A magyar asztaliteniszsport többszörös Európa- és világbajnoka számos érdekességet mesélt el nem mindennapi pályafutásáról, életéről.
Nagy buli volt tegnap este?
Hétköznap nem ünneplünk! A hétvégén lesz egy közös ebéd a családdal, és délelőtt a szülőhelyemről is kaptam egy elismerést: Kőbánya díszpolgára lettem! Számomra nagy öröm, hogy nem feledkeztek meg egy hozzám hasonló öregemberről.
Meglepve olvastam, hogy sportpályafutását az MTK-ban labdarúgóként kezdte, méghozzá Pölöskei néven…
Ez már egy lerágott csont, régi történet! Nagyon szerettem futballozni, de aztán közbejött az asztalitenisz, éppen ezért – formai okok miatt – az egyik osztálytársam vezetéknevével játszottam egy rövid ideig. De hogy valóban nem mehetett rosszul a foci, igazolja: bár már asztalitenisz-világbajnok voltam, az akkor a BVSC-ifinél dolgozó Mezey György mindenképpen szeretett volna leigazolni!
Végül is a futballt „legyőzte” az asztalitenisz. Miért éppen a pingpongot választotta a legnépszerűbb sportág helyett?
Mindig is szerettem volna megmutatni, hogy egyénileg mire vagyok képes. Az egész úgy kezdődött, hogy apámék 1961-62 környékén, a 75-ös trolin láttak egy hirdetményt, miszerint a KSI asztalitenisz-játékosokat keres. A bátyámmal lementünk, és nekem annyira nem volt fogalmam a sportágról, hogy azt sem tudtam, hogy néz ki egy pingpongütő és egy labda. Először csak azt mondták: a sok rossz gyerek között elférek én is, majd Juhos Józsi bácsinak és Balatoni Tibornak köszönhetően egyre jobban megszerettem a sportágat. A hatvanas-hetvenes években nagyon nagy dolog volt KSI-snek lenni!
Jónyer István és Klampár Tibor kissé előbb lettek ismertek önnél, de miként állt össze a legendás Gergely-Jónyer-Klampár hármas?
Tibi és Pista mellé Berczik Zoli bácsi keresett egy harmadik játékost. Mivel aktív pingpongosként ő nem tudott világbajnoki címet nyerni, eltökélt szándéka volt egy olyan csapat összeállítása, amely egy vb-döntőben akár Kínát is legyőzheti! Több játékossal együtt engem is meghívott a válogatott keretbe, először a lányok edzőpartnerének. Már akkor is tudtam, hogy valamivel ki kell tűnjek, így az előírtakon kívül is félelmetes mennyiségű munkát végeztem, és ez Zoli bácsinak nagyon imponált. A többiek is megkapták tőle a bizalmat, de valószínűleg ez a plusz, a hihetetlen akaraterőm jelentette azt a pluszt, amelynek köszönhetően végül is én lettem a csapat harmadik tagja; aztán hogy hányadik lettem, azt mindenki döntse el. Egy biztos: közöttünk sosem volt téma, hogy ki hányadik a képzeletbeli ranglétrán…
Mégis: miként fogadta önt az akkor már ismert Klampár Tibor és Jónyer István? Nem írhatjuk, hogy a „nagy öregek”, hiszen korban is rendkívül közel állnak egymáshoz…
Nem csak velük kellett elfogadtatnom magam, hanem a sportág többi, akkor már ismert alakjával: Börzsei Jánossal, Beleznay Mátyással vagy éppen Rózsás Péterrel. Talán az is a szerencsém volt, hoghy cseppnyi megilletődöttség nem volt bennem, hiszen azzal már ekkoriban is tisztában voltam azzal: akinek egy egyéni sportágban kisebbségi komplexusa van, az elveszett. Egy egészséges önbizalom dolgozott bennem, ennek is köszönhetem, hogy az 1974-es újvidéki Eb-n már stabil csapattag voltam, és sikerült is egy második helyet elcsípnünk…
Nem sokkal később jött az első nagy siker: párosban, Jónyer Istvánnal a kalkuttai világbajnokságon aranyérmesek lettek. Ez mennyire számított akkoriban nagy meglepetésnek?
A kiemelkedő eredményekhez a tehetségen és az akaraterőn kívül a szerencsére is nagy szükség van. Ez Kalkuttában is többszörösen bebizonyosodott. Az egész úgy kezdődött, hogy Klampár Tibi éppen az aktuális eltiltását töltötte, így én lehettem Pista párja. Az elődöntőben a Jacques Secretin – Jean-Denis Constant duó ellen játszottunk, ahol a Jóisten is velünk volt, hiszen a franciák vezettek, ám egyszer csak hatalmas monszuneső zúdult Kalkuttára és az újonnan épített csarnok műanyag teteje beázott, így a bírók félórás kényszerszünetet rendeltek el. Ez idő alatt
A döntőben a Dragutin Surbek-Luka Sztepancsics párossal játszottunk. Ekkoriban még úgy zajlottak a helyosztók, hogy az egyéniket a páros előtt rendezték, és Jónyer Pista úgy nyerte meg az egyéni vb-címet, hogy a döntőben agyonverte Sztepancsicsot, aki ezek után nem nagy önbizalommal állt asztalhoz. Nem ragozom, simán nyertünk…
Mindezt az 1979-ben, Phenjanban elért csapatarany überelte! A verhetetlennek hitt vélt kínaiak elleni siker világszenzáció volt!
