A pályán soha, csak a rablóra vetődött: ő volt a magyar labdarúgó-válogatott első kapusa

Szerencsen született 1882 szeptemberében, ötgyerekes családban. Az édesapja a jobb élet reményében költözött Budapestre a családjával, s a Keleti pályaudvar mellett laktak egy bérházban. Itt talált rá az akkor egyre inkább divatba jövő labdarúgás a fiatal Bádonyira, a grundokon együtt rúgta a labdát például Harsády Józseffel is, aki később szintén válogatott játékos lett.

Már 16 éves korában a Budapesti Torna Club ifjúsági csapatában játszott, ráadásul kapusként.

így nem csoda, hogy a BTC felnőtt csapatához rendelték s elérkezett a nagy nap, 1902. október 12., amikor is a magyar-válogatott az első találkozóját vívta, méghozzá Ausztriával. A labdarúgó-szövetség illetékesei a Teréz körút és az Aradi utca sarkán található Sztanoj kávéházban jöttek össze és ott beszélték meg a csapat összeállítását. Rögvest a kapusposzttal kezdték és nem volt vita, hogy Bádonyit jelölik a csapatba.

A BTC bajnokcsapata. Az álló sorban balról a harmadik Bádonyi Gyula. Fotó: Arcanum/Magyar Nemzet

Október 12-én, vasárnap reggel aztán a Keleti pályaudvaron gyülekezett a válogatott. Onnan mentek vonattal az osztrák fővárosba, ahol nyitott bérkocsikkal várták a játékosokat. Bécsben szemerkélő eső fogadta a csapatot, s később, már a helyszínen kiderült, hogy eső áztatta talaj is. Mivel az osztrákok már ekkor kezdetleges stoplist használtak, a nagy csúszkálásból a magyar csapat jött ki rosszabbul. Amúgy is, hiszen a beszámolók szerint az összjáték enyhén szólva akadozott. Bádonyi Gyula már az ötödik percben gólt kapott, majd további négyet így végül az első hivatalos találkozót 5:0-ra vesztette el a válogatott, amelynek a kétszeres úszó olimpiai bajnok, Hajós Alfréd is a tagja volt.

Bádonyi azt vallotta, a kapusnak nem kell a földre dobálni magát (csak a részegek fetrengenek) és általában kézzel védett vagy lábbal rúgta ki a kapu felé jövő labdákat, s mellette remekül öklözött. A súlyos vereség mindenkit meglepett, Buda István, a válogatott játékosa pedig csalódottságában a következőt mondta:

Az eredménnyel Bádonyi sem volt boldog, olyannyira, hogy ez volt az első, s egyben utolsó mérkőzése a nemzeti csapatban. Még a kapusposztot is elhagyta és később a klubcsapatában gólerős szélsőként szerepelt, azt is feljegyezték, hogy több gólt is szerzett fejjel.

Századelős foci Pesten. Fotó: Fortepan

Az egykori kapus aztán a Magyar Királyi Postán kezdett el dolgozni, s szépen haladt felfelé a ranglétrán. 1932-ben aztán nem a munkája miatt írtak róla az újságok, hanem azért, mert ártalmatlanná tett egy postarablót. Történt, hogy az Aréna úti postára egy fegyveres toppant be, aki később menekülőre fogta. Bádonyi Gyula éppen akkor érkezett a postára az Elemér utcai lakásáról, mellette futott el a rabló, így utána eredt két másik járókelő társaságában. A korabeli lapok szerint a sportos

(a pályán nem is, itt alkalmazta a vetődést…). A rabló végig azzal fenyegetőzött, hogy lőni fog, ám mindenki azt gondolta, nincs töltény a fegyverében. Utóbb derült ki, teli volt a pisztoly tára. Bádonyit hősként ünnepelték a lapok, de még ekkor sem került elő, hogy a magyar-válogatott első kapusáról van szó, a századelős történetet már elfelejtették az emberek. Bádonyi a rablás idején már nős volt, a labdarúgással viszont már régen szakított. Megbecsült postatisztként dolgozott egészen a haláláig, amely 1944. június 6-án (napra pontosan 78 éve) következett be. Csupán 61 esztendősen aludt el örökre és a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Büszke volt arra, hogy ő volt az első magyar-válogatott kapusa, ugyanakkor a fia, István későbbi elbeszéléséből tudni, hogy nem sokat mesélt a hőskorról. A fiának is csak annyit mondott, hogy azon a bizonyos első válogatott találkozón hideg volt és túlságosan göröngyös a pálya.