Kína egyre inkább a Közel-Kelet olaját választja az afrikai helyett, ennek következtében az afrikai országok nehéz helyzetbe kerülnek. 2010-ben például Angola még Kína második legnagyobb olajexportőre volt, tavaly azonban már a 8. helyre csúszott vissza.
A szerző a Makronóm Intézet elemzője.
Az ázsiai nagyhatalom már régóta terjeszkedik Afrikában, miközben az Egyesült Államok visszavonul a régióból, hatalmas űrt hagyva maga után. Most azonban azt láthatjuk, hogy a puha hatalom és az olajjal fedezett hitelek kifulladnak, mivel különböző agytrösztök jelzik, hogy
Kína egyre inkább az arab olajat választja az afrikai nyersolaj helyett.
2002-ben, a 27 évig tartó angolai polgárháború végén a közép-afrikai ország úttörő szerepet játszott az úgynevezett „angolai modellben”, amelynek keretében Kínától olajjal fedezett kölcsönöket kapott utak, vízerőművek, vasutak és hasonlók beruházások finanszírozására. Ez azonban nem tartott sokáig. Valójában, ahogy a Carnegie Endowment for International Peace is megjegyezte,
Angola lemaradt a Kína vezető nyersolajszállítóinak listáján, mivel Peking egyre inkább az Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) arab államai, Oroszország és más ázsiai országok felé fordult.
Míg 2010-ben Angola volt a második számú olajexportőr Kínába Szaúd-Arábia után, tavalyra a 8. helyre esett vissza, amint arról a South China Morning Post (SCMP) is beszámolt.
Pedig az angolai modell kezdetben remekül működött: a Bostoni Egyetem adatai szerint 2000 és 2022 között az ország 45 milliárd dollárt kapott kölcsön Kínától, és ennek egy részét olajban fizette vissza. Amikor azonban az olajárak 2014-ben, az amerikai palaboom csúcsán összeomlottak, Angola azon kapta magát, hogy a korábbiaknál sokkal agresszívebben kell pumpálnia, hogy kifizesse kínai adósságát, ami egyike a pekingi, látszólag könnyű pénz igazi buktatóinak. Ezt pedig lehetetlen volt megugrania az afrikai országnak.
Angola – és más afrikai olajtermelők – nehezen tudnak befektetőket csábítani olajmezőik és a hozzájuk köthető infrastruktúra további fejlesztésére. És bár kezdetben az olajipari nagyvállalatok részéről jelentős volt a lelkesedés az ország hatalmas lelőhelyei iránt (gondoljunk csak a BP-re, az Exxonra, a Chevronra), az elrettentő tényezők továbbra is fennállnak, beleértve a barátságtalan adórendszert, a korrupciót és bizonyos esetekben az eszközök biztonságának hiányát.
Angola pedig egyre többször nem tudta teljesíteni még az OPEC termelési kvótáit sem.
Ma az afrikai ország az OPEC egyik kisebb termelője, 2023 novemberében napi mintegy 1,15 millió hordót pumpált, ami a szervezet napi 38,19 milliós termelésének a 3,0 százaléka. Angola termelése az OPEC-hez való 2007-es csatlakozásakor 1,66 millió hordó/nap volt, és egy évvel később 1,88 millió volt a csúcs. Ettől kezdve az ország termelése a következő években meredeken visszaesett.
Angola jelenlegi termelési szintje valamivel magasabb, mint az OPEC 1,10 hordó/napos célkitűzése. A közép-afrikai állam és a szervezet közötti kapcsolatok tavaly akkor éleződtek ki, amikor az OPEC zöld utat adott az Egyesült Arab Emírségeknek, hogy 2024-re napi 200 ezer hordóval, 3,2 millió hordóra növelje a termelését, miközben – Angola termelési trendjével összhangban – az OPEC csökkentette az afrikai ország kvótáját. A lépés természetesen nem tetszett Angolának, mivel az hátrányosan érintette a gazdaságát, tekintve, hogy a kvóta korlátozta az olajbevételeit egy olyan időszakban, amikor egyébként is csökkenő termelési kapacitásokkal küzdenek.
