Mark Rutte a saját maga által eldobott banánhéjon csúszik el a NATO főtitkári posztjáért folyó versenyben. Az USA nem szívesen látna valakit a székben, aki nem tett semmit a saját maga által is elfogadott célok eléréséért.
Mark Rutte, Hollandia leköszönő miniszterelnöke a hetekben szemérmesen jelentette be, hogy ezer örömmel töltené be a NATO főtitkári posztját, amikor Jens Stoltenberg távozik majd onnan. Annak ellenére, hogy létezik egy erőteljes lobbi annak elérésére, hogy a következő főtitkár nő legyen (és a hagyományoknak megfelelően természetesen európai), Rutte neve azonnal a nagyon esélyesek listájára került.
Bár az európai, nagy katonai potenciállal, így véleményformáló hatással is rendelkező államok, köztük Lengyelország és Franciaország kifejezetten pozitívan nyilatkoztak a Teflonember szándékairól, az amerikaiak éppen most készülnek beleköpni a levesbe, ráadásul valami olyanra hivatkozva, amelyet Rutte el tudott volna kerülni, ameddig miniszterelnök volt. Márpedig jó sokáig volt az – Orbán Viktorhoz hasonlóan szintén 2010 óta vezette országát.
A problémás 2 százalék
Az USA-ból csordogáló információk alapján Washington egyáltalán nem látná szívesen a hollandot a NATO politikai vezetőjeként.
Az ok egyszerű: az Egyesült Államok Trump elnöksége óta figyelmezteti szövetségeseit arra, hogy vállalásuk értelmében a GDP-jük minimum 2 százalékát kellene a védelmi kiadásokra fordítaniuk. Az önként vállalt kötelezettséget azonban az európai országok zöme szó szerint semmibe vette.
(Magyarország kiugróan jól teljesít, az eszközfejlesztésre fordított arányos összegek esetében pedig kenterbe verte a többi tagállamot 2022-ben.) Közéjük sorolható Hollandia, amely fittyet hányt az amerikai dörgedelmeknek, és a 2014-es 1,15 százalékról az idei évig mindössze 1,7 százalékra tudta vagy akarta emelni a védelemre költött összegeket.
Ezt is ajánljuk a témában
Bár még nem érte el a 2 százalékos GDP-arányos védelmi költségvetést, Magyarország a tavalyi összeg 48 százalékát fordította haditechnikai eszközbeszerzésre és fejlesztésre, ezen a téren pedig abszolút listavezető a NATO-n belül.
Rutte az idén azt ígérte, hogy jövőre már 2,03 százalékot költ az ország GDP-jéből a hadseregre, ez azonban már nem sokat nyom a latban: egyrészt időközben megbukott, másrészt az USA törvényhozásában csak a vállukat vonogatják erre, „tetszett volna megcsinálni eddig, volt rá tíz éve” alapon.
Az amerikaiak nagyon komolyan veszik a 2 százalékos vállalást. Trump annyira feldühödött azon, hogy gyakorlatilag az USA viseli a szövetség anyagi terheit, hogy még kilépéssel is fenyegetőzött, amennyiben az európai tagállamok nem kapják össze magukat. Az ukrajnai háború még inkább rávilágított a problémára: Európának amerikai segítség nélkül nincs komolyan vehető védelmi képessége. A mostani erőltetett fegyverkezési verseny helyes irány ugyan, de némileg megkésett – ahogy azt a Rutte személye ellen felhozott kifogások világosan tükrözik.
A Fehér Ház rendkívül diplomatikusan természetesen nem nyilatkozott Rutte jelöltségi esélyeiről, amikor arról kérdezték, hogy az elnök elfogadná-e a bukott holland miniszterelnököt főtitkárnak. Mindössze annyit közöltek: már nagyon várják a konstruktív folyamatot, amelynek során a szövetségesekkel közösen megválasztják az új főtitkárt, aki a transzatlanti biztonság szempontjából kritikus időszakban vezetheti a szövetséget.
Arra ugyanakkor a szenátus több prominens NATO-szakértője is rámutatott, hogy az új vezetőnek valóban olyan országból kell érkeznie, amely elvégezte a házi feladatot, vagyis teljesítette a 2 százalékos célt.
A dolog pikantériáját fokozza, hogy Rutte, miközben a saját maga által szétdobált banánhéjakon csúszik el, Észtország kormányfőjének kaparhatja ki a gesztenyét.
Kaja Kallas neve már hosszú hónapok óta esélyesként merül fel Stoltenberg utódjaként. Észtország a védelmi kiadások tekintetében az idén 2,85 százalékon állt, jövőre pedig már a 3 százalékos határt célozta meg, ráadásul elkötelezett támogatója az ukrajnai háború folytatásának.
Kallas esélyeit még az sem rontotta, amikor kiderült, hogy a nemzeti hadsereget valójában az uniós polgárok adójából fejleszti, de az sem, amikor hatalmas botrányt okozva napvilágot látott, hogy miközben a kormányfő a lehető legagresszívebb retorikával követeli az Oroszország elleni szankciók szigorítását, férje az ő pénzét is felhasználva vidáman üzletelt Moszkvával a háború kezdete óta.
Ami Ukrajnát illeti, természetesen Kallast favorizálja, remélve, hogy agresszióját és ruszofóbiáját a NATO főtitkáraként is megtartja. Natalja Galibarenko, Ukrajna korábbi külügyminiszter-helyettese szerint éppen itt az ideje, hogy a NATO vezetőjének kiválasztásakor a tömb a kelet-európai régióra is koncentráljon, márpedig ebben a körben a potenciális jelöltek közül Kallas a legesélyesebb.
***
Fotó: MTI/EPA/ANP/Remko De Waal
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.
A nemzeti össztermékük 0,25 százalékáról lenne szó.
A Merz-kormányzat látványosan igyekszik valamiféle pozitívummá keretezni a katasztrofális hírt.
Anders Fogh Rasmussen szerint fontos, hogy a tagok szembe tudjanak szállni az Egyesült Államokkal.
Lengyelország kész lenne több amerikai katonát fogadni, de Donald Tusk miniszterelnök szerint Varsónak nem szabad szövetségeseitől „elcsábítania” a csapatokat.
Az amerikai elnök reméli, hogy hamarosan végleg lezárhatják a háborút.
Amerikát és Európát nemcsak az Atlanti-óceán választja el, hanem az egyre szaporodó érdekkülönbségek is.
Szabó Bence a belügyminisztériumban kap majd feladatot.
A Tisza-kormány a jelek szerint még nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a kutatás-fejlesztés iparágra. Ez viszont már az elmúlt években is szépen fejlődött, még akkor is, ha az ellenzék sokáig összeszerelő-üzemnek tartotta Magyarországot. Ez a narratíva mára kevésbé állja meg a helyét, gyárak nélkül pedig a gazdaságot sem lehetne bővíteni.
