Élményalapúvá vált a politizálásunk – Bősz Anett a Mandinernek

Mikor éjszakázol újra a székházban? Vagy ez egyszeri villalakóság volt?

Az akció a pillanatnak szólt. Nem tudom, hogy milyen módon lenne megismételhető, de ott és akkor felismertük, hogy valamivel fel kell rázni azokat, akik már nem hisznek az ellenzékben. Valami extrát kell nyújtani. S azért is volt érdekes az az éjszaka, mert senki sem tudta, mit is lehet kezdeni a másikkal, hová vezetnek az események. Ám az világossá vált, hogy munkánknak új szimbólumokat kell adnunk, és ezt segítette, hogy élményalapúvá vált a politizálásunk. Megjegyzem, anélkül, hogy ezért tudatosan tettünk volna. A történések vittek minket előre, mint amikor újabb és újabb biztonsági őrök állják az ember útját, noha tudjuk, hogy a képviselői igazolvánnyal bármelyik helyiségbe bemehetnénk, és kérhetnénk adatokat. Ha véletlenszerűen is alakult,

A képviselői igazolvány a közintézmény látogatására ugyan feljogosít, ti viszont be akartátok olvasni az elhíresült öt pontot, amit azonban egyik jogszabályból sem lehet levezetni. Mégis, mire építettetek?

Hét-nyolc éve érződik, hogy az ellenzéknek szinte semmiféle terep nem jut a közmédiában, vagy ha igen, az mintegy harminc másodperc, aminek a többszörösét pedig a mi lejáratásunkra fordítják. Erre jó válasz lett volna, hogyha már ott állunk a stúdióktól egy karnyújtásnyira, akkor a köztévé eleget tegyen végre a kormányt nem támogatók igényeinek is, és beolvassa az öt pontot. Meg tudtuk mutatni, hogy micsoda zavar keletkezik abban a rendszerben, ami azt hirdeti magáról, hogy biztonság és rend van… és kiderült, hogy néhány képviselővel sem tud mit kezdeni. Amíg a Fidesz saját pályáján mozog, stabilnak mutatja magát; de amint ebből az egyensúlyból kimozdul, nehézkessé és nevetségessé válnak a reakciói. Tegyük hozzá, jogsérelmek leginkább a képviselőket érték, a válaszreakciók a jogsérelmekre érkeztek, mint amikor például korlátozták a mozgásunkat.

Új szimbólumokat említettél előbb, de ezek az új jelképek, mint az „Orbán egy geci”-mém vagy Nagy Blanka trágár felszólalása a közbeszédet inkább a vulgaritás szintjére lökik. Mit gondolsz, mennyire adnak ezek kedvezőtlen képet az ellenzék szellemi horizontjáról?

Nagyfokú elkeseredettség és tehetetlenség uralkodik az emberek között. Amikor azért lehetetlenül el egy ügyész, mert politikai véleményt fogalmaz meg a saját Facebook-profilján. Kezdve a közmunkástól a kerület főépítészéig senki sincs biztonságban, aki politikai véleményt nyilvánít a kormánnyal szemben. Ez érthető dühöt szül. Hozzá kell tennem, hogy én tudatosan nem használom ezeket a szimbólumokat, ugyanakkor amikor Áder Jánosnak oda akarok vágni, boldog karácsonyt kívánok neki egy csupa bajuszból álló karácsonyfával.

Nagy Blankát felkarolta az ellenzék, jelenleg úgy tűnik, az MSZP ügyvédje fogja képviselni az induló peres eljárásokban. Az ő megnyilvánulásait hogyan értékeled, nem durvítják csak a közélet hangvételét az efféle felszólalások?

Nagy Blankát péntek reggel együtt védtük meg az ellenzéki képviselőnőkkel. Látok valakit, aki tizennyolc éves, és lehet, nem fogalmazott a legszerencsésebben – én nem tettem volna például –; viszont a véleménynyilvánítás szabadságát akkor sem korlátozhatjuk, ha káromkodik, és akkor sem, ha esetleg rossz jegyeket kapott. Azt is tudomásul kell venni, hogy az ellenzéki jelentős részének igénye van arra, hogy használja ezeket, az olykor vulgáris szimbólumokat. Mi, liberálisok megértjük az indulatokat, de próbálunk középen megmaradni, és nem elmenni semmiféle szélsőség irányába.

