Sauska Krisztián írása a Mandiner hetilapban
***
Életem egyik legnyomasztóbb éttermi élménye az amerikai csúcsgasztronómia egyik ma is ragyogó csillagához kötődik, ahová hosszas várakozás után kaptunk helyet vacsorára néhány évvel ezelőtt. Nehezen indult az este, hatalmas forgalommal, eltévedt taxissal és némi késéssel; amikor végre megkönnyebbülten lerogytunk asztalunkhoz, a megérkezés örömére kértünk egy-egy pohár pezsgőt. Nem kaptunk. Kiderült, hogy egy feszesre komponált, borokkal párosított kóstolómenüben lesz részünk, amelynek során semmi lehetőségünk nincs választani, mert azt a menüsor megálmodói már megtették előttünk. Az élmény érdekes volt, a borválasztások indokoltak és élvezetesek, mégis úgy álltunk fel, hogy ez nem a mi esténk volt.
Mindezt azért említem, mert időről időre hallok zavarba ejtő kijelentéseket arról, hogy mit mihez „szabad” fogyasztani. Gyakran érzem, hogy sikerült egy újabb stresszforrást kreálni magunknak azzal, hogy vendéglátó házigazdaként idegesen hajszoljuk a tökéletes étel-ital párosításokat, amelyek szerencsére ugyanúgy nem léteznek, mint a tökéletes boldogság.
A »fehér húshoz fehérbort, vörös húshoz vörösbort« dogmának már akkor sem lehetett értelme, amikor kitalálták”