az életpályamodellben is nagyon hiszek, hogy az ilyen találkozások alkalmával nem csak a cégek csodálkoznak rá egy-egy versenyzőnk ügyességére, de a sportolóknak is jó lehetőség, hogy megismerkedjenek a valódi munka világából vállalatokkal, ahol kapcsolatokat építhetnek ki, amelyeknek akár az aktív éveik után is hasznát vehetik. 

 ami úgy érzem jelentős pozitív elmozdulás a korábbi holtpontról. Vérátömlesztésre van szüksége a magyar öttusának, hogy ezt a nehéz időszakot sikeresen átvészelje, mert a sportág olimpiai sorsáról ugyan nem mi döntünk, de a saját sorsunk a mi kezünkben van. Én ötéves korom óta élek ebben a világban, és semmi más nem motivál jobban, minthogy a magyar öttusát újra világszínvonalúnak lássam. 

Nyitókép forrása: az Apolló Consulting weboldala/képernyőfotó