Az utóbbi hetek a parttalan obstrukcióról szóltak, Tordai Bence élőzött a Parlamentben, elfoglaltátok az elnöki pulpitust, a közös szelfikből úgy tűnik, az ellenzéket egy platformra hozták az események. Ez most egyszeri élménypolitizálás volt, vagy hosszú távú stratégiát lehet belőle alkotni?

Mivel a diákszervezetek és a sport világából jövök, jól ismerem a közösségformálódás folyamait. Így ki merem jelenteni, hogy épp most kovácsolódik össze az ellenzék. Amikor látom egy sminkszobában fél órára lefeküdni a saját képviselőtársamat, vagy amikor ott ülünk hajnali kettőkor a stúdiók előtt, és nem tudjuk, hogy lesz-e mit enni, akkor látjuk végre igazán emberként a másikat. Meg ami ennél is fontosabb, a nagyközönségnek is korábban sosem látott, őszinte arcot tudunk mutatni álmosan, gyűrötten, akkor ez egyértelműen fordulópont. Az eseménysor köztünk is bizalmat kezdett építeni, és ez a későbbi egyeztetések során is megmaradt. Azonban törékeny e bizalom, ezért igyekszünk nem csalódást okozni azoknak, akik ettől változást remélnek.

hanem tudja, hogy ez egy lassabb folyamat. Tisztában vagyok vele, hogy az emberek sokat csalódtak az ellenzéki politikusokban. Ám bízom benne, hogy ha fenn tudjuk tartani azt a működést, ami annyi figyelmet és szeretetet sugárzott felénk, mint azon az éjszakán, akkor ez elvezethet addig, hogy egyre több közös ügyet találunk.

Hogyan lehet úgy egységfrontot alkotni, ha nagyon sok 2010 előtti, hitelességében megkopott szereplő is vegyül az ellenzéki összefogásba? Ott van például Gyurcsány vagy az MSZP, hogy lehet így tabula rasát hirdetni?

Ezek a pártok, ezek a szereplők csak akkor maradnak felszínen, ha változnak. Közelről voltam szemtanúja az SZDSZ halálának és az FDP kiesésének a Bundestagból. Akkor már elég jól értettem a német társadalom ritmusát: ott lehet hibázni, és az emberek elhiszik azt, hogy a másik tudott tanulni a hibájából. A magyar társadalom ezzel szemben nagyon nehezen bocsát meg bárkinek és bárminek: például, ha történik egy elkeserítő bűncselekmény, sajnos hajlamosak vagyunk az igazságszolgáltatást nyomás alá helyezni, és belekergetni végzetes hibákba...

...mondasz konkrét példát?

Ott volt a móri mészárlás.

Visszatérve a politikumhoz: ha egy pártra nincs igény, akkor az el fog tűnni, ha pedig nem változik, nem is lesz igény rá. Ellenben azt tapasztalom, hogy jelentősen változott az ellenzéki pártok egymáshoz való viszonya, korábban a kiszorítósdi ment, most már a közös pontokat keressük. 

Ezek szerint Gyurcsány Ferencnek is lehet új lapot osztani? A DK-val való együttműködés a Gyurcsány Ferenccel való együttműködést is jelenti.

Örömmel látom, hogy a DK politikusai Gyurcsány Ferenc nélkül, vagy legalábbis nem őt a fókuszba helyezve is tudnak dolgozni, amennyiben ez a választói igény. Ha már a DK szóba került: Varju László a költségvetési bizottságban kezdetektől fogva arra törekedett, hogy a politikai törésvonalakon átívelő szövetséget kössünk. Így együtt ülünk a Jobbik néppártosodását elősegítő Varga-Damm Andreával, Csárdi Antal zöldpolitikussal vagy Mesterházy Attilával. Kicsiben létrejött egy teljes politikai palettát lefedő koalíció, az otthonápolási díj ügyében például kiválóan együtt tudtunk működni.

A nagy egymásra találás eredményezhet közös listát a közelgő uniós választásokon?

