Óriási problémákkal szembesül a német védelmi miniszter

2023. március 08. 08:13

Az új német védelmi miniszter rövid idő alatt közönségkedvenc lett. Személyes küzdelme azonban még csak most kezdődik, ráadásul a csatákat a saját minisztériumával és kormányával kell megvívnia.

2023. március 08. 08:13
null
Révész Béla

Christine Lambrecht, Németország volt védelmi miniszterének ámokfutásának egy januári napon vetett véget Scholz kancellár, amikor elfogadta a tárcavezető „lemondását”.  Hogy a teljesen alkalmatlan vezető dilettáns irányítása milyen károkat okozott a Bundeswehrnek és alapvetően a német védelmi képességeknek, azt még azok is észrevették, akik nem mélyednek el naponta a haderőfejlesztés rejtelmeiben. Lambrecht rengeteget hibázott, és abban már tavaly ősszel egyetértett mindenki, hogy minél hamarabb távoznia kell posztjáról.

Utódja némi meglepetésre Alsó-Szászország korábbi belügyminisztere, Boris Pistorius lett, aki Scholz szerint „hozzáértésével, magabiztosságával és odaadásával a megfelelő személy arra, hogy átvezesse a haderőt a korszakváltáson”. A korszakváltás, vagyis Zeitenwende a kancellár legkedvesebb kifejezése a háború kitörése óta. A szó magában foglalja a pacifista külpolitikától való elfordulást és egy olyan agresszív haderőfejlesztést, amelynek finanszírozására a német kormány egy külön alapot hozott létre, hogy 100 milliárd eurós hitel segítségével kösse fel a Bundeswehr bokáig lecsúszott gatyáját. 

Mindenki szereti Borist

Az új seprű eddig igen hasznosnak bizonyult.  A Lambrecht-féle teszetoszaság után úgy tűnik, Pistorius személyében egy energikus és valóban céltudatos politikus került a tárca élére. Ráadásul azonnal a mély vízbe dobták, hiszen debütálására az Ukrajnának küldendő vagy nem küldendő Leopard-harckocsik körüli káosz napjaiban került sor, amit aztán igen meggyőzően és határozottan kezelt. Az új miniszter hamar közönségkedvenccé vált, újra ráirányítva a Németországban eddig a tárcák legszakadtabbjának tartott és semmibe nem nézett védelmi minisztériumra a figyelmet. 

A legújabb közvélemény-kutatások szerint Pistorius népszerűbb Scholznál és Habecknél is, ez a népszerűség pedig az új miniszter esetében elválaszthatatlan a hitelességtől. Míg elődjei a szőnyeg alá söpörték a Bundeswehr gyalázatos állapotát (ami egészen a háború kitöréséig és a Zeitenwende meghirdetéséig nem is érdekelt senkit), addig Pistorius meglepően nyílt kommunikációval kezdte el feltárni a német hadsereg problémáit és riasztó gyengeségeit. Ezzel párhuzamosan a megoldásokra is javaslatokat tett – nem finomkodva és kérve, inkább sok felkiáltójelet használva, erős mondatokkal fűszerezve, esetenként ellentmondva még a Scholz-féle kitáncolós politikának is. Utóbbira jó példa a kancellár által folyamatosan ide-oda hintáztatott GDP-arányos védelmi költségvetés, amelyet a NATO 2 százalékban állapított meg. Scholz hetente lebegteti ennek teljesítését, ám szavai mögött mintha nem lenne igazi elhatározás. Pistorius ezt is megunta, és határozottan kiállt a német védelmi büdzsé drasztikus növelése mellett, már csak azért is, hogy a rendkívül hangzatos Zeitenwende ne váljon végleg közröhej tárgyává. 

Politico: „A német fordulat egy nagy baromság"

A minap a német külügyminiszter meglepő geometriai ismeretekről tett tanúbizonyságot, amikor azt találta mondani, hogy az ukrajnai helyzet csak akkor rendeződhet, ha Putyin 360 fokos fordulatot hajt végre háborús politikájában.

Az új miniszter elszántságát, őszinteségét és célkitűzéseit mindenki üdvözli, ám a tárcavezető friss lendülete éppen ott törhet meg, ahol a legkevésbé várná: a saját bürokráciába fulladó minisztériumában és az időnként súlyos kompromisszumkényszerben cselekvő kormánykoalícióban.

Kitrágyázni az istállót

A munka azonban csak most kezdődik. Pistorius elődje úgy kezelte a védelmi tárca és a Bundeswehr egyre tragikusabb kihívásait, hogy gyakorlatilag nem vett róluk tudomást, ő ezt már nem teheti meg. A miniszter nem csinált titkot megdöbbenéséből, ami akkor érte, amikor először kezdte átlátni minisztériuma működését. Azaz amikor rájött, hogy valójában azt képtelenség átlátni. A német védelmi tárca hosszú évtizedeken keresztül „blöffmunkahelynek” számított, elfekvőnek, ahol a rossz nyelvek szerint azok dolgoztak, akik fizetésért eljátszották azt, hogy dolgoznak. Ebbe az elképzelésbe nagyon is beleillik az a bürokratikus, papírba fulladó szörnyeteg, amivé a minisztérium vált a pacifista külpolitika hosszú korszaka alatt. Az új vezető elég ideges lett a vízfejtől és attól, hogy valójában fogalma sincs senkinek, ki milyen területet és hogyan irányít. A közbeszerzési eljárásokat a kibogozhatatlan szervezeti felépítés, az agyonbonyolított, valóban alibinek látszó eljárásfolyamatok már a kezdeteknél beletapossák a sárba, onnan pedig alig-alig lehet őket kirángatni és végigvonszolni a végtelennek tűnő úton. 

