Mearsheimer: Oroszország megnyeri a háborút

Az ukrajnai háborúról szóló új előadását foglalta írásba John J. Mearsheimer, a politikai realizmus legendás alakja. Az előttünk álló sötétség című elemzésében két fő kérdéssel foglalkozik: a békekötés lehetőségével, valamint azzal, hogy melyik fél nyeri meg a háborút. Az elsőre határozott nemmel felel, míg a másodikra minden lehetséges esetben Oroszországot adja válaszul, ám már tanulmánya elején leszögezi: bár Oroszország megnyeri a háborút, nem fogja meghódítani egész Ukrajnát, vagyis Moszkva eredeti céljai, a kijevi rezsim megdöntése, az ország demilitarizálása és Kijev nyugati biztonsági kapcsolatainak megszakítása elérhetetlen távolságba kerül. 

A moszkvai célok tekintetében a legvalószínűbb forgatókönyv Mearsheimer szerint az, hogy Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zsaporizzsja megye annektálása után

A lehetséges és maximális végeredmény tehát Oroszország számára egy nagy kiterjedésű ukrán terület annektálása és Ukrajnát működésképtelen ütközőállammá változtatása lenne.

Nyugati félelmek

A háború  kitörése óta a Nyugat egyértelműen egzisztenciális fenyegetésnek tekinti Oroszországot. Különösen igaz ez a NATO szempontjából, amely gyakorlatilag nyakig belemászott a konfliktusba, és azon kívül, hogy a saját katonái húznák meg a ravaszt és lőnék ki a rakétákat, hadviselő félnek tekinthető. A háború elvesztése éppen ezért a lehető legkellemetlenebb következményekkel járna a Washington által kézivezérelt szövetségre. Az USA akkora presztízsveszteséggel nézne szembe, amely nyilvánvalóan Kína malmára hajtaná a vizet Tajvannal kapcsolatban, nem mellesleg még inkább felgyorsítaná a harmadik világban már egy ideje zajló USA-tól való eltávolodást.

A konfliktusban részt vevő három főszereplő, az USA, Oroszország és Ukrajna egyaránt súlyos egzisztenciális fenyegetésként értékeli a háborút, éppen ezért mindegyikük számára csak a győzelem lenne elfogadható, hogy elkerülje a lehető legrosszabb forgatókönyv következményeit.

Nyílik az olló

Mint arra Mearsheimer rámutat: az orosz szándékoknak megfelelően a konfliktus lemorzsolódási háborúba váltott, ez pedig semmiképp sem Ukrajnának és a Nyugatnak kedvez. Ebben a szituációban a területfoglalás másodlagos cél lett, jelenleg mindkét fél arra törekszik, hogy a másikat annyira meggyengítse eszközök tekintetében, hogy az végső soron feladja a további próbálkozásokat, pontot téve a történet végére. A tavalyi ukrán sikerek után az idén egyértelműen orosz fölény mutatkozik, a lemorzsolódási háborúra ugyanis Moszkva tudatosan készült, mind a 300 ezres mozgósítással, mind a hadieszköz-kapacitások drasztikus növelésével, különös tekintettel a tüzérségi eszközökre, amelyek ennek a háborúnak egyértelmű főszereplői. 

Mearsheimer szerint

A politológus ennek kapcsán rámutat egy logikus következtetésre. Mint írja, az orosz győzelem bizonyos szempontból az egész világ számára megkönnyebbüléssel jár, ezzel ugyanis jelentősen halványul a fenyegető atomháború rémképe. Egy nukleáris eszkaláció esélye akkor lenne a legnagyobb, ha az ukránoknak sikerülne elérni a céljukat, vagyis közel állnának ahhoz, hogy visszahódítsák az annektált területeket, különösen a Krímet. 

Moszkva több esetben világosan utalt arra, hogy amennyiben Ukrajna a területi integritását veszélyezteti, nem fog hezitálni az atomgombok felett.

Mearsheimer az orosz győzelmet több összetevőre alapozza. Az egyik a már említett lemorzsolódási hadviselés, amelyben Moszkva valóban óriási előnyre tett szert, szemben a Nyugattal, amely folyamatos kapacitáshiánnyal küzd. 