Mi, liberálisok már tavaly május óta kardoskodunk emellett. Ha nem lesz összefogás, itt súlyos százalékok fognak elveszni, alsó hangon 2-3 mandátum múlhat azon, ha nem lép mindenki egyet hátra. Jó, a kisebbek kettőt, a nagyobbak egyet. Látom a voksolás történelmi felelősségét: most az a kérdés, hogy az Európát építeni vagy lerombolni kívánó erők kerekednek-e felül.

és az idő is nagyon szorít minket.

Ősszel önkormányzati választások is lesznek, itt mi az ellenzéki minimum? 

Szinte minden városban vagy városrészben megindultak az egyeztetések az ellenzék pártjai között, keressük a legjobb modellt. Ilyen lehet például egy lokálpatrióta civil szerveztet alapítása, amit minden ellenzék el tud fogadni, de számos más út is elképzelhető, ezekről helyben érdemes dönteni. De információim alapján valamiféle együttműködés az ország szinte minden településén formálódik.

Ha Budapestre fókuszálunk, akkor kit tudnátok elképzelni a főpolgármesteri székben? Horváth Csaba, Tarlós István vagy a Sétáló Budapest élén Puzsér Róbert gyalogoljon be a Városházába?

Pártunk Sermer Ádámot jelölte.

de hiszünk abban, hogy minden európai nagyvárosban szükség van arra a szabad légkörre, amit a nyugati metropoliszokban megtapasztalhatunk.

Reaktiválni kellene Demszky Gábort?

Nem, Sermer Ádám kiváló lenne a posztra, a mi Budapest-programunk is arra épül, hogy elhisszük-e, hogy mi a főváros teljes jogú polgárai vagyunk. Tudatosítani akarjuk a lakosokban, hogy közük van ahhoz, hogy mi történik a városukban, az országukban, ahol élnek.

Mi a gond Tarlós Istvánnal? Miért lenne kizárt az ő támogatása?

Tarlós István Budapest-koncepciója mérnöki szemmel nézve nem is olyan rossz, bár ilyen téren is hagy kívánnivalót maga után. Azonban ha a polgárok szemszögéből tekintjük, akkor nagyon rossz. Hiányzik belőle az elesettek iránti szolidaritás, miközben lehetnének hajléktalanközpontjaink. A legforgalmasabb utak a mai napig szétrázzák az autókat, a buszokat. Közmeghallgatáson hallhatná Tarlós István, mik is a lakosság igényei, de rájuk sem hederít. Sermer Ádám is felkereste őt különböző javaslatokkal, de a főpolgármester úr el sem gondolkodott azon, hogy lehetne másként is csinálni.

Tágabban nézve a jelenlegi rendszer sem érti, hogy a közjó is vitákban dől el, vitatkozni lehet és kell is. Sajnos Tarlós István is ennek a kurzusnak a része. 

Egy átlagos budapesti szemével nézve azonban élhetőbbé vált a főváros, komplett negyedek épületrehabilitációja történt, köztereket újítottak fel, üzemel a négyes metró. Mindennapi tapasztalata, hogy a sokak biztonságérzetét is fenyegető hajléktalanok eltűntek az utcákról. Mit lehet ezzel szembeállítani?

A közterek megújítása nem várathatott magára, azonban eltűntek a zöld felületek. Szabadai Viktor a „Halott fák városa” című sorozatát érdemes figyelni: rámutat, hogy maximum néhány hétig maradnak életben az átültetett, rosszul körbeépített fák. Nem vitatom, alapvetően pozitív megújítani egy főutcát, csak nem úgy, hogy a budapesti polgárok aztán azt bánják. Nem úgy, hogy a végén kevesebb árnyék vagy rosszabb levegő lesz – ekkor senki sem fog örülni annak, hogy lekövezték azt a teret. A négyes metrót pedig a Fidesz korábban minden fórumon fúrta, ahogy mi ez az üzembe helyezéskor tartott demonstrációnkon meg is mutattuk. 

Kibékülnél egy Puzsér Róbert vezette Budapesttel?

