De Gaulle újra támad – miért ment neki Macron Amerikának?

A francia államfő több, az európai közélet kedélyeit borzoló állítást tett húsvétvasárnap az elnöki repülő­gép, a Cotam Unité fedélzetén a Politicónak adott interjúban. Egyrészt kinyilvánította: Európának nagy kockázat, hogy „belebonyolódik olyan válságokba, amelyek nem a mieink, s megakadályozzák abban, hogy kiépítse stratégiai autonómiáját”. Ezzel

nem kell belefolynia az ügybe, és nem tartaná szerencsésnek, ha a kontinens az amerikai Tajvan-politikát követné. Legsúlyosabb állítása a sziget kapcsán a következő volt: „Az európaiak képtelenek megoldani az ukrajnai válságot; hogyan mondhatnánk hitelesen Tajvanról, hogy »vigyázat, ha rossz fát tesztek a tűzre, ott leszünk«?” Ezzel arra utalt, hogy Európa nem feltétlenül sietne katonailag Tajvan segítségére, ha Kína megtámadná. Az államfő nem lépett ki az USA és az EU által évtizedek óta gyakorolt straté­giai kétértelműség keretei közül – amelynek lényege, hogy a politikusok szándékosan nem fogalmaznak világosan arról, megvédenék-e a szigetet egy kínai támadástól –, de igencsak a határára sasszézott. Emellett kritizálta az amerikai dollár extraterritorialitását, azaz jelezte: örülne, ha a dollár nem gyakorolna ilyen erős hatást az Amerikán kívüli gazdasági folyamatokra.

Mind az Egyesült Államokhoz képesti katonapolitikai külön út, mind a dollár kritikája a Charles de Gaulle tábornok által megteremtett francia grandeurpolitika hagyományaiba illeszkedik (lásd keretes írásunkat). Izgalmas adalék azonban, hogy Franciaország Kínával harmadannyit kereskedik, mint Németország. Amikor tehát Olaf Scholz az USA-val szemben védi a kínai–német kapcsolatot, pőre gazdasági érdekek vezetik, Emmanuel Macron viszont a francia külkereskedelmi deficit csökkentésének igénye, a piacszerzés logikája mellett sokkal inkább a geopolitikai befolyás iránti vágyból szólal fel.

Amerika tombol

Amerikából elsősorban a demokratikus Tajvan ügye iránti vélt vagy valós szolidaritáshiány, Európából pedig az Egyesült Államok vélt vagy valós elidegenítése miatt érkezett számtalan kritika Macronnak. A The Wall Street Journal például szerkesztőségi véleménycikkben ítélte el kijelentéseit: a francia elnök „gyengíti a kínai agresszióval szembeni elrettentést, és aláássa az Európának nyújtott amerikai támogatást”. Szerintük „ha Macron csökkenteni szeretné az Oroszország elleni háború amerikai lakossági támogatását, jobbat nem is mondhatott volna”, hiszen „amerikai fegyverek és titkosszolgálati támogatás nélkül Oroszország rég átgurult volna már Ukrajnán és akár egy vagy több másik országon is a NATO határán”.

Ez a tranzakciós megközelítés – mely szerint az Egyesült Államok Ukrajna esetében egy európai belügyben segít euró­pai szövetségeseinek érdekeik érvényesítésében, cserébe Tajvan kapcsán ugyanezt várja – uralta a reagáló amerikai politikusok gondolkodását is. John Cornyn texasi republikánus szenátor úgy fogalmazott: „Macron azt akarja, hogy az Egyesült Államok siessen Európa segítségére az orosz agresszióval szemben, de a csendes-óceáni kínai agresszióval szemben, úgy tűnik, semlegességi fogadalmat tesz.” Marco Rubio floridai republikánus szenátor szerint pedig ha Macron valóban egész Európa álláspontját tolmácsolja, s „most az az álláspontjuk, hogy nem fognak oldalt választani Amerika és Kína között Tajvan ügyében, akkor talán nekünk sem kellene oldalt választanunk. (…) Talán azt kellene mondanunk, hogy mi Tajvanra és a Kína jelentette fenyegetésre fogunk koncentrálni, ti meg foglalkozzatok csak Ukrajnával és Európával. (…) Sok adófizetői pénzünkbe kerül egy európai háború”.

Fajsúlyos kritika érkezett Mike Gallagher wisconsini republikánus képviselőtől is, aki 2022 februárjában konkrét tajvani haditervvel állt elő, ez évtől pedig az alsóház Kínai Kommunista Párttal foglalkozó, újonnan létrehozott bizottságát elnökli. A Fox Newsnak úgy kommentálta Macron szavait, hogy világlátása „kínos, szégyenteljes, káros és geopolitikailag naiv”, s azon kínai terv sikerét mutatja, hogy a keleti óriás piacához való hozzáféréssel kufárkodva próbálja rávenni Európát „egy pacifistább megközelítés átvételére”.

