Minden téves, amit a jobb és bal agyféltekéről gondoltál! – világhírű idegtudós és pszichiáter a Mandinernek

Dr. McGilchrist nevéhez fűződik a félteke-elmélet: eszerint a bal agyféltekés gondolkodás alapja, hogy manipulálja és kontrollálja a világot, és óriási pusztítást fog eredményezni az, hogy erre építettük fel a civilizációinkat. A több sikerkönyv szerzője és népszerű podcastek állandó vendége a Brain Bar meghívására érkezett Budapestre, ahol előadása előtt készítettünk vele interjút. 

***

A jobb és bal agyfélteke közötti különbség

Az utóbbi években rendkívül népszerű volt olyan online teszteket kitölteni, amelyek segítségével meg lehetett nézni „melyik agyféltekéd a domináns”. Az interjúiból tudom, hogy ön reduktívnak tartja ezeket, amelyek tévedéseken alapulnak. Elmondaná az ön hipotézisét a jobb és a bal agyfélteke közti különbségekről, és azok jelentőségéről?

Az első dolog, amit el kell mondanom, hogy mindazt, amit az emberek a jobb és bal agyfélteke közötti különbségekről tudni vélnek azt ki kell verniük a fejükből és el kell felejteniük, mert tévesek!

Néhány rendkívül érdekes tény: az, hogy az agy fel van osztva, ez önmagában rendkívüli. Másrészt, az agy alján található egy rostokból álló sáv, amely összeköti a két agyféltekét, és amelyet corpus callosumnak (kérgestestnek) neveznek. Ez a sáv csak az emlősök evolúciója során jelent meg. A hüllőkben, kétéltűekben és madarakban is megosztott az agy. Mindegyiküknek megosztott agya van, de egyáltalán nincs corpus callosumuk, és ez a corpus callosum az evolúció során egyre kisebbé válik. Szóval miről van szó? A corpus callosumon átmenő forgalom főként gátló hatással bír. Máshogy megfogalmazva: azt mondja a másik agyféltekének, hogy ne avatkozzon bele, mert majd ő foglalkozik vele. 

A bal agyfélteke a 360 fokos figyelem közül három fokot lát, míg a jobb agyfélteke figyelmi íve a teljes 360 fok. Látja, hogy a világ egészen más, hogy a dolgok soha nem teljesen rögzítettek és biztosak, hanem mindig egy fejlődési folyamatban vannak, hogy áramlanak, hogy egymással összekapcsolódnak, hogy a kapcsolatok valójában fontosabbak, mint a háló pontjai, hogy a burkolt rendkívül fontos valamely dolog megértéséhez. Minden, amit igazán értékelünk, lényegében burkolt. Ha kinyitjuk megváltozik a természete. Például egy vicc már nem vicces, ha elmagyarázzák. A vers már nem megható, ha elemzik. A szex rutinszerűvé és gépiessé válik, ha explicitté teszik. A szeretetünket valaki iránt nem lehet szavakba önteni. Nem lehet megmagyarázni, mit jelent a zene, a költészet, az építészet, a művészet, a hit, a mítoszok és a rituálék számunkra. Bár mindezek hatalmas jelentést hordoznak, de nem implicitek, és a bal agyfélteke nem érti őket. 

A legtöbb ember, aki a természet közepén élt, és akinek életét a természet ritmusa irányította, elkerülhetetlenül kis közösségekben élt, ahol másokkal osztotta meg életét, és ahol szinte kivétel nélkül szentségként tekintettek a világra. Számukra a jobb agyfélteke látásmódja nyilvánvaló, de számunkra, akik elszakadtunk gyökereinktől, nagyvárosokba költöztünk, ahol nem vesz körül minket a természet, ahol gyakran idegennek érezzük magunkat másoktól, még a környezetünkben is, ahol nem tudjuk, kik vesznek körül, nem osztozunk velük, és jó okunk van arra, hogy gyakran ne bízzunk bennük. Ez egy másfajta világot teremt, egy csodák, áhítat és lélek nélküli világot. Szerintem ez az, ahol jelenleg tartunk.

