Egyre többet lehet olvasni olyan amerikai szerzőktől, akik nem a hegemón szerep megőrzése mellett törnek lándzsát, inkább a multipoláris világrendbe való betagozódást látnák üdvösnek. Persze míg ez a kérdés eldől, eltelik pár évtized. A dollárt sem lehet olyan gyorsan lelökni a trónjáról.
Azért egy amerikainak a dollár szerepének gyengülése mellett sokkal nehezebb lehet elfogadni az USA mint „nélkülözhetetlen nemzet” státuszának elvesztését. Az, hogy Kína elszakította Szaúd-Arábiát Amerikától, és közvetített egy szaúdi–iráni közeledést, tagadhatatlanul az USA befolyásának jelentős csökkenését bizonyítja.
Nehéz a sorsa a mindenkori hegemónnak. Paul Kennedy történész már az 1987-ben megjelent, A nagyhatalmak felemelkedése és bukása című könyvében megnyugtatta az amerikaiakat, hogy a hanyatlás, amellyel az Egyesült Államok egy évszázados nemzetközi dominancia után szembesül, az relatív és nem abszolút, ezért teljesen természetes. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az Egyesült Államok valódi érdekeit csak az fenyegetheti komolyan, ha nem sikerül értelmesen alkalmazkodni az új világrendhez.
Kennedy ezeket a gondolatokat a hidegháború vége felé, 36 évvel ezelőtt jegyezte, és azóta láthattuk Kína békés felemelkedését a világ vezető hatalmává, sőt mellette az úgynevezett globális délét is. A geopolitikai változásokat évtizedekben mérik, és az Egyesült Államok valóban nem tudott „észszerűen alkalmazkodni a kialakuló új világrendhez”, katonai erőt és kényszert alkalmazva törekedett a globális hegemónia meghosszabbítására.
Kennedy megfigyelte, hogy a katonai hatalom követi a gazdasági hatalmat. A felemelkedő gazdasági hatalmak katonai erőt fejlesztenek, hogy megszilárdítsák és megvédjék a terjeszkedő gazdasági érdekeiket.
Ám amint egy nagyhatalom gazdasági ereje csökken, a katonai erő alkalmazása a „napfényes napok meghosszabbítására” csak elveszített konfliktusokhoz vezet,
ahogyan azt az európai gyarmatosító hatalmak gyorsan megtanulták a második világháború után, és ahogyan azt az amerikaiak ma tanulják.
Miközben tehát az amerikai vezetők háborúkat veszítenek és megpróbálnak ragaszkodni a nemzetközi hatalomhoz, egy új, többpólusú világ van kialakulóban. Az ukrajnai orosz invázió és egy újabb végtelen háború ellenére a történelem új irányba mozdul el. Íme néhány fejlemény, amelyre érdemes figyelni:
Évtizedekig a dollár volt a globális valuták vitathatatlan királya. Kína, Oroszország, India, Brazília, Szaúd-Arábia és más országok azonban lépéseket tesznek annak érdekében, hogy minél több tranzakciót bonyolítsanak le saját valutájukban vagy kínai jüanban.
A világ többtucatnyi országa ellen bevezetett egyoldalú amerikai szankciók napvilágra hozták azt a félelmet, hogy a nagy dollártartalékok birtoklása kiszolgáltatottá teszi az országokat az amerikai pénzügyi kényszerrel szemben. Sok állam már most is fokozatosan diverzifikálja a devizatartalékait: az 1999-es globálisan dollárban tartott 70 százalék 2016-ra 65-re, 2022-re pedig 58 százalékra csökkent.
A dollár diverzifikációja lassú folyamat, de az ukrajnai háború segített felgyorsítani az átmenetet. Az idén április 17-én Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter arra figyelmeztetett: az Oroszország elleni amerikai szankciók azzal a kockázattal járnak, hogy aláássák a dollárnak a világ globális tartalékvalutájaként betöltött szerepét.
Marco Rubio jobboldali republikánus szenátor pedig azon kesergett, hogy öt éven belül az Egyesült Államok talán már nem lesz képes a zöldhasúval megfélemlíteni más államokat, mert „olyan sok ország fog a dolláron kívül más valutában is tranzakciókat bonyolítani, hogy nem lesz lehetőségünk szankcionálni őket”.
Vásárlóerő-paritáson számolva a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) GDP-je már magasabb, mint a G7-országok (Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán) GDP-je együttvéve.
A BRICS-országok, amelyek a világ teljes népességének több mint 40 százalékát teszik ki, a világ gazdasági teljesítményének 31,5 százalékát állítják elő, szemben a G7 30,7-ével, ráadásul a BRICS-országok növekvő részesedése a globális teljesítményből várhatóan az elkövetkező években tovább növekszik, és tartósan meghaladja a G7-államokét.
Az Övezet és Út kezdeményezés (Belt and Road Initiative, BRI) révén Kína a hatalmas devizatöbbletének egy részét egy új, Eurázsiát átszelő közlekedési infrastruktúrába fektette, hogy gyorsabban importálhasson nyersanyagokat és exportálhasson feldolgozott termékeket, illetve hogy számos országgal fejlessze az egyre növekvő kereskedelmi kapcsolatokat.
