Kína elfordul az afrikai kőolajtól – a Közel-Kelet legnagyobb örömére

Az ázsiai nagyhatalom már régóta terjeszkedik Afrikában, miközben az Egyesült Államok visszavonul a régióból, hatalmas űrt hagyva maga után. Most azonban azt láthatjuk, hogy a puha hatalom és az olajjal fedezett hitelek kifulladnak, mivel különböző agytrösztök jelzik, hogy  

2002-ben, a 27 évig tartó angolai polgárháború végén a közép-afrikai ország úttörő szerepet játszott az úgynevezett „angolai modellben”, amelynek keretében Kínától olajjal fedezett kölcsönöket kapott utak, vízerőművek, vasutak és hasonlók beruházások finanszírozására. Ez azonban nem tartott sokáig. Valójában, ahogy a Carnegie Endowment for International Peace is megjegyezte,  

Míg 2010-ben Angola volt a második számú olajexportőr Kínába Szaúd-Arábia után, tavalyra a 8. helyre esett vissza, amint arról a South China Morning Post (SCMP) is beszámolt.  

Pedig az angolai modell kezdetben remekül működött: a Bostoni Egyetem adatai szerint 2000 és 2022 között az ország 45 milliárd dollárt kapott kölcsön Kínától, és ennek egy részét olajban fizette vissza. Amikor azonban az olajárak 2014-ben, az amerikai palaboom csúcsán összeomlottak, Angola azon kapta magát, hogy a korábbiaknál sokkal agresszívebben kell pumpálnia, hogy kifizesse kínai adósságát, ami egyike a pekingi, látszólag könnyű pénz igazi buktatóinak. Ezt pedig lehetetlen volt megugrania az afrikai országnak. 

Angola öngólja 

Angola – és más afrikai olajtermelők – nehezen tudnak befektetőket csábítani olajmezőik és a hozzájuk köthető infrastruktúra további fejlesztésére. És bár kezdetben az olajipari nagyvállalatok részéről jelentős volt a lelkesedés az ország hatalmas lelőhelyei iránt (gondoljunk csak a BP-re, az Exxonra, a Chevronra), az elrettentő tényezők továbbra is fennállnak, beleértve a barátságtalan adórendszert, a korrupciót és bizonyos esetekben az eszközök biztonságának hiányát.  

Ma az afrikai ország az OPEC egyik kisebb termelője, 2023 novemberében napi mintegy 1,15 millió hordót pumpált, ami a szervezet napi 38,19 milliós termelésének a 3,0 százaléka. Angola termelése az OPEC-hez való 2007-es csatlakozásakor 1,66 millió hordó/nap volt, és egy évvel később 1,88 millió volt a csúcs. Ettől kezdve az ország termelése a következő években meredeken visszaesett.  

Angola jelenlegi termelési szintje valamivel magasabb, mint az OPEC 1,10 hordó/napos célkitűzése. A közép-afrikai állam és a szervezet közötti kapcsolatok tavaly akkor éleződtek ki, amikor az OPEC zöld utat adott az Egyesült Arab Emírségeknek, hogy 2024-re napi 200 ezer hordóval, 3,2 millió hordóra növelje a termelését, miközben – Angola termelési trendjével összhangban – az OPEC csökkentette az afrikai ország kvótáját. A lépés természetesen nem tetszett Angolának, mivel az hátrányosan érintette a gazdaságát, tekintve, hogy a kvóta korlátozta az olajbevételeit egy olyan időszakban, amikor egyébként is csökkenő termelési kapacitásokkal küzdenek. 

Inkább a GCC 

Eközben pedig Kína egyre inkább az öböl menti államok és Oroszország kiszámíthatóbb termelési infrastruktúrája felé fordult. Az Oroszországból és a legtöbb ázsiai termelőtől származó nyersolajimport értéke 2023-ban jelentősen nőtt a 2019-es pandémiát megelőző szinthez képest. Ahogy a Carnegie-jelentés megállapítja: 

Angolához hasonlóan az elöregedő olajmezők voltak az egyik fő okai a termelés csökkenésének számos afrikai termelőnél, főként Nigériában, de az olyan kisebbeknél is, mint Dél-Szudán, amelynek az olajfejlesztése állandóan leáll és újraindul – legutóbb a szomszédos Szudánban zajló polgárháború miatt. És most, hogy a nagyvállalatok figyelme más offshore helyszínek, például Guyana és Namíbia felé irányul, a hagyományos afrikai szereplők egyre inkább lemaradnak.  

Kína továbblépett, és erősen a GCC felé orientálódik: agresszívan keres energetikai kapcsolatokat Szaúd-Arábiával, az Egyesült Arab Emírségekkel, Bahreinnel, Kuvaittal, Ománnal és Katarral.  

Tavaly a China Daily által közzétett adatok szerint,  

És nem csak fosszilis tüzelőanyagokról van szó. Kína a GCC-országokkal való kapcsolatokat részesíti előnyben a megújuló energiaforrások és a nukleáris energia területén is.  

Huang Mingang, a China National Nuclear Corp. vezető közgazdásza a China Daily napilapnak elmondta, hogy Peking „az átfogó nukleáris ipari ellátási láncát és a műszaki szolgáltatási képességeit kihasználva integrált nukleáris energetikai megoldásokat és teljes életciklusú szolgáltatásokat nyújt az arab országoknak”. 

A Nyugat veszített a kínai soft powerrel szemben Afrikában, és most a GCC-ben is vesztésre áll, de a térségért folytatott harc folytatódik, és Washingtonnak itt még mindig akad némi befolyása.  

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Flickr

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.