A lovaglás kiebrudalásával a Nemzetközi Öttusaszövetség, úgy tűnik, túl messzire megy. Világszerte sportolók széles köre áll ki a változás ellen; úgy érzik, ezzel az öttusát magát számolnák fel.
Balázs Boldizsár írása a Mandiner hetilapban.
1889, Torino. Egy kocsis éktelenül elveri makacskodó lovát az utcán Friedrich Nietzsche szeme láttára. A letaglózó látványtól a filozófus ott helyben eszét veszti. Majd tizenegy szótlanul, vegetálva töltött év múltán meghal – és vele együtt hal a 19. század legmerészebb próbálkozása egy emberebb ember létrehozására. Az übermensch fogalma ugyanis, mint Nietzsche minden kulcsgondolata, ellentmondásokkal teli marad, akár egyazon műve egyazon oldalán belül is. A torinói ló esete elvette ezek tisztázásának lehetőségét, a félreértések pedig két világháborúhoz vezettek.
2021, Tokió. Egy német öttusaedző mérgesen megpaskolja tanítványa lovát a faránál, miután az állat, nem engedelmeskedve kétségbeesett lovasának, lenullázta a szám előtt fölényesen vezető Annika Schleu olimpiáját. A Nemzetközi Öttusaszövetség eszét veszti, bármiféle egyeztetés nélkül ősszel elrendeli a lovaglás törlését a sportág programjából. Ezzel leáldozik a 20. század legjótékonyabb emberebb embert célzó próbálkozásának, az öttusának is.
A jóslás a Nietzsche-szintű próféták kenyere, de annyi megkockáztatható, hogy a friss döntés világégéseket azért nem fog okozni. Habár: az olimpia atyja, Pierre de Coubertin úgy alkotta meg az öttusát, hogy akár egy, a sportágat űző klasszis eldönthesse egy hadművelet sorsát, hat-nyolc öttusázó kiválósága – fizikumán és idegrendszerén túl a lovak által tesztelt lelki békéje – pedig akár háborúkat legyen képes megfordítani; és az egymásról ismert ilyen képességek, mint később az atomfegyverek, békét hozzanak az országok között. Coubertin ezzel adott választ arra a nietzschei kérdésre, mi a férfiasság szerepe egy pacifista világban.
Ám ha világégést nem okoz is majd a döntés, pillanatnyilag úgy tűnik, minden öttusázónak kilátástalanul fáj. Pedig az öttusa és különösen a lovaglószám, melyben fél óra alatt kell egy ismeretlen állat bizalmába férkőzni, alkalmazkodásra nevel. És alkalmazkodik is a sportág évtizedek óta. Öt napról előbb négyre, majd egyre rövidítették a lebonyolítást – a valaha volt legnagyobb öttusázó, Balczó András azóta nem tartja igazinak a sportágat. A bizottságok rövidítették a futótávot. A bizottságok rövidítették az úszótávot. A sportolók nem kurtítottak semmit az edzésadagból, csak gyorsabbak lettek. A pekingi olimpia után a téli testvérsport, a biatlon mintájára összevonták a lövészetet a futással. Csakhogy a biatlon nem pusztán annak az izgalmáért olyan népszerű, hogy sífutás közben megállva lőnek, hanem mert végtelenül igazivá teszi, ahogy összefagyott arcú férfiak éles fegyverrel a hátukon hajtják magukat és űzik egymást a havas erdőben. Az öttusa viszont a kombinált szám kedvéért lézerpisztolyt adott a versenyzők kezébe, továbbá az addig kiegyensúlyozott pontozást felborította az új, kasztrált szám javára.
A most kezdődő olimpiai ciklus a tervek szerint a kilencven percbe továbbsűrített öttusára való átállás időszaka lett volna. A sportágak közötti egyenlőség felrúgása után ez a formátum egy új alapelvet sértett volna meg, miszerint a versenyzők a korábbi tusákban elért eredményeik, helyezésük tudatában állnak oda a következőhöz. De még mindig nem a legfontosabb alapelvet: az öttusa lövészetből, úszásból, vívásból, lovaglásból és futásból áll.
A lovaglás kiebrudalásával a Nemzetközi Öttusaszövetség, úgy tűnik, túl messzire megy. Világszerte sportolók széles köre áll ki a változás ellen; úgy érzik, ezzel magát az öttusát számolnák fel. A legeltökéltebb közülük talán az egyéni világbajnoki címvédő és olimpiai bronzérmes Marosi Ádám. Szerinte a fent említett három alapelv – az öt tusa mibenléte, egyensúlyuk a pontozásban, illetve az eredmény verseny közbeni ismerete – bármelyikének megsértése hiba, de lovaglás nélkül az egészet nem lehet öttusának nevezni. Annak minden kiszámíthatatlanságával Marosi a legszebb tusának tekinti a lovaglást. Pedig a veszélye sem ismeretlen előtte: az olimpia előtt pár héttel kis híján nyakát szegte egy edzésen megbotló lóról leesve, Tokióba is nyakmerevítőben utazott.