Én magam nem, de tudom, hogy sokan igen. Remélem, az ellenzéki előválasztás során ki tudjuk választani a közös jelöltet. Ezen mi Sermer Ádámot indítani kívánjuk. Már azzal, hogy részt vehetünk a vitákban, esélyünk nyílik rá, hogy meggyőzzük partnereinket, hogy bizonyos elemeket tőlünk építsenek be a saját programjukba.

Mik a legfontosabb pontok, amelyek továbbélése egy esélyesebb ellenzéki jelölt programjában már elégedettséggel töltene el titeket?

Fontos, hogy Budapest megküzdhessen a saját kórházaiért, amelyek bár állami tulajdonban vannak, egy egységes rendszer részeiként, a jelenlegi állapot mégsem tartható. Eljutottunk oda, hogy

A főváros vezetésének tennie kell a területén működő kórházak állapotának javításáért. Továbbá Budapest élen járhatna az oktatási rendszer decentralizációjáért folytatott küzdelemnek. Egy bátor vezetés megküzdhetne azért, hogy a KLIK-ből visszakerülhessenek a kerületekhez, már amelyiknek igénye van erre. Tehát a válságágazatokhoz kapcsolódó programpontjainkat mindenképp átültetnék, megmutatva az ellenzéki szavazóknak, hogy így működik kicsiben az ellenzék által szorgalmazott helyi irányítás. 

Ha a politikai realitást nézzük, mindenképp kompromisszumokra kényszerültök majd e választási együttműködésnél is. Távlatosan szemlélve bár az SZDSZ kimúlása a liberális gondolatokra való társadalmi igény eltűnését jelentette, erre létrejött egy Liberális Párt, amely azonban a mérhetőség határán egyensúlyoz. Mi az oka, hogy a szabadelvű gondolatok továbbra sem találnak jelentős támogatásra?

A kérdésnek több dimenziója van. Egyrészt ebben még mindig a 2008-as világválság hatását érezhetjük: ilyenkor a politikai paletta közepéről a szélek felé húzódik a szavazóbázis. Csak a nagyon tudatos társadalmakban képesek a választópolgárok krízis esetén is a centrumban maradni. A válság kezelésére felénk a szélsőséges vagy a populista válaszok népszerűek. Másrészt a liberális gondolatok azért is nehezen találnak táptalajt, mert a magyar társadalom igazából csak rendkívül rövid időre kapott valódi levegőt. '88 és '92 között értettük a legjobban, hogy milyen a nyugathoz tartozni, szabadságban élni. A rendszerváltás utáni első gazdasági megtorpanás, majd a Bokros-csomag hideg zuhanya azt mutatta az emberek felé, hogy a piacgazdaság veszélyes dolog, és mennyivel jobb volt, amikor az állam gondoskodott rólunk.

Kire gondolsz az utóbbi harminc év politikai garnitúrájából?

Például Kupa Mihály volt pénzügyminiszterre, de a Gyurcsány-kormányban is voltak ilyen miniszterek...

Például a vizitdíjjal csúfosan elbukó Horváth Ágnes?

Mindig nehéz reformokat bevezetni az olyan mamut rendszerek esetében, amikben megvannak a kialakult viszonyok, és érdekhálózatok szövik át. Lehet, hogy képződött az évek, évtizedek során egy rossz egyensúly, és az emberek a reformokból először az egyensúlyvesztést érzékelik, legyőzi őket a kezdeti bizonytalanságoktól való félelem. Nehezen mozduló, megmerevedett társadalmi viszonyok közt a reformerpolitikusok olyanok, mint a D-Dayről szóló dokumentumfilmekben a partra szálló katonák. Az első sort kérlelhetetlenül lelövik, ahogy

Ez a 2010-ig tartó kormányok szomorú drámája is. A legnagyobb felelősség ebben a kérdésben is a populista szólamoknak jut.

Az oktatáshoz a Fidesz mégis hozzá mert nyúlni. Érdemi reformok is történtek, azonban a fent hiányolt toleranciát nem tapasztalhattuk ellenzéki oldalról.

