„Csá Dibusz!” – a válogatott kapusa elmondta, mikor vonulhat vissza (VIDEÓ)
Pályafutása kezdeteiről, családjáról, a szurkolókról, a Fradiról és a válogatottról is beszélt az MLSZ kommunikációs stábjának adott interjúban a 34 éves játékos.
A sokoldalú sportember nem csak a magyar olimpiai mozgalomban írt sporttörténelmet, hiszen válogatott labdarúgó, FIFA-játékvezető és szövetségi kapitány is volt, emellett az építészetben is maradandót alkotott.
Hajós Alfréd fővárosi zsidó családból származott, eredetileg Guttmann Arnold néven látta meg a napvilágot, érdekesség: a keresztnevét hivatalosan csupán egy évvel a halála előtt változtatta meg. Az édesapa, Guttmann Jakab mind az öt gyermekét hamar megtanította úszni, a sors iróniája, hogy ő maga a vízbe fulladt, egészen banális módon: megcsúszott a Duna-parton, és a jeges vízben lelte halálát...
Hajós (Guttmann) Alfréd kifejezetten vékony, mondhatni csenevész gyermek volt, kezdetben még a rúdmászásban is rendre kudarcot vallott. Ez olyannyira dühítette őt, hogy addig gyakorolt, amíg a Markó utcai reáliskola legkiválóbb atlétája nem lett. Emellett az úszás – már csak édesapja emléke miatt is, akinek a tragédiáját szemtanúként élte át – is különösen foglalkoztatta, végül ebben vált a magyar sport halhatatlanjává, hiszen az első újkori olimpián, 1896-ban, Athénban a 100 méteres és az 1200 méteres gyorsúszásban hazánk első két olimpiai bajnoki címét szerezte, tegyük hozzá: egy mindössze 9-10 fokos öbölben.
Legendássá vált a válasza, amelyet az éremátadó, az akkori görög uralkodó, I. György király kérdésére adott.
„Hol tanult meg ilyen jól úszni?” „A vízben!”
A mindössze 18 éves Hajós Alfréd valóságos nemzeti hőssé vált, 200 lelkes szurkoló várta a Keleti pályaudvaron, viszont másnap ugyanúgy be kellett mennie a Műegyetemre, ahol az évfolyamtársak is állva tapsolták meg őt. A kétszeres olimpiai bajnok tudta, hogy a csúcson kell abbahagynia: ugyan az 1896-os játékok után még elindult néhány versenyen, de nem sokkal később visszavonult az úszástól.
A Magyar Királyi József Műegyetemen szerzett diplomát és kitűnő építészmérnök vált belőle. Az ő tervei alapján építették többek között a debreceni Aranybika Szállót, a kőszegi Bencés Gimnáziumot, a margitszigeti Nemzeti Sportuszodát (amely hosszú évek óta az ő nevét viseli) vagy éppen a Millenárist.
Hajós Alfréd sokoldalúságára jellemző, hogy a magyar futball megszületésében is jelentős érdemeket szerzett: a BTC csapatával kétszeres bajnok lett, majd
a magyar válogatottban is debütált, egyetlen mérkőzésen, az 1902-es, Ausztria elleni barátságos mérkőzésen szerepelt címeres mezben. Később szövetségi kapitány is lett, 1906-ban három mérkőzésen ült a magyar válogatott kispadján, sőt labdarúgó-játékvezetőként is a csúcsra jutott: egészen a FIFA-kerettagságig vitte.
A II. világháború után zsidó származása miatt évekig bujkálnia kellett, de a háttérben folyamatosan azon dolgozott, hogy minél több, hasonló háttérrel rendelkező sporttársát megmentse. A szocialista rendszer hajnalán az akkorra már a 60-as éveit taposó Hajós Alfréd különböző állami vállalatoknak dolgozott, ám élete utolsó éveiben csalódásként élte meg, hogy az 1953-ban átadott Népstadiont nem az ő olimpiai ezüstérmes tervei alapján készítették el.
Ezek után egyes hírek szerint megkeseredett emberré vált, és a Magyar Delfin – ahogy a nemzetközi sajtó az olimpiai sikerei után elkeresztelte – 1955. november 12-én hunyt el Budapesten.
Nyitókép: musz.hu