Ez azonban a nemzetközi szövetség szerint nem hőstörténet, hanem olyasvalami, ami miatt korunk embere elfordul a sportágtól. Illetve az amerikai tévétársaságok szerint: elkapcsol róla. Márpedig a sporttal csupán negyedéves jelentések alkalmával találkozó pénzügyi döntnökök számára ennél ijesztőbb szó nincs is. Hát, ne kelljen dühös öttusázók szemébe nézniük – vagy lóra ülniük!
Persze ezt senki nem is várja el tőlük. Sőt, bár a nálunk különb emberek tisztelete a legtöbb történelmi korban illendőség volt, ma már egyenesen elvárás felvonni a szemöldököt: mégis mi az, hogy különb?!
Erre a világra volt százharminc év felkészülni. Amit tudni kell, Nietzsche megírta az Im-ígyen szóla Zarathustrában. Vonatkozó kulcsszava: az utolsó ember. A gyenge, aki megveti az erőset. A kényelmét és könnyű szórakozását elváró, ezekért minden emberi magasságáról lemondani kész posztmodern tömeg. „»Mi az, hogy csillag?« – így kérdezősködik az utolsó ember, és vaksin pislog. A föld összezsugorodik akkor, s ott ugrándozik rajta az utolsó ember, aki majd mindent magához zsugorít.”
A lovaglás szépségét megérteni képtelen fogyasztók lélekrajzát már az Emberi – túlságosan is emberi is tárgyalja: „Az átlagos, hétköznapi ember számára tehát az élet értékének az az alapja, hogy önmagát fontosabbnak tartja a világnál. Nagy fokú fantáziahiánya miatt nem tudja beleélni önmagát a másik lénybe, és így a lehető legcsekélyebb mértékben vesz részt annak sorsában.”
Zarathustra bőrébe bújva Nietzsche így folytatja a korról, amely például a sportban az üzleten kívül csak az egészségig lát, retteg a természet kiszámíthatatlanságától, és furcsálkodva nézi, ha valaki meg tudja zabolázni: „»Föltaláltuk a boldogságot« – mondják az utolsó emberek és hunyorgatnak. […] Megbetegedni és csalódni: ezt bűnnek tartják; nagy vigyázva járnak-kelnek. […] Ki akar még uralkodni? Ki még engedelmeskedni? Mind a kettő túlságosan megerőltető.”
Nietzsche előre látja az eltörlés kultúráját is, amelynek most a lovaglás, így az öttusa esik áldozatául. Utolérhetetlen tömörségben: az utolsó ember „inkább a semmit akarja, mint hogy ne akarjon semmit”.
Ahogy az lenni szokott, a jóslatok közül már csak a reményt adók valóra váltára kell várni. Nietzsche úgy látta, az emberebb ember, az új erkölcsi minőség, aki „táncoló csillagot tud szülni”, akkor tudja megteremteni magát, ha a világ eléri az utolsó ember állapotának legmélyét. Az öttusa megcsonkolása vélhetőleg nem ez a történelmi fordulópont, inkább egy jel: közel vagyunk hozzá.
Hogy onnan mi is nő majd a 21. században, egyelőre nemigen látszik. Mindenesetre cirka száz év múlva érdemes lesz vigyázni, ne nagyon emeljünk kezet lovakra. Úgy tűnik, az hajlamos megakasztani bármit, ami egy komplexebb, magasabb szintű embert igyekszik létrehozni.
***
Csisztu Zsuzsa interjúja.
Igaz, hogy a magyar öttusacsalád összefogása jelenti most a legmarkánsabb kiállást a sportág mellett?
Valóban elindult magyar kezdeményezésre egy, a vezető európai öttusanemzetek által életre hívott akció, de sajnos nem egységes a kiállás. A dán, a brit, a magyar, a lengyel, a finn és a cseh szövetség tagjai összefogtak az öttusa megmentéséért, ám a franciák, az oroszok, illetve a britek egy csoportja messze nem ilyen határozott.
Mi lehet az utóbbi oka?
Ki kell mondanunk, hogy üzleti szempontok húzódnak meg a háttérben, amelyek szembemennek a sportág hagyományaival, no meg a sportértékével. Az üzleti érdekek, amelyeket ezek a lépések szolgálnak, persze egyelőre homályosak, hiszen hivatalosan még senki nem tudja, mi lenne az ötödik szám, csak mennek a találgatások a kerékpártól az e-sportig számos dologról, de semmi garancia arra, hogy ezzel a cserével az öttusa biztosan benne marad az olimpiai programban. Állítólag sokallják a lovaglás költségeit, a sportág nemzetközi vezetői arra hivatkoznak, hogy a költségvonzat miatt számos ország nem tud bekapcsolódni az öttusába. De könyörgök, amikor a jelenlegi vezetőség a nemzetközi szövetségbe jelöltette magát, nem tudta, hogy az öttusában lovaglás is van? Erősen gondolkodom, hogy protestáljak a Magyar Sí Szövetség vezetőségénél, hogy kérje meg a nemzetközi szövetség vezetőit, ugyan töröljék már az óriás-műlesiklást, mert Magyarországon nincs nagy hegy.
