A NATO-nak be kellene fogadnia Boszniát, mielőtt túl késő lesz

Lassan három évtizede, 1995-ben fejeződött be az Egyesült Államok vezette katonai beavatkozás, a három és fél évig tartó boszniai háború. Az Európai Unióval együtt az Egyesült Államok is jelentős energiát fektetett be a béketeremtésbe. Most az oroszbarát szereplők azzal fenyegetnek, hogy a NATO-csatlakozás megakadályozásával kisiklatják az ország nyugati orientációjú jövőjét – figyelmeztetett a Foreign Policy.

E hónap elején

Az Egyesült Államok és a NATO számára még mindig nyitva áll a lehetőség, hogy cselekedjen, és üdvözölje Boszniát a szövetségben – de lehet, hogy ez a kapu kezd bezárulni. Az ukrajnai háború közepette ideje megragadni a lendületet, és kiterjeszteni a NATO-t Boszniára – írja Hamza Karcic, a Szarajevói Egyetem Politikatudományi Karának docense.

A NATO vezette misszió 1995 végétől 2004-ig sikeresen végrehajtotta a daytoni megállapodás katonai rendelkezéseit, véget vetve a háború vérengzésének. A 60 000 fős haderő biztosította, hogy az ország nem csússzon vissza a konfliktusba. A NATO-nak is köszönhető, hogy a háború utáni Boszniában megtartotta a békét.

Bosznia legfőbb stratégiai célja évtizedek óta az EU-hoz és a NATO-hoz való csatlakozás, bár a NATO összehasonlíthatatlanul fontosabb volt a számukra. A biztonsági ernyő megszerzését indokolta az ország közelmúltbeli történelme, amelyet az 1990-es években meghatározott a szomszédos Szerbia és Horvátország elszakadása és azok külső beavatkozása. 

Azonban – Hamza Karcic szerint – a NATO-ellenes erők Bosznia működésének aláásásával azon dolgoznak, hogy az ország továbbra is törékeny maradjon, és ne teljesítse a szövetség teljes jogú tagságához szükséges követelményeket. Ebben a szabotázsakcióban segítségükre van az ország politikai rendszere – amely a világ egyik legbonyolultabb rendszere, annak ellenére, hogy Bosznia lakossága alig éri el a három millió főt. 

Ez a már-már bizánci rendszer azt jelenti, hogy hónapokig tart az új kormányok megalakítása az ország különböző szintjein. Az ország mintegy 10 nagyobb politikai pártja egyszerre van hatalmon és ellenzékben a kormányzás különböző szintjein. Mindez, valamint az etnikai alapú politika és a vétójogok hatékonyan akadályozzák a változásokat.

Bosznia régóta az intézmények közötti vitákkal, a szeparatizmussal, a burjánzó korrupcióval és a külső beavatkozásokkal nézett szembe, ami másfél évtizedes, elhúzódó instabilitást eredményezett. Bosnyákok ezrei szavaztak a lábukkal, hogy máshol, Európában keressenek szebb jövőt. A városok és falvak országszerte kísértetiesen kihaltak, mivel az elvándorlás elképesztő méreteket öltött.

A tavaly októberi választásokat megelőzően számos politikai párt reformpártinak nevezte magát, és jelentős változásokat ígért egy olyan országban, ahol dominál az etnikai hovatartozás. A Szarajevóban tartózkodó nemzetközi diplomaták a régóta szükséges változás jeleként üdvözölték, amikor január végén végül megalakult az új állami szintű kormány. 

Az Egyesült Államok nagykövetsége támogatását fejezte ki, és felajánlotta, hogy segítséget nyújt „a Bosznia-Hercegovina euroatlanti integrációjához szükséges reformokhoz”, az EU pedig lelkesedésének adott hangot.

Állami szinten továbbra is két keményvonalas párt maradt hatalmon, amelyek eddig is uralták az ország politikáját: a Független Szociáldemokraták Boszniai Szerb Szövetsége (SNSD) és a Horvát Demokratikus Unió (HDZ).

Utalás van arra, hogy az ország csatlakozni kíván az EU-hoz, de a katonai szövetséget nem említik.

A nagymértékű autonómiával bíró boszniai Szerb Köztársaságban, amely az ország területének 49 százalékát teszi ki, kialakult egy NATO-ellenes választói csoport. Amíg a NATO 2004-ig jelen volt a területen, a nyílt nyugatellenesség nem volt jelentős. Az amerikaiak elfordulása a Balkántól – és az amerikai csapatok távozása az afganisztáni és iraki háborúk nyomán – hatalmi vákuumot hagyott az országban. Az új, EU által vezetett boszniai haderő nem bizonyult többnek, mint papírtigrisnek – állapítja meg Hamza Karcic.