Hogy ki nyer egy lemorzsolódási háborút, az három tényező függvénye: az eltökéltségé, a népesség arányáé és az áldozatok számának nagyságáé.

Ami az elsőt illeti, viszonylagos egyensúly van a két fél között. A népesség mutatója már egész más képet fest. A háború kezdete előtt nagyjából 3,5:1-hez volt Oroszország előnye, azóta ez még durvább lett. Nagyjából 8 millióan menekültek el Ukrajnából, további mintegy 4 millió ukrán él az oroszok által elfoglalt területeken. A jelenlegi arány 5:1 az oroszok javára, és ez jelentősen befolyásolja az áldozatok arányának mutatóit is. 

Utóbbiban pontos számokat leírni erősen aggályos, a hadviselő felek ugyanis gondosan titkolják azokat. A nyugati narratíva szerint az oroszok „elképzelhetetlen” veszteségeket szenvednek, az ukrán kormánytagok egyenesen úgy fogalmaznak: minden ukrán halálos áldozatra 7,5 orosz jutott Bahmutban, ez azonban nyilvánvalóan propagandakalkuláció, nem valós adat.

A tüzérség egyértelműen az oroszok javára billenti a mérleget: kalkulációk szerint az előnyük valahol 5:1 és 10:1 között van az ukránok kárára, ami természetesen az áldozatok számának arányát is az ukrán oldalon nagyítja – óvatos becslések szerint is minden orosz áldozatra két ukrán jut. A politológus szerint

hiába akarja több tüzérségi eszközzel, harckocsival és lőszerrel ellátni Ukrajnát, olyan kapacitáshiánnyal küzd, ami megoldhatatlanná teszi a problémát. Bár óriási erőfeszítéseket hoz a hadiipari termelés fokozására, a feltételek megteremtése hosszú hónapokat, éveket vesz igénybe, ezért a legtöbb, amit tehet, az az, hogy megpróbál a következő egy esztendőben valamiféle egyensúlyt biztosítani a fegyverszállítmányokkal Ukrajna és Oroszország között – ám még ez sem lesz egyszerű. 

Senki nem ül le senkivel

Bár világszerte egyre többen hangoztatják, hogy a háborús feleknek ideje lenne tárgyalóasztalhoz ülni, amely fegyverszünetet, majd egy tartós békemegállapodást eredményezhet, Mearsheimer meglehetősen pesszimista az ilyen szándékok eredményességét illetően. Nincs lehetőség kompromisszumos megoldásra egy olyan szituációban – írja –, ahol a felek halálos fenyegetésként definiálják a másikat. Kijev terve az összes elvesztett területének visszaszerzésére megmásíthatatlannak tűnik, Zelenszkij többször határozottan kijelentette: nincs olyan békemegállapodási opció, amely Ukrajna számára területvesztéssel jár. Márpedig Moszkva csak ezzel a feltétellel ülne tárgyalóasztalhoz.

A másik kizáró tényező Ukrajna és a Nyugat háború alatt kialakult kapcsolata. A NATO-csatlakozási szándékok ezerszer erősebbek, mint a háború előtt, a biztonsági garanciákat Kijev a Nyugattól várja, az azonban csak egyféleképpen tudja (és bizonyos feltételekkel akarja is) garantálni: ha Ukrajna de jure vagy de facto NATO-taggá válik. Ahogyan Mearsheimer fogalmaz:

A béketárgyalások megkezdésének másik két nagy akadálya a politológus szerint a nacionalizmus (szerinte már hipernacionalizmus) és az oroszok teljes bizalomvesztése a Nyugatban.

Az első háborús időkben ez teljesen természetes jelenség, a kormányok erre támaszkodva tudják motiválni a nemzetet, az elhúzódó vérontás azonban az ukrajnai háborúban új szintre emelte az egyébként régi tradícióval büszkélkedő ultranacionalizmust és oroszgyűlöletet. Ez pedig csak olaj a tűzre, hiszen Oroszországnak éppen ez ad ideológiai muníciót ahhoz a törekvéséhez, hogy elfoglalja az orosz lakta területeket.

