Miközben a háborúpárti európai államok egyre sürgetőbben figyelmeztetnek egy Oroszország által indított, NATO elleni jövőbeli háború lehetőségére, a katonai realitások józanabb képet festenek.
A szerző a Makronóm újságírója.
Az európai fegyverkezési láz a hidegháború legfagyosabb pillanatait kezdi idézni (szándékban legalábbis mindenképpen), Oroszország mint a démonizálás kézenfekvő tárgya önmagában elegendő magyarázatul szolgál arra, miért kezdik el az európai kormányok leépíteni a jóléti államot, miért csoportosítják át a szociális rendszer költségvetési forrásait a védelmi területre, miért hajszolják országukat fegyverkezési versenybe, miért fognak a következő években új adófajták felbukkanni, miért állítják vissza egyre több helyen a kötelező katonai szolgálatot, és miért akarnak egyes államok iparváltást végrehajtani, főszereplővé téve a hadiipari területet.
A válasz minden esetben Putyin és egy immár megfellebbezhetetlennek kikiáltott narratíva Oroszországról, amely hamarosan támadást indít Európa, azaz a NATO európai szárnya ellen.
Új vasfüggöny épül Európában. Finnország 200 kilométer hosszan húzza fel saját kerítését az orosz határon, Észtország, Lettország és Litvánia egy szárazföldi invázió elleni balti védelmi vonalat épít az Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös határ 960 kilométeres szakaszán, Lengyelország 2,3 milliárd euróért dolgozik a Keleti Pajzs nevű védelmi erődítményrendszerén. Tekintve Oroszország képességnövelő tevékenységét, új hadosztályok létrehozását és telepítését a NATO keleti szárnyának határbástyáitól néhány kilométerre, valamint a hadsereg létszámának folyamatos duzzasztását (jelenleg 1,5 millió fő a cél), az európai országok immár majdnem egységes kórusban ismételgetik egy Oroszország–NATO-háború közeledtét.
A védelmi politikát családi és történelmi hagyományok okán is oroszgyűlöletre helyező Kaja Kallas (Észtország volt miniszterelnöke, jelenleg az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai képviselője) szerint csupán az a kérdés, mikor támadnak az oroszok. Mark Rutte NATO-főtitkár jóslata öt éven belüli fenyegetésről szól (e véleményét a pacifista külpolitikával immár végleg szakító, és a védelmi kiadásait az egekbe emelő, erőltetetten fegyverkező német vezetés is osztja), ám Dánia merészebb volt: szerinte Moszkva már két éven belül fenyegetést jelenthet egy vagy több NATO-országra. A norvég hírszerzés öt-tíz évre teszi, míg Oroszország újjászervezi és a NATO elleni csapásra alkalmassá teszi a hadseregét, Ukrajna 5-7 évről beszél, az észtek pedig 3-5 éves határidőt jósolnak.
Az egzisztenciális fenyegetés rémképét némileg árnyalja Oroszország ukrajnai kudarca: a tervezett háromnapos háborúból több mint háromévnyi pusztítás lett,
nehéz ezt összeegyeztetni azzal az elképzeléssel, hogy egy esetleges békekötés vagy fegyverszünet esetén a Kreml legfontosabb dolga az lesz, hogy felkészítse kimerült hadseregét és gazdaságát egy szinte azonnali háborúra a NATO keleti szárnya ellen. Az uralkodó narratíva mégis ez. Valójában a kényszeres európai nézetet nem sok minden (még az amerikai hírszerzés sem) támasztja alá. Bár nem sokat jelent, maguk az oroszok is cáfolnak: a Kreml szerint a NATO a „féktelen militarizáció” útjára lépett, Oroszország démonizálása pedig jó indokot szolgáltat arra, hogy igazolja a tagállamok védelmi kiadásainak brutális növelését. Peszkov szóvivő arra mutatott rá: elpocsékolt idő volt arról biztosítani a NATO-t, hogy Moszkvának nincsenek háborús szándékai vele kapcsolatban,
a szövetség ugyanis már régen nem a béke őrzője, hanem egy nyíltan konfliktusra készülő, háborús lázban égő szervezetté vált.
A cikk folytatása a makronom.eu oldalon olvasható.
Címlapfotó: NATO
„Az, hogy nem lőnek tarkón, az a posztmodern diktatúra itt Európában, de attól ez még diktatúra” – jelentette ki a KlikkTV műsorában az egykori televíziós.
Hogy is tehetne ilyet? Egyik magyar vezető sem jelenthette ki Trianon előtt, hogy lelkesen várja a területek elvesztését.
Így egyesül egy kettéhasadt ország – de mi jó sülhet ki abból, ahol a Habsburg és a Strauss nevek egyszerre forognak? Mutatjuk!
Mráz Ágoston Sámuel a Magyar Nemzet Rapid Extra című műsorában rámutatott, hogy a koppenhágai csúcson fejtették ki először, hogy miért áll annyi uniós állam Ukrajna mellett.
Egyértelmű üzenetet kapott Tseber Roland.
Pityinger László, ismertebb nevén Dopeman volt az eheti Reakció vendége Kacsoh Dániel műsorában.
A Hamász beleegyezett, hogy szabadon engedi az összes, még fogságban lévő izraeli túszt. Trump azonnal reagált.
A szlovák kormányfő beszédében méltatta hazánkat, amikor úgy fogalmazott: le a kalappal Magyarország előtt, ahogy segített Európának a migránshelyzet kezelésében.