A világbajnokság előtti napok a „megszokott” koreográfia szerint zajlottak: Klampár Tibit szokás szerint el akarták tiltani a válogatott szerepléstől, ezért mi Jónyer Pistával bementünk Buda István államtitkárhoz, és közöltük vele: „Ha Tibi nem utazhat, nem tudjuk megnyerni a vb-t!” Buda visszakérdezett: „Ha Klampár csapattag lesz, megnyeritek a világbajnokságot?” „Igen!” – vágtuk rá szinte egyszerre. „Írjátok le!” Egyfajta garanciaként leírtuk egy papírra, és a phenjani vb-n – hogy ne legyen vita… - kétszer is megvertük a kínaiakat: először 5:2-re, majd a döntőben 5:1-re. Pár nap alatt kétszer is lemostuk őket – tényleg hatalmas visszhangja volt ennek a diadalnak!
Mennyit ért a hetvenes években, Magyarországon egy ekkora világsiker?
Erre az egész világon felkapták a fejüket! Itthon mi lettünk az „Év csapata”, de a pénzjutalom nem tett dúsgazdaggá minket – még a korszak legnépszerűbb autója, egy Zsiguli megvásárlására sem volt elég…
Mindenképpen említést kell tennünk az 1978-as Eb-ről, hiszen Duisburgban tarolt: egyéniben, párosban és csapatban is aranyérmes lett!
Nem úgy utaztam ki, hogy csak én nyerhetek, de az esélyesek közé tartoztam, hiszen nem sokkal előtte Prágában megnyertem a TOP12-t. De Duisburgban – minden összejött! Talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy a csapatarany nem volt kérdés, a párost Milan Orlowskival hoztam, az egyéni fináléban pedig Jónyer Pista barátomat 3:0-ra vertem. De akkor jöhetett volna bárki, szinte eksztázisban játszottam végig az Eb-t!
Mennyire fájdalmas, hogy mivel az asztalitenisz csupán 1988 óta szerepel az olimpia műsorán, nyilvánvaló, hogy jó néhány fényes éremről lemaradtak…
Természetesen nehéz feldolgozni, de nem tudunk mit tenni… Legalább három játékokról lemaradtunk, és talán egy-egy érem is begurult volna… Már csak azért is, mert olimpiát könnyebb nyerni, mint vébét, hiszen egy ötkarikás eseményen csupán két kínai versenyző szerepelhet, szemben a világbajnoksággal, ahol hatan, nyolcan is ott lehetnek. Arról nem is beszélve: akkoriban azért vertük őket…
A tehetségen kívül mi kell ahhoz, hogy valakiből világklasszis asztaliteniszező váljék?
Csak sablonokat tudok mondani: a napi 6-8 órás edzés az alap, ehhez jön még a rengeteg plusz gyakorlás és a kitartás.
A világsikerek hihetetlen népszerűséget is hoztak…
Nem túlzok: bárhová utaztunk, a szurkolók egyből megismertek és körberajongtak minket, lépten, nyomon gratuláltak nekünk. Annak ellenére nagyon sokat szerepeltünk a tévében, hogy a hetvenes-nyolcvanas években csupán két csatorna létezett. Az 1982-es budapesti Eb-n telt ház, 10 ezer szurkoló előtt szerepelhettünk; nagyon jó érzés, amikor megköszöni a szurkoló az élményt, amit a szereplésünkkel okoztunk.
Rengeteg időt töltöttek és töltenek együtt. De mennyire voltak jó barátok Gergely-Jónyer-Klampár trió tagjai?
Sokat írtak rólunk, és néha próbálták kiélezni, hogy a Spartacus és a BVSC játékosai között mekkora az ellentét. Hiszen e két klub között akkora volt a rivalizálás, mint a futballban a Fradi és az Újpest között. De hogy mennyire jóban voltunk, bizonyítja: előfordult, hogy egy nagy rangadó után a szparis Jónyer és a BVSC-s Klampár egy kiélezett meccs után Sidó Feri bácsi kocsijába pattant, és este nyolc-kilenc óra körül kiruccantunk Németországba. A mai napig mindhárman mindent tudunk egymásról, szinte testvéri kapcsolatban vagyunk, és ha bármelyikőnknek segítségre van szüksége, problémája adódna, a maximális segítséget megadjuk!
A sportújságírás hogy jött?
Mindig is sportújságíró szertettem volna lenni! Nem a képernyő vonzott, hanem maga az írás. Korábbi élsportolóként próbálok hiteles maradni, ráadásul 12 éve az Újpest TV-ben saját műsorom is van. Szerencsés embernek mondhatom magam, hiszen amióta az eszemet tudom, a hobbim a munkám, ráadásul 70 évesen is teljes életet élek. Mindennap bejárok dolgozni, heti háromszor edzést tartok az akadémiámon, és párommal, Andreával nagy szeretetben élünk. Maradjon sokáig így…
A nyitóképen az elválaszthatatlan hármas: Klampár Tibor, Jónyer István és Gergely Gábor Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Sokféle módon megálmodták már a jövőt, nem egy esetben akár legitimálva mások életének kioltását, és nem ritkán ebből még sportot is űztek. 25 éve az Epic is így tett, ami sokak életét változtatta meg.
Kautzky Armand azt is elárulta, hogy miként lett James Bond magyar hangja.
A magyar válogatott labdarúgó megállíthatatlanul tör előre. Mutatjuk, hogy jutott topligába annak ellenére, hogy elhagyta az AC Milant, s rendre felrúgta a felnőtteket.
Október 30-án lett negyvenhat éves a tárcavezető.
Az 50 éves korábbi válogatott labdarúgó az RTL formabontó BL-közvetítéseiről, a válogatott vb-re való kijutásáról és a bakancslistájáról is mesélt.
Október 25-én Szoboszlai Dominik és Varga Barnabás is jeles évfordulóhoz érkezett.
A magyar miniszterelnököt követően most a szlovák kormányfő tárgyal az orosz elnökkel.
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya nagyon fontos pillanatban talált be a Tottenham ellen.