Ez a kétfajta látásmód, hogyan nyilvánul még meg a világban? Nekem arról, amit a baloldali agyféltekéről mondott például a bürokrácia jut eszembe. 

Igen, valóban a bürokrácia a legnyilvánvalóbb manifesztációja ennek a gondolkodásmódnak. Rugalmatlan, lineáris és tele olyan kategóriákkal, amelyekbe egyetlen ember sem illeszkedik bele.

Ez egy remek módja annak, hogy megfosszon minket a képzelőerőtől, a józan észtől, az emberségtől, és helyette minden gépiesen működjön. 

Különbség van a tudás és a megismerés között. Tudni valamit nem ugyanaz, mintha a tapasztalat alapján megismerni. A számítógép nem tud tapasztalni, hanem csak tudása van. Einstein híres mondása szerint a tételek összekapcsolásából származó hit értéktelen. A hitnek a tapasztalatból kell származnia.  A gépek hatalmas mennyiségű információból tanulnak, ezért nem képesek rugalmasan, képzelőerővel, intuitív módon gondolkodni, mert nincs testük. Tudásunk nagy része a testünkben, az érzelmeinkben és abban a megértésünkben rejlik, hogy szenvedünk és meg fogunk halni. Mindezek rendkívül fontosak az emberiség számára. Egy számítógép nem tud szenvedni.

A bal agyféltekéhez tartozik a dogmatikus gondolkodás is, ugye? Halottam, hogy több podcastben beszélt a tudományos determinizmusról, amelynek talán leghíresebb képviselője Richard Dawkins, aki azt állítja, hogy az ember tulajdonképpen a saját DNS-nek a rabja…

Szerintem nagyon könnyű cáfolni a determinizmust. A 18. században Laplace úgy gondolta, hogy ha ismerjük az univerzumban minden részecske helyzetét és mozgását, akkor előre meg tudunk jósolni minden egyes eseményt. De azóta kiderült, hogy ez fizikai szempontból egyáltalán nem lehetséges. A rendszerben egy beépített bizonytalanság van. Egy fizikus egyszer mesélte nekem, hogy nyolc biliárdgolyó-ütközés után már nem lehet biztosan tudni, mi lesz a következő ütközés. 

Bár az emberek most nagyon hajlamosak arra, hogy a bal agyfélteke módjára másokat hibáztassanak. Mindig mások a hibásak. Soha nem vállalunk felelősséget. Az egyik különbség a bal és a jobb agyfélteke között az, hogy a bal agyfélteke soha nem vállal felelősséget. A jobb agyfélteke túlságosan is hajlamos a felelősségvállalásra. Ahogy említette a fekete-fehér nézőpont is nagyon fontos. A bal agyfélteke vagy ezt, vagy azt fogadja el. De ha csak így gondolkodnánk akkor a művészetet, a zenét és más dolgokat is jelentéktelen hangokká és formákká redukálnánk. 

S mindeközben a bürokrácia fojtogat minket. Az ember kreativitásra való vágya kialszik. Nem azt mondom, hogy ne legyen rend. Rendnek kell lennie, de ez a rend intuitív rend. Átadja az egyik generáció a másiknak. Ez a hagyomány. Az emberek azt hiszik, hogy a hagyomány megkövesedést jelent, de a hagyomány csak azt jelenti, hogy átadjuk a dolgokat. És ez adja meg a változás lehetőségét. Végül is Európa elmúlt ezer évének történelme a hagyományok megszakítás nélküli története, de ebben az időben hatalmas változások történtek. Valójában ez az egyetlen módja annak, hogy tovább haladhassunk az életben.

