A vezető találat egyre magabiztosabbá tette a madridiakat, és egyre görcsösebbé a Vörös Ördögöket, ennek jelképe volt, hogy egy hazai szöglet előtt, a nagy tolongásban a csapatkapitány, Harry Maguire és CR7 összefejelt,
szerencsére nem lett komolyabb sérülés a vége, de talán ez az intermezzo is hozzájárult ahhoz, hogy a világ legeredményesebb támadója centiméterekkel lemaradt az ígéretes beadásról.
Becsülettel hajtottak a hazaiak, de a nagy igyekezetben a tudomány elfogyott a tizenhatos előtt, az volt az ember érzése, hogy ha 120 percig tartana a találkozó, az oldalvonal mellett egyre idegesebben topogó Ralf Ragnick együttese akkor sem rúgna gólt; hiszen ha nagy nehezen el is jutott egy-egy lövés vagy fejes a madridi kapuig, rendre Jan Oblak volt a végállomás.
Summa summarum: a Manchester United (és Cristiano Ronaldo) a vártnál gyengébben, az Atlético Madrid a vártnál sokkal jobban játszott, így a spanyolok megérdemelten jutottak a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé.
S még egy érdekesség az Atléticóval kapcsolatban: idén mindegyik BL-párharcát egy idegenbeli győzelemnek köszönhetően abszolválta. Ez is bizonyítja: Diego Simeone azért is remek szakember, mert nem csak a taktikára, a pszichikai felkészítésre is hihetetlenül nagy energiát fordít.