Az USA legnagyobb kihívása az, hogy vezetői képesek legyenek a hosszú távú stratégiai gondolkodásra – mondja a ma száz esztendős Henry Kissinger.
„Platón képe, ahogy az értelem kocsihajtóként irányítja a szenvedély oktalan állatait, nem csak a kocsihajtó bölcsességét, de talán a hatalmát is túlbecsüli.”
– Jonathan Haidt –
A ma, május 27-én 100. születésnapját ünneplő amerikai ex-külügyminiszterrel, Henry Kissingerrel a The Economist készített óriásinterjút. Négyrészes sorozatunkban a legfontosabb gondolatait válogattuk ki, amelyeket többek között az USA–Kína konfliktus, az ukrajnai háború, a pragmatikus gazdaságfilozófia és a politikai kultúra jelenlegi állapotával kapcsolatban fogalmazott meg. A negyedik, befejező részben a stratégiai gondolkodás szükségességéről és a jövőbe vetett hitéről beszél.
Kissingernek nem változott az évtizedek folyamán az a meggyőződése, hogy a helyes döntések meghozatalához nem csak egy politikai csoportra, de olyan vezetőre is szükség van, aki képes nagy távlatokban és komplex következményrendszerekben gondolkodni. Az interjúban példaként említi Roosevelt elnököt, aki fel tudta készíteni az amerikai társadalmat arra, hogy a berögzült izolacionista külpolitikát félretéve világháborúba vezesse az USA-t. Megemlíti de Gaulle-t, aki a legsötétebb órákban is képes volt visszaadni Franciaország jövőbe vetett hitét, vagy John F. Kennedy-t, aki lendületességével egy egész generációt inspirált. Mint mondta, ezekben a vezetőkben közös volt, hogy nem azt nézték, létezik-e egyáltalán a sikerhez vezető út, hanem az, hogy ha nem volt, nekiálltak építeni egyet.
A vezetés egy ország politikai kultúráját tükrözi – mondja Kissinger, hozzátéve, hogy napjainkban egészen lesújtó tapasztalatai vannak e téren. Amerika közös értékei elveszni látszanak. Ez nagyban köszönhető a médiának, amelyből mára kiveszett az arányérzék, az ítélőképesség és a párbeszéd iránti igény. A sajtónál azonban
Fájdalmas nosztalgiával hozza fel példaként, hogy nemzetbiztonsági tanácsadó korában a két párt képviselői rendszeresen együtt vacsoráztak, és George McGovern egykori demokrata elnökjelöltet, akivel – republikánus létére – baráti viszonyt ápolt. Ma már az ilyesmi lehetetlen lenne, Trump és Biden ellenségeskedése soha nem látott mélységekbe taszította az amerikai politikai kultúrát, lehetetlenné téve a konstruktív párbeszédet. Szerinte az Egyesült Államok vezetése finoman szólva sincs a helyzet magaslatán, de az alternatíva sem sokkal kecsegtetőbb. „Nem ezek az USA legfényesebb történelmi pillanatai. Biden nem kínál megoldást, és nagyon remélem, hogy a republikánusok elő tudnak állni egy jobb jelölttel”.
Kissinger szerint az USA legnagyobb kihívása az, hogy vezetői képesek legyenek a hosszú távú stratégiai gondolkodásra. Amennyiben erre képtelenek, az katasztrofális kudarchoz fog vezetni. „Ha fogy az idő, és a helyzetet a vezetés képtelen kezelni, akkor milyen illúzióink lehetnek az USA és Kína békés együttélésével kapcsolatban?” – teszi fel a kérdést, hozzátéve, hogy a sikerre természetesen nincsen bevált recept, főleg úgy, hogy a jelenlegi világpolitikai helyzet semmivel nem hasonlítható össze, így bármilyen lépés magában hordozza a kudarc lehetőségét.
Ennek ellenére – vagy éppen ezért – Kissinger töretlen optimizmusának ad hangot, „a nehézség nem akadály, hanem kihívás” elve alapján. Mint mondja, a történelem számtalanszor bebizonyította, hogy az emberiség fejlődőképes, és tud tanulni a hibáiból. Igaz – teszi hozzá – az előrehaladás mindig valamilyen szörnyű konfliktus, például a harmincéves, a napóleoni vagy a második világháború után gyorsult fel, egy eszkalálódó háború azonban elkerülhető az USA és Kína között. Utal a Thuküdidész-csapda elméletre, amely
ám rögtön hozzáteszi: a jelenlegi helyzet nem szokványos, ugyanis mindkét fél teljesen tisztában van egy lehetséges háború pusztításával és azzal, hogy esetükben nem létezhet zéró összegű játszma.
A nagyhatalmaknak és a világ vezetőinek az a feladata most, hogy a realizmus talaján állva nézzenek szembe az új fenyegetéssel, és megértsék: a megoldás az egyensúly megteremtésében, a kompromisszumkészségben és a visszafogottságban rejlik. Súlyos felelősség és példátlan kihívás ez – mondja Kissinger –, de egyben nagyszerű lehetőség is. „Lehetségesnek tartom egy olyan új világrend létrejöttét, amelyben Európa, Kína és India is jelentős szerepet kap. Ha gyakorlati oldalról közelítjük meg a problémát, még jó vége is lehet a dolognak. De legalábbis végződhet úgy, hogy elkerüljük a katasztrófát.”
Fotó: Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter John McCain arizonai szenátor, volt republikánus amerikai elnökjelölt búcsúztatásán 2018. augusztus 31-én.
MTI/EPA/Shawn Thew
A heti Presszóban szó esett a Fővárosi Közgyűlés megalakulásáról, Magyar Péter tüntetéséről és Kiss László DK-s polgármester börtönből irányított önkormányzatáról is.
Elismerően nyilatkozott hazánkról a Mandinernek Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt EP-delegációvezetője.
Nem mindennapi videót osztott meg a közösségi oldalán Sulyok Tamás, köztársasági elnök.
Mit jelent a jobboldaliság Indiában? Miért nem tör Kínához hasonlóan regionális dominanciára India? És tart-e a kínai fenyegetéstől? Swapan Dasgupta elárulta, mire készül a másik keleti óriás.
Morális felsőbbrendűség-tudat a Nyugaton, amely saját ideológiai problémáit szórja szét a világban; felemelkedő globális Dél, és a gyarmati örökségek. „Kié az új világrend?” – a nemzetközi geopolitikai csúcstalálkozóról tudósítunk.
„Kié az új világrend?” – tették fel a kérdést magyar és külföldi szakértők.
Ohio szenátora lehet az Egyesült Államok történetének harmadik legfiatalabb alelnöke.
Továbbra sem nyugszanak az indulatok Nyugat-Európában.