A civilizációnk hanyatlása 

Az európai hagyomány az egyik bizonyíték arra, hogy nem mindig ez a fekete-fehér szemlélet dominálta a kultúránkat. Mi történt mégis, mi az oka, hogy a bal agyfélteke dominál?

Nos, ennek számos oka van. Ha visszatekintünk, ahogyan azt én is tettem a The Master and His Emissary című könyvemben, Európa történelmére a görögöktől a posztmodernizmusig, akkor láthatjuk a különböző fordulópontokat. Ami mindenekelőtt feltűnik az a civilizáció íve, amely a 6. században Athénban vagy a nulladik évben Rómában kezdődik, és valami csodálatos történik mind a művészetekben, mind a tudományokban, a drámában, a zenében, a csillagászatban, a navigációban, a jogalkotásban, minden területen. Aztán körülbelül 150 év elteltével hanyatlásnak indul. 

A dolgok, ahogy manapság mondjuk, „kigördülnek”, ami egy szörnyű kifejezés, de azt jelenti, hogy valahol egy irodában kitalált rendszert rákényszerítenek a társadalomra, mint egy kényszerzubbonyt. Így a dolgok durvák lesznek, minden a hatalomról és az ellenőrzésről szól, semmi közük a harmóniához vagy a gondolatok finomságához. Így a művészetek hanyatlani kezdenek, a polgári élet romlik, majd a civilizáció összeomlik. 

Úgy gondolom, hogy most is ebbe az irányba haladunk, és ezt számos tényező súlyosbítja. Az egyik az, hogy nem élünk elég közel egymáshoz ahhoz, hogy meglegyen az, amit Martin Buber „én-te” kapcsolatnak nevezett. A jobb agyfélteke látása finom és összetett. A bal agyfélteke látása brutálisan egyszerű és egyértelmű, de helytelen. Sokkal könnyebb megvédeni a bal agyfélteke nézőpontját, és nem ellentmondani magadnak, mint megvédeni a jobb agyfélteke nézőpontját, amelyben állandóan azt mondod, hogy ez összetett, a kontextustól függ. Így a józan ész, a nyugalom és az együttérzés hangjait elnyomják a düh hangjai. 

Van bármi remény arra, hogy ez a civilizációs hanyatlás visszafordul?

Én magamat reménykedő pesszimistának nevezem. 

Polgárháborúk jöhetnek, de úgy gondolom, hogy nagyon nehéz megjósolni a jövőt, hogy az emberek rendkívül találékonyak és leleményesek, ha megengedik nekik. Amikor a civilizációnkat fenntartó dolgok összeomlanak, az egyetlen pozitívum az, hogy az emberek szabadon tehetnek, amit tudnak magukért, és másokkal együtt. Szóval szerintem kis közösségek létrehozására van szükség, hasonlóan a középkori kolostorokhoz, amelyek továbbviszik a szent dolgok megértésének, az együttérzésnek és a társadalmi kohéziónak a hagyományát. Más szóval olyan közösségre, amelyben az emberek elfogadják egymást, megosztják az értékeiket, együtt dolgoznak és nagyon kevés igényük van. Végül is, ha szerzetes vagy, nagyon egyszerű életet élsz, és szerintem ez az, amerre a dolgok szükségszerűen haladnak. Angliában legalább fél tucat olyan közösség van, amelyekkel kapcsolatban állok, és amelyek elkezdték kipróbálni ezt a gyakorlatot.

Egy másik fontos dolog, hogy sürgősen vissza kell nyernünk a szent dolgok iránti érzékenységünket. Úgy gondolom, hogy anélkül nem fogunk túlélni. 

Szolzsenyicin mikor visszatekintett a 20. század borzalmaira, azt mondta: „Úgy találom, hogy ezt csak egy módon lehet megmagyarázni: az emberek elfelejtették Istent.” És szerintem ebben nagyon sok igazság van. 

Nyitókép: Unsplashed/Ben Sweet

***