Valóban nehéz megindultság nélkül vizsgálni mindazt, ami az öttusa körül zajlik, észérveket aligha hallunk…
Nonszensz, ami történik, ha valóban kiveszik a lovaglást, elkezdhetjük temetni a sportágat: az már soha többet nem lesz öttusa. Döbbenetes, hogy amikor Los Angeles elnyerte a 2028-as nyári játékok rendezési jogát, pontosan tisztában volt azzal, hogy mely harminchat sportág mely versenyszámai lesznek ott az olimpiai programon, amelyet meg kell rendeznie. Vagyis irreális „pluszkiadásokra” hivatkozni, és nekünk mint nemzeti olimpiai bizottságnak ezen a szinten van kérdezési jogunk. A történtek azt jelentenék, hogy a jövőben a rendező ország akár egy nappal a verseny előtt kihagyhat majd versenyszámokat, mert túl költségesek? Nyilván szó sem lehet erről. Az egész nemzetközi vezetőség dilettantizmusára utal, hogy 1993 óta, mióta Klaus Schormann az elnök, nem múlt el év szabálymódosítás nélkül, azt hiszem, ez mindent elmond. Mi egyet tehetünk: a MOB a magyar tradíciókra és a Magyar Öttusa Szövetség petíciójára hivatkozva teljes mellszélességgel kiáll az eredeti öttusa mellett.
***
Ezt Schmitt Pál állítja, de hogy mennyire igaz, a jövőben kiderül. Lehet, hogy a NOB vezetői nem feltétlenül mondták ki, hogy töröljék a lovaglást, de teremthetnek olyan feltételeket, amelyeket lehetetlen teljesíteni. Ez így a 22-es csapdája.
Több öttusázóklasszis egybehangzóan állítja, a lovaglás a sportág ékköve. Ön miként fogalmazná meg a számmal kapcsolatos érzéseit?
Ha az ember képes egy állattal harmonikus kapcsolatot kialakítani, és ezt a különleges kötődést át is tudja adni, az nagyszerű és látványos dolog. Tizennégy évig jó lovasnak számítottam, de ezt sosem mertem egyértelműen kijelenteni. Az 1989-es budapesti világbajnokságon aztán egy olyan fantasztikus lóval találkoztam, akivel tényleg félszavakból, fél mozdulatokból megértettük egymást. Ez a siker még inkább magabiztossá tett, ezt igazolja, hogy a pályafutásom utolsó öt évében csupán egyszer vertem le az akadályt, igaz, az éppen az 1997-es székesfehérvári Eb-n történt.
Sokan szkeptikusak a sportág jövőjével kapcsolatban. Önben milyen érzések kavarognak?
Aki benne él a sportágban, pontosan tudja: harminc éve lebeg a pallos a fejünk felett, hiszen 1992 óta akarnak lehúzni minket az olimpia műsoráról. Ez rendre napirendre kerül, de eddig életben maradt ez a tradicionális sportág. Nyilván a NOB a fiatalokat akarja meghódítani, a nemzetközi szintű lovaglást viszont minimum négy-öt év alatt lehet csak megtanulni. Az is tény, hogy a bázist szélesíteni kell, de az öttusapiramis csúcsa a lovaglás. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság december eleji, programegyeztető tanácskozásán sok nyitott kérdésre választ kapunk majd…
Nyitókép: Shutterstock
Eseménydús és eredményekben gazdag év volt 2024 a magyar sportban. A labdarúgó Európa-bajnokság és az olimpia mellett is sok fontos pillanatot érdemes felidézni. Íme a legemlékezetesebbek.
Viharoktól sem mentes, de rendkívül eredményes esztendőt zárt a magyar öttusasport – volt tehát mit ünnepelni a szövetség évzáró gáláján.
A szolgálatok közlése szerint a nehéz időszakokban még többen csatlakoznak soraikba. Erre volt példa a vörösiszap-katasztrófa, az ukrajnai háború kitörését követő menekülthullám vagy idén ősszel a dunai árvíz.
Gulyás Michelle egyelőre csak ismerkedik az átalakított sportágával.
„Magyarországnak víziója és stratégiája van, Európának nincsen” – mutattak rá.
Az Old Traffordon úgy érzik, megtalálták a megfelelő játékost a balhátvéd posztra.
„Nehéz akkor segíteni, ha az arrogancia találkozik a tudatlansággal, de megpróbálom” – fogalmazott az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