A kétharmad megadta azt a stabilitást, amivel hozzáfoghattak az átalakításhoz, de ne feledjük, hogyan operáltak a félelemmel. Minden pedagógust a KLIK foglalkoztat, így ugyan elmehet az iskolából, de a munkáltatója ugyanaz marad. Nem kihagyható a rendszerből, hogy az igazgatók kinevezése felsőbb utasításra történik. Egy-egy oázis létezik, bátor iskolavezetéssel, mint például a Deák Diák Általános Iskola, amit megpróbáltak kiszakítani a KLIK-ből, hogy egyházi fennhatóság alá helyezzék. Szemtanúja voltam, ahogyan az iskolapolgárok ellenszegültek, és nyertek. De ez a ritkább. 

Ha már iskolapélda, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban folytatott tanulmányaid mit tettek hozzá a liberális eszmélkedésedhez?

Sokat gondolkoztam ezen, és arra jöttem rá, hogy már gyerekkorunkban megvannak azok az alaptulajdonságaink, amelyek az egyes eszmerendszerek felé tolnak minket. Általános iskolában volt egy népszerűtlen tanárom, aki szigorú volt, de nekem nem ez volt vele a bajom. Különböző módon bánt a gyerekekkel, ami már akkor felháborított. Később jöttem rá, hogy

Félreértés ne essék, a szigort el tudom viselni, a küzdősportokból jövök, de azt nem viselem el, ha önkényesen bánnak másokkal. Vagyis az AKG előtt is megvolt bennem a liberalizmus csírája. A középiskolában aztán megismertették velünk a szabadság és felelősségvállalás kettősét, és ez elmélyítette liberális gondolkodásom. Egyébként szerencsés pillanatban kerültem az AKG-be, ma a KLIK-rendszer miatt túlkereslet mutatkozik az ilyen iskolákra, így ezek jelentősen megdrágultak. 

Az AKG közössége nagy hatást tett rád, de mi a helyzet a Parlament képviselői közösségével? Régen működött országgyűlési focicsapat és kórus is, ma már sokkal mélyebbek az árkok. Van olyan kormánypárti képviselő, akivel mégis jó kapcsolatot ápolsz?

Van egy olyan képviselő, aki igen fiatalon olyan teljesítményt mutatott fel, amit respektálni tudok. Nacsa Lőrincre gondolok, aki a KDNP ifjúsági szervezetét is vezeti. A kötelező betelepítésről szóló népszavazásnál ő és a fiatal KDNP-sek józan politikai és emberi magatartást tanúsítottak: vitára hívtak, és vihettem egy oldalamon álló újságírót is magammal. Ők rámutattak arra, hogy lehet igennel felelni a kérdésre, ha valós tartalmat tudunk adni a kampánynak. Nacsa Lőrincen kívül van még kormánypárti politikus, akivel jó a kapcsolatom, például Simicskó Istvánnal a küzdősportok hoztak közénk kölcsönös szimpátiát. De reménykedem abban, hogy a KDNP-s Juhász Hajnalkát is be tudom vonni a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelembe.

Az ellenzéki padsorokban pedig a sokszínűség mellett kialakultak azok a kapcsolatok, amikben tényleg figyelünk egymásra.

A küzdősport többször szóba került, dzsúdóérmeid is szép számmal vannak, emellett az extrém hosszútávú teljesítménytúrát, a Kinizsi Százast is három alkalommal teljesítetted. Mire vagy a legbüszkébb?

Arra, hogy a politika mellett visszatérhettem a tömegsporthoz, futhattam félmaratont, most pedig épp a Balaton körbefutását tervezzük egy tanítványom édesanyjával párban, 4 napon át 55 km-t teszünk meg egy nap. Emellett a tanítás is bekúszott az életembe, dzsúdót oktatok kisgyerekeknek, ez sokkal nagyobb büszkeség, mint bármelyik másik sporteredményem.

A futball nem érintett meg?

Magyarországon nagyon individualista sportág a foci, pedig alapvetően csapatsport lenne: olyan, mintha nem értenék a lényegét ennek a sportnak a játékosai. Amikor pedig kiderült, hogy mennyivel kevesebbet fut egy magyar focista más nemzetekhez képest, számomra azt üzente, hogy még csak meg sem próbálunk jobbak lenni.

***

Fényképek: Földházi Árpád