Míg az EU boszniai megközelítése szerencsétlen volt, Oroszország elmúlt évtizedben tanúsított magabiztossága Európa-szerte érezhető volt, különösen Boszniában. Még 2009-ben Nebojsa Radmanovic, Bosznia szerb elnökségi tagja támogatta Bosznia NATO-csatlakozási törekvéseit. Most az SNSD vezetője, Milorad Dodik a NATO-ellenes érzelmek élére állt. Az egykor Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter által dicsért, magát szociáldemokratának nevező Dodik 2006 óta van hatalmon, és szilárdan bebetonozta magát a Boszniai Szerb Köztársaság domináns alakjaként. Az elmúlt 17 évben szorgalmasan dolgozott Bosznia állami szintű intézményeinek aláásásán. Válaszul az Egyesült Államok 2017-ben szankciókat vezetett be Dodik ellen, de kevés eredménnyel. Az Egyesült Királyság tavalyi célzott szankciói szintén hatástalanok voltak.

Dodik évek óta szoros kapcsolatokat ápol Moszkvával. Támogatta Oroszország ukrajnai invázióját, és tavaly kétszer is meglátogatta Vlagyimir Putyin elnököt. Dodik az orosz elnök leghűségesebb szövetségeseként pozicionálta magát Európa ezen részén. Január elején a boszniai szerb vezető a Republika Srpska legmagasabb kitüntetését adományozta Putyinnak. Ez a Nyugat szemébe közvetlen provokációnak is nevezhető.

Mivel következmények nélkül provokálhatja a Nyugatot, az ő és szövetségesei oroszbarát érzelmei teljes mértékben megmutatkoznak. 

Miközben Ukrajna az orosz invázió első évfordulójára készül, a boszniai Szerb Köztársaság parlamenti elnöke és Dodik szövetségese, Nenad Stevandic a héten hivatalos látogatást tesz Moszkvában.

Dodik mellett az új kormány másik befolyásos szereplője a HDZ vezetője, Dragan Covic. Dodik és Covic egyaránt a boszniai politikai élet veteránjai, és sziklaszilárd szövetségben állnak egymással. Dodiktól eltérően Covic nem NATO-ellenes. Az elmúlt években azonban oroszbarát nézeteket hangoztatott. Covic 2020-ban kijelentette, hogy „itt nagyon kevés az orosz befolyás”. Az ukrajnai orosz inváziót követően Covic és néhány HDZ-s képviselőtársa nem támogatta, hogy Bosznia csatlakozzon az Oroszországgal szembeni uniós szankciókhoz.

Mi a helyzet a bosnyák muszlimokkal?

A bosnyák muszlimok számára megkongatta a vészharangokat, hogy az új kormánykoalíció két befolyásos politikai pártja állami szinten oroszbarát nézeteket hirdet. A legutóbbi, 2013-as népszámlálás szerint a lakosság 50,1 százaléka vallotta magát muszlimnak. Míg a szerb és horvát etnikumúaknak anyaállamként ott van a szomszédos Szerbia vagy Horvátország, a bosnyákok esetében ez nem így van. Nekik nincs alternatív hazájuk vagy hátországuk. A bosnyákok számára az ország intézményeinek kiépítése és a NATO-hoz való csatlakozás kulcsfontosságú a biztonságuk garantálásához.

A Balkánon az oroszbarát szereplők ténykedése szélesebb körű következményekkel járhat. Bosznia destabilizációja könnyen átterjedhet a szomszédos NATO-tagállamokra, Horvátországra és Montenegróra. Bosznia 12 mérföldes partszakasza az egyetlen nem NATO-terület az Adriai-tengeren. Mivel Montenegróban is befolyásos oroszbarát politikusok vannak, Oroszország könnyen hozzáférhet ezekhez a vizekhez. Ez azt jelenti, hogy a két egykor nyugatbarát ország most a Nyugat és Oroszország közötti versengés célpontjává vált. Egyes elemzők szerint – a legrosszabb forgatókönyv alapján –  

Szarajevó egy órányi repülőútra van Bécsből, az 1990-es évek elején boszniai menekültek százezrei indultak útnak Nyugat-Európába. Így Bosznia biztonságába való befektetést akár nevezhetjük közvetlen befektetésnek Európa biztonságába. Az Egyesült Államok és s NATO-szövetségesei számára egyértelmű az üzenet: vegyék fel Boszniát a NATO-ba, mielőtt túl késő lenne.

A jó hír az, hogy Bosznia változékony választási politikája ellenére a felmérések szerint a NATO még mindig széles körben népszerű. A Nemzetközi Republikánus Intézet tavalyi felmérése szerint a bosnyákok 69 százaléka, a horvátok 77 százaléka támogatja a NATO-tagságot.

Az ukrajnai háború nyomán Jens Stoltenberg NATO-főtitkár támogatta Boszniát, és kijelentette, hogy az ország a tagság felé vezető úton van. A szövetség végrehajtja a bosnyák tagság cselekvési tervét, amely a NATO-csatlakozáshoz vezető ