A kérdésre, miszerint miért állítják a nyugati politikusok, hogy reálisan megnőtt a lehetősége egy Oroszország–NATO háborúnak, ráadásul a legközelebbi jövőben, Mearsheimer a nevetséges szóval válaszolt.
„Az érvelést alátámasztó feltételezés az, hogy Putyin egész Ukrajna meghódítására készül, hogy aztán megtámadja a NATO keleti szárnyát, ami arra készteti majd Európát, hogy elkezdje a harmadik világháborút. Ezért jobb most Ukrajnának segíteni minden eszközzel, mint megvárni, hogy bekövetkezzen a világégés. Ez az egész indoklás nevetséges” – mondta, rámutatva: Putyinnak egyrészt nincs szándékában egész Ukrajnát meghódítani, másrészt soha nem jelezte, hogy érdekelt lenne egy kelet-európai, pláne nem egy nyugat-európai háborúban.
„Értelmetlen az az elképzelés, hogy Oroszország nagy menetelésbe kezd.
Még Ukrajnában is gondjai vannak, ahhoz pedig, hogy megtámadja Kelet-Európát, végképp nincsenek meg a katonai képességei”
– vélekedett. Szerinte a harmadik világháborús forgatókönyv egy régi, jól bevált riogatási technika, amelyet az Egyesült Államok és Nagy-Britannia mindig is kiválóan alkalmazott. Jelenleg semmi realitása nincs, csupán arra szolgál, hogy még nagyobb nyomást gyakoroljon a nyugati politikusokra Ukrajna támogatásával kapcsolatban.