„Hszi melletti pr-művelet”

Hollandiában Macron hivatalos látogatását a múlt héten tüntetők zavarták meg, akik szintén a Tajvannal kapcsolatos kijelentései ellen tiltakoztak. A leg­határozottabban azonban Németország kérte ki magának bármiféle stratégiai autonómiának még a gondolatát is. Ugyan Olaf Scholz kancellár nemrég járt Kínában, múlt szerdán Annalena Baerbock külügyminiszter is elindult Pekingbe azzal az alig titkolt céllal, hogy tüzet oltson Emmanuel Macron után. Félreérthetetlen üzenet volt a francia elnöknek, hogy indulásakor Baerbock úgy fogalmazott: azért megy Kínába, hogy „hangsúlyozza azt a közös európai meggyőződést, miszerint a Tajvani-öböl státuszában beálló egyoldalú változás, kiváltképp egy katonai eszkaláció, el­fogadhatatlan lenne”.

A Die Welt sem mulasztotta el kommentálni a francia elnök útját: véleménycikkében úgy fogalmazott, hogy „Macron gondolata egy autonóm Európáról hibás és veszélyes”, hiszen ezzel az elképzelésével „Európa legfontosabb szövetségesét, az USA-t sérti meg”. A szerző kifejezetten megijedt a Marco Rubio által felvázolt forgatókönyvtől, hiszen az „nemcsak Kijev, hanem Brüsszel és Berlin számára is rémisztő gondolat”. Szintén élesen kritizálta a francia államfőt

A képviselő kikelt az európai stratégiai autonómia gondolata ellen is, hangsúlyozva, hogy a macroni Franciaország „az európai szuverenitás gondolatával, melyet az USA-tól való távolság, nem pedig a vele való partnerség által definiál, egyre inkább elszigeteli magát Európában”. Röttgen megdöbbenve konstatálta, hogy az ötödik köztársaság vezetője szerint „Kína és Tajvan nekünk, európaiaknak nem probléma”. Úgy látja, ha Macron tényleg így hiszi, az „nemcsak naiv, de mindenekelőtt veszélyes”, mert „egy Tajvan elleni támadás annál valószínűbb lesz, minél inkább úgy gondolja Hszi, hogy Európa egy ilyen konfliktusban semleges lesz”. A Keresztény­demokrata Unió képviselője leszögezte: „nem vagyunk semlegesek”, emellett köszönetet mondott az Egyesült Államoknak ukrajnai szerepvállalásáért, mondván: „Senki nem tesz többet Ukrajnáért, mint az Egyesült Államok, pedig európai békerendszerünk áll Putyin támadása alatt.”

A német vélemények nem meglepő módon egybeesnek az ukrajnai háború héjái, a baltiak és a lengyelek álláspontjával. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök hangsúlyozta: „Ahelyett, hogy stratégiai autonómiát építenénk az Egyesült Államokkal szemben, stratégiai partnerséget javaslok vele.” Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter pedig Emmanuel Macronnak válaszolva megüzente, hogy abcúg, Kína. „Képesek vagyunk megvédeni Európát kínai segítség nélkül is. Segítségkérés helyett az erőnket kellene sugároznunk” – fogalmazott.

Nem várt helyről érkezett támogatás

Az európai stratégiai autonómia gondolatával hagyományosan egyetértő magyar miniszterelnökön kívül nem várt helyről is kapott támogatást a francia államfő. Charles Michel, az Európai Tanács belga elnöke úgy fogalmazott, tévedés azt hinni, hogy Macron egyedül lenne a stratégiai autonómia iránti vonzalmával. A Franceinfo tévé La faute à l’Europe című műsorában Michel egyértelművé tette, az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolat ügyében világos, hogy „az Európai Tanács asztala körül vannak nüanszok és érzékenységek. (…) Bizonyos európai vezetők nem úgy mondanák ki a dolgokat, ahogy Emmanuel Macron tette, de úgy gondolom, jó páran valójában úgy gondolkoznak, ahogy ő”. Az Európai Tanács elnöke azt is elmondta, szerinte Macron egyébként nem tagadta meg az Európa és az USA között fennálló szövetséget, ugyanakkor hitet tett amellett, hogy nem szabad „vakon, rendszerszinten követni minden ügyben az Egyesült Államok álláspontját”. Charles Michel nyilatkozatához érdemes hozzátenni, hogy egy évvel a 2024-es EP-választás előtt az EU csúcsvezetői körében már megnyílt az átigazolási szezon, az Ursula von der Leyennel és a bizottsági adminisztrációval rossz viszonyt ápoló Michel pedig valószínűleg saját jövőjére is gondol, amikor a frankofón világ vezetőjének gesztust tesz.

Michel szavai és a tény, hogy Macron nyilatkozatát mértékadó ausztrál lapok is elítélték – a The Sydney Morning Herald szerint „esetlen, rosszul időzített, naiv” volt a kijelentés, az Australian Financial Review szerint pedig a francia elnök „arra hívta Hszi Csin-pinget és Vlagyimir Putyint, hogy továbbra is osszák és hódítsák meg agresszív módon a demokratikus országokat” –, világosan megmutatják a Nyugaton belüli törés­vonalakat: átütő ukrán katonai és nyugati gazdasági siker hiányában a domináns angolszász megközelítést kihívja a frankofónia. Ennek megfelelően nem meglepő az sem, hogy ki ki mögé sorakozik fel – kivéve Magyarország esetét, amely történelme során talán először meri a németek látásmódja helyett a franciákét választani.

*** 

Nyitókép: AFP/Ludovic Marin