Ami pedig a bizalomvesztést illeti: nehezen lehet felróni Moszkvának, hogy

A 2015-ös második minszki megállapodást, amely a donbászi konfliktust volt hivatott lezárni, Putyin Ukrajna akkori elnökével, Porosenkóval kötötte meg, Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár hathatós közben járására. Utóbbiak később egyáltalán nem titkolták, hogy a fegyverek elhallgatását csak azért javasolták, hogy a Nyugat időt nyerjen Ukrajna felfegyverzésére. Miután a közelmúltban Merkel ezt saját maga erősítette meg, Putyin nem véletlenül fogalmazott úgy dühösen: „Nulla a bizalom a Nyugat felé. Ilyen nyilatkozatok után hogy tudnánk tárgyalni? Miről? Milyen garanciákat kapnánk?”

Mearsheimer szerint a fentebbi okok miatt szinte lehetetlen lesz bárkinek is tető alá hozni egy békemegállapodást. Valószínűbb verzió, hogy a háború még legalább egy évig elhúzódik, majd befagyott konfliktus lesz belőle, amiből bármikor újabb fegyveres harcok lehetnek.

Sötét jövő

Mit eredményez a béketárgyalások elutasítása? Egyfelől az Oroszország és a Nyugat közötti, végletesen megromlott kapcsolatok befagyását. Mindkét fél azon lesz, hogyan, milyen módon árthat a másiknak a legjobban. Moszkva az európai országok közötti amúgy is jelen lévő szakadékokat igyekszik majd tovább mélyíteni, párhuzamosan a transzatlanti kapcsolatok gyengítésével, vagyis mindent elkövet az EU és a NATO-intézmények hitelességének aláásására. „Tekintettel a háború pusztító gazdasági hatására Európában, az országok lakosságának egyre növekvő csalódottságára a vég nélküli háború miatt, az EU–USA kereskedelmi viszály kiélezettségére, az orosz vezetésnek nem lesz túl nehéz dolga az ellentétek kiaknázásában” – írja Mearsheimer.

A Nyugat valóban a minimálisra korlátozza a gazdasági kapcsolatait Moszkvával, és több mint valószínű, hogy titkosszolgálati módszerekkel

A NATO-t most már törvényszerűen bővíteni fogja, és minden segítséget megad egy orosz rendszerváltás eléréséhez. Ahogyan Mearsheimer rámutat: mindezek árnyékában pedig végig ott kísért majd egy nukleáris háború lehetősége az Egyesült Államok és Oroszország között.

A vég

Ukrajna már a háború előtt is igen nagy gazdasági és demográfiai nehézségekkel küzdött. Azóta a helyzet a lehető legsúlyosabbá vált. Az állam napi működése is ellehetetlenülne a folyamatos segélyinjekciók nélkül, a háború pedig kizárólag azért tart még, mert a nyugati fegyverszállítmányok ezt lehetővé teszik. 

A Világbank becslése szerint 411 milliárd dollárra lesz szükség Ukrajna újjáépítéséhez. Tizenöt évnyi fejlődés vált semmivé a háborúban, a szegénységi mutató egyetlen év alatt 5,5 százalékról 24,1-re emelkedett. Nagyjából 8 millió ukrán menekült el az országból és körülbelül 7 millióan kényszerültek elhagyni a lakóhelyüket. Az ukrán halálos áldozatok száma óvatos becslések szerint is eléri a százezret.

Ukrajna jövője a végletekig sötétnek tűnik – fogalmaz Mearsheimer, rámutatva: a háború folytatása az infrastruktúra további pusztulását, több ezer civil és katona halálát okozza majd, a gazdasági károk pedig szinte jóvátehetetlenek lesznek. A további áldozatok és területvesztések csak rontani fognak az Európai Bizottság megállapításán, amely szerint „Ukrajna visszafordíthatatlanul a demográfiai hanyatlás útjára lépett”. Amiről pedig csak udvariasan beszélnek a Nyugaton, Mearsheimer leírja: az elhúzódó konfliktus tovább növeli az Ukrajnában így is óriási méreteket öltött korrupciót. 

– zárja elemzését a politológus.

Fotó: John J. Mearsheimer a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, 2022. november 8-án.
MTI/Bruzák Noémi