Most a globális dél növekedését az Új Fejlesztési Bank (NDB), más néven a BRICS Bank segíti majd, amelynek új vezetője Dilma Rousseff, Brazília korábbi elnöke.
Rousseff 2015-ben segített létrehozni a BRICS Bankot mint alternatív fejlesztési finanszírozási forrást, miután a nyugati vezetésű Világbank és az IMF évtizedeken át visszatérő adósság-, megszorító és privatizációs programok csapdájába ejtette a szegény országokat. Az NDB jól feltőkésített, 100 milliárd dollárt tud felmutatni a projektjei finanszírozására, ami több, mint a Világbank jelenlegi 82 milliárdos portfóliója.
A felszínen az ukrajnai háború geostratégiailag közelebb hozta egymáshoz az Egyesült Államokat és Európát, mint valaha, de ez nem biztos, hogy sokáig így lesz. Macron francia elnök nemrégiben tett kínai látogatása után a repülőgépén újságíróknak azt mondta, hogy Európa nem hagyhatja, hogy az Egyesült Államok háborúba rángassa bele Kínával szemben, hogy Európa nem az Egyesült Államok „vazallusa”, és hogy a világ színpadán meg kell erősítenie a „stratégiai autonómiáját”. Az Atlanti-óceán mindkét partján felháborodott kiáltások fogadták Macront, amikor az interjú nyilvánosságra került.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Belgium korábbi miniszterelnöke gyorsan Macron mellé állt, és hangsúlyozta, hogy az Európai Unió nem követheti „vakon, szisztematikusan az Egyesült Államok álláspontját”. Egy interjúban megerősítette, hogy Macron nézetei az uniós vezetők körében egyre inkább terjedő álláspontot tükrözik, és „elég sokan valóban úgy gondolkodnak, mint ő”.
Az idén ünnepli 200. évfordulóját a Monroe-doktrína, amely az Egyesült Államok Latin-Amerika és a Karib-térség feletti uralmának ideológiájaként szolgált. Manapság a régió országai azonban nem hajlandók az amerikai követelésekkel egy ütemben menetelni. Az egész régió elutasítja az Egyesült Államok Kubával szembeni embargóját, és az, hogy Biden kizárta Kubát, Venezuelát és Nicaraguát a 2022-es amerikai kontinens csúcstalálkozójáról – sok más vezetőt meggyőzött arról, hogy maradjanak távol, vagy csak alacsonyabb rangú tisztviselőket küldjenek, amivel nagyrészt kudarcra ítélték a találkozót.
A mexikói Andres Manuel Lopez Obrador, a kolumbiai Gustavo Petro és a brazil Ignacio Lula da Silva látványos győzelmével és népszerűségével a progresszív kormányoknak most hatalmas a befolyásuk. Megerősítik a CELAC (Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége) regionális szervezetet, amely alternatívát jelent az USA által dominált Amerikai Államok Szervezetével szemben.
A dollártól való függőség csökkentése érdekében Dél-Amerika két legnagyobb gazdasága, Argentína és Brazília bejelentette, hogy közös valuta létrehozását tervezi,
amelyet később a Mercosur – Dél-Amerika legnagyobb kereskedelmi blokkja – többi tagja is elfogadhat. Miközben az USA befolyása csökken, Kínáé egyre nő: a kereskedelme a 2002-es 18 milliárd dollárról 2021-re közel 449 milliárdra nőtt. Kína jelenleg Brazília, Chile, Peru és Uruguay legfontosabb kereskedelmi partnere, sőt
Brazília felvetette egy szabadkereskedelmi megállapodás lehetőségét Kína és a Mercosur között.
Az amerikai külpolitika egyik téves előfeltevése, hogy a regionális rivalizálás a Közel-Kelethez hasonló területeken kőbe vésett, és az Egyesült Államoknak ezért szövetséget kell kötnie az úgynevezett „mérsékelt” (Nyugat-barát) erőkkel a „radikálisabbakkal” (függetlenekkel) szemben. Ez szolgált ürügyül arra, hogy Amerika olyan diktátorokkal „ugorjon egy ágyba”, mint az iráni sah, a szaúd-arábiai Mohammed bin Szalmán és az egyiptomi katonai kormányok sora.
Most Kína Irak segítségével elérte azt, amit az Egyesült Államok még csak meg sem próbált.
Ahelyett, hogy Iránt és Szaúd-Arábiát arra késztette volna, hogy az egész régiót bigottság és etnikai gyűlölet által táplált háborúkkal mérgezzék meg, ahogy azt az Egyesült Államok tette, Kína és Irak összehozta őket, hogy a béke és a jólét érdekében helyreállítsák a diplomáciai kapcsolatokat.
E szakadék áthidalása felcsillantotta a tartós béke reményét számos olyan országban, ahol a két rivális érintett volt, beleértve Jement, Szíriát, Libanont, egészen Nyugat-Afrikáig. Ez Kínát közvetítőként is feltünteti a világ színpadán, mivel
kínai tisztviselők felajánlották, hogy közvetítenek Ukrajna és Oroszország, valamint Izrael és Palesztina között.
Szaúd-Arábia és Szíria helyreállította a diplomáciai kapcsolatait, a szaúdi és a szíriai külügyminiszter először látogatott egymás fővárosába azóta, hogy Szaúd-Arábia és nyugati szövetségesei az al-Kaidához kötődő csoportokat támogatták, hogy 2011-ben megpróbálják megdönteni Aszad elnök hatalmát.
A május 1-jén Jordániában tartott találkozón Jordánia, Egyiptom, Irak és Szaúd-Arábia külügyminisztere megállapodott abban, hogy segítenek Szíriának helyreállítani a területi integritását, valamint hogy a török és amerikai megszálló erőknek távozniuk kell. Szíriát meghívhatják az Arab Liga május 19-i csúcstalálkozójára is – 2011 óta először.
Az Irán és Szaúd-Arábia közötti kapcsolatok helyreállítását célzó kínai diplomáciai tevékenységnek tulajdonítják, hogy megteremtette a lehetőséget a Közel-Keleten és az arab világban tett további diplomáciai lépések előtt. Szaúd-Arábia segített az irániak evakuálásában Szudánból, és annak ellenére, hogy korábban támogatták a Szudánt tönkretevő katonai vezetőket, a szaúdiak az ENSZ-szel, az Arab Ligával, az Afrikai Unióval és más országokkal együtt segítenek a béketárgyalások közvetítésében.
Lula brazil elnöknek a nemzetek „békeklubjára” vonatkozó javaslata, amely segítene az ukrajnai béketárgyalásokban, a többpólusú világban kialakuló új diplomácia példája. Ezeknek a lépéseknek egyértelműen van egy geostratégiai eleme, amellyel megmutathatják a világnak, hogy más nemzetek valóban képesek békét és jólétet hozni olyan országokba, régiókba, ahová az Egyesült Államok csak háborút, káoszt és instabilitást hozott.
Miközben Amerika Tajvan körül zörgeti a kardot, és Kínát fenyegetésként állítja be a világra nézve, a távol-keleti nagyhatalom és barátai megpróbálják megmutatni, hogy képesek másfajta hozzáállásra. A globális dél országaként, amely saját népét kiemelte a szegénységből, Kína felajánlja tapasztalatait és partnerségét, hogy másoknak is segítsen ugyanezt megtenni. Ez pedig merőben más megközelítés, mint az amerikai és nyugati hatalom paternalista, illetve kényszerítő neokolonialista modellje, amely évtizedek óta oly sok országot tart a szegénység és az adósság csapdájában.
Ez a többpólusú világ megvalósulása, amelyet Kína és mások is szorgalmaznak.
Kína okosan reagál arra, amire a világnak a legnagyobb szüksége van, vagyis a békére, és gyakorlatilag megmutatja, hogyan tudna segíteni.
Ezzel a távol-keleti ország biztosan sok barátot szerez, és az amerikai politikusok számára nehezebbé teszi, hogy Kínát fenyegetésként adják el.
Most, hogy a Paul Kennedy által említett újabb világrend kezd formát ölteni, Jeffrey Sachs közgazdásznak komoly kétségei vannak az USA alkalmazkodóképességével kapcsolatban. Mint nemrégiben figyelmeztetett:
Ha az Egyesült Államok külpolitikája nem változik úgy, hogy felismerje a többpólusú világ szükségességét, akkor ez további háborúkhoz, és valószínűleg a harmadik világháborúhoz fog vezetni”.
Mivel a világ országai új, Washingtontól és a Wall Streettől független kereskedelmi, fejlesztési és diplomáciai hálózatokat építenek ki, az Egyesült Államoknak talán nincs más választása, mint hogy végre „észszerűen alkalmazkodjon” az új rendhez.
(Forrás: Naked capitalism)
Mint ismert, Oroszország a befagyasztott vagyonok lefoglalására irányuló uniós terveket lopásnak tekinti, és a legkeményebb válaszlépéseket helyezte kilátásba.
Ukrajnával, Európával és Amerikával szemben is vannak elvárásai.
Így nem lesz béke egyhamar.
Az ukrán vezetés retteg: a Politico szerint az amerikaiak átnyúlhatnak a fejük felett, és kész ténnyel állítják őket szembe.
Donald Trumpéknál betelt a pohár: mostantól a kormányzati honlapon, név szerint listázzák az elfogult újságírókat és a fake news-gyárakat. A „szégyenfalon” a CNN és a New York Times mellett ott virít a Magyarországról is gyakran ferdítő Politico.
Egy nigériai keresztény újságíró beszélt lapunknak a hazájában népirtás számba menő üldöztetésről. Figyelmeztetett, nem olyan régen még Nigéria is hasonló helyzetben volt, mint az USA, vagy Európa, de a terroristák gyorsan teret nyertek.
Egyes édességek és nassolnivalók is kisebb kiszerelésben kaphatók, de ezt jelezniük kell az üzleteknek.
Megúszták a virgácsot.