Eközben pedig Kína egyre inkább az öböl menti államok és Oroszország kiszámíthatóbb termelési infrastruktúrája felé fordult. Az Oroszországból és a legtöbb ázsiai termelőtől származó nyersolajimport értéke 2023-ban jelentősen nőtt a 2019-es pandémiát megelőző szinthez képest. Ahogy a Carnegie-jelentés megállapítja:
2019 és 2023 között az import több mint 40 százalékkal emelkedett Kína szinte valamennyi legfontosabb ázsiai olajkereskedelmi partnere esetében, kivéve Iránt, amelynek az olaját olyan országokon keresztül szállítják, mint az Egyesült Arab Emírségek (EAE) és Malajzia.”
Angolához hasonlóan az elöregedő olajmezők voltak az egyik fő okai a termelés csökkenésének számos afrikai termelőnél, főként Nigériában, de az olyan kisebbeknél is, mint Dél-Szudán, amelynek az olajfejlesztése állandóan leáll és újraindul – legutóbb a szomszédos Szudánban zajló polgárháború miatt. És most, hogy a nagyvállalatok figyelme más offshore helyszínek, például Guyana és Namíbia felé irányul, a hagyományos afrikai szereplők egyre inkább lemaradnak.
Kína továbblépett, és erősen a GCC felé orientálódik: agresszívan keres energetikai kapcsolatokat Szaúd-Arábiával, az Egyesült Arab Emírségekkel, Bahreinnel, Kuvaittal, Ománnal és Katarral.
Tavaly a China Daily által közzétett adatok szerint,
Az ázsiai nagyhatalom mintegy 200 millió tonna nyersolajat és 18 millió tonna LNG-t importált a GCC-országokból. Ez Kína teljes kőolajimportjának az egyharmadát, a földgázbehozatalának pedig mintegy negyedét teszi ki.
És nem csak fosszilis tüzelőanyagokról van szó. Kína a GCC-országokkal való kapcsolatokat részesíti előnyben a megújuló energiaforrások és a nukleáris energia területén is.
Huang Mingang, a China National Nuclear Corp. vezető közgazdásza a China Daily napilapnak elmondta, hogy Peking „az átfogó nukleáris ipari ellátási láncát és a műszaki szolgáltatási képességeit kihasználva integrált nukleáris energetikai megoldásokat és teljes életciklusú szolgáltatásokat nyújt az arab országoknak”.
A Nyugat veszített a kínai soft powerrel szemben Afrikában, és most a GCC-ben is vesztésre áll, de a térségért folytatott harc folytatódik, és Washingtonnak itt még mindig akad némi befolyása.
Kapcsolódó:
Címlapfotó: Flickr
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.
A kínai vállalatok uniós üzleti környezetre vonatkozó minősítése az ötödik egymást követő évben romlik. A beruházók és a kereskedők elsöprő többsége szerint az EU-s piac már se nem tisztességes, se nem nyitott.
A megválasztott amerikai elnök szerint Európának kell vezető szerepet vállalnia Ukrajna védelmében és a háború lezárásában.
Az európai akkumulátorgyártás fellegvárának szánt Northvolt összeomlása kijózanító pofon volt a merész tervek szószólóinak. A történet visszatért önmagába, a világ legnagyobb gyártója, a CATL pedig máris bejelentette, hogy új beruházásba kezd – ezúttal Spanyolországban.
Ráébredtek arra, hogy Európa nehezen tart lépést az Egyesült Államokkal és Kínával.
Az Oroszországot sújtó szankciók miatt az orosz repterek bezártak az európai légitársaságok előtt, így az Európa és Kína közötti légi forgalom a kínaiak kezébe került.
Kína új irányvonalat hirdetett: 2025-től radikálisabb élénkítő lépésekkel kívánja támogatni a növekedést. Bár a bejelentések rövid távon optimizmust hoztak a tőzsdékre, a szakértők óvatosságra intenek: a szavak mögötti valódi tettek és azok hatékonysága még mindig kérdéses marad.
Sohasem a saját erejükből kerültek az ország élére, hanem mindig külső akaratból, ráadásul rendkívüli körülmények közepette. Gali Máté írása.
Úgy fogalmazott: a kultúrát nem őrizni kell, mert az nem rab, nem ápolni, mert nem beteg, hanem mindenekelőtt élni, csinálni kell. Ez különösen így van akkor, ha a kultúra keresztény és magyar.