A drasztikus szervezeti és működési átalakítás mellett az új miniszternek olyan problémákat is meg kell oldania, amelyek sokkal súlyosabb gondokat is okozhatnak a háborús helyzetben. A tavalyi év arra volt jó, hogy mindenki tisztán lássa: a német hadsereg haditechnikailag is elképzelhetetlenül elhanyagolt állapotba került. Az egyik legnagyobb botrány éppen akkor robbant ki, amikor kiderült, hogy a hadsereg 350 Puma gyalogsági harcjárművéből 200 működésképtelen. És ez csak a jéghegy csúcsa: a problémák annyira súlyosak voltak, hogy komplett kiképzési események maradtak el a felszerelés hiányosságai miatt, a lőszerhiány pedig egészen extrém méreteket öltött a Bundeswehrnél. 

Bízzon bennem, miniszter vagyok!

További problémát jelent a hosszas vívódás után Ukrajnának ajándékozott Leopard 2 harckocsik pótlása. Pistorius e tekintetben egy egészen szürreális húzással arra kérte a védelmi ipar szereplőit, hogy kezdjenek el rendeléseket leadni a gyártók felé, a papírmunkát és a szerződéseket pedig majd menet közben intézi a minisztérium, mert ha a jelenlegi bürokratikus menetet követik, akkor esély sincs rá, hogy belátható időn belül pótolhatják a hiányzó mennyiséget. 

Nagy a gond a légierőnél is. A kancellár büszkesége, az F-35-ös vadászrepülők leszállítása mintegy négy év múlva lesz esedékes, amely a jelenlegi háborús helyzetben nem oszt, nem szoroz. Pistorius jól látja az óriási lyukakat a védelemben, ezért mondja el újra és újra, hogy több pénzre van szüksége, ám a kormány óvatossága a finanszírozási területen nem várt akadályokat gördít ambiciózus tervei elé. 

A már említett 100 milliárd eurós hitelt, amit Scholz egy éve jelentett be, mára már inkább vésztartaléknak, adagokban lehívható forrásnak tekintik. Eddig nem használtak fel belőle túl sokat, a kifizetések pedig inkább olyan szerződések teljesítését célozták, amelyet a német kormány még a háború előtt kötött meg. A GDP 2 százalékának kapcsán Pistoriusra szintén külön csaták várnak: az emelés mintegy 10 milliárd eurónyi különbség lenne a jelenlegi védelmi büdzséhez képest, ám a jelek szerint Scholz immár hajlamos elfogadni volt minisztere álláspontját a 2025-ös megvalósíthatóságról.

A miniszter által követelt GDP-hányad még saját családjában, a Szociáldemokrata Párton belül is heves vitákat generál. A vezetőség ugyanis szívesebben költené a pénzt szociálpolitikai programjának megvalósítására, mint folyamatos fegyverkezésre. Mindeközben Lindner pénzügyminiszter kisebb dührohamokat kap, amikor az alkotmánnyal ellentétes újabb hitelfelvételt (a 100 milliárdos alap esetében egy költségvetésen kívüli zsebet hozott létre, ettől papíron úgy tűnik, mintha nem klasszikus adósság lenne) vagy az adók emelését vetik fel neki annak érdekében, hogy a védelmi kiadások nőni tudjanak. 

Pistorius mindenesetre nem enged a követeléseiből. Mint mondta, minden lehetséges fórumon hangoztatni fogja, milyen feltételek kellenek ahhoz, hogy elvégezze a rá bízott munkát. Harca jelenleg a bársonyszékek környékén zajlik, távolról nézve egészen abszurd módon. Mintha nem is lenne háború.

Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nick89
2023. március 10. 17:32
Ráküldjük a lölőt meg Tiborczot a tokosokra és nem marad még alsógatyájuk se!
Akitlosz
2023. március 09. 15:40
Hacsak nem biztosak abban, hogy Németország hamarosan hadba lép, akkor hitelből fegyverkezni békeidőben nem valami jó ötlet. Nem termelő, nem megtérülő beruházás, a hitel sokáig fogja terhelni a német gazdaságot és adófizetőket. Persze, ha hamarosan ki fog törni a világháború akkor nem szóltam. A német kancellár erről bizonyára többet tud, mint én.
Taksony
2023. március 09. 15:40
Egy egyre gyengülő Német gazdasággal nehéz lesz a lengyelekkel rivalizálni. Márpedig a lengyelek európa legerősebb hadseregét akarják felépíteni. Miből? Erre nagyon kíváncsian várjuk a választ. Szerintem Európa hosszabb távon bele fog dögleni ebbe a háborúba. És ehhez még olyan "barátok" sem kellenek mint az USA.
Szittya66
2023. március 09. 13:50
Ez sem fogja kitölteni a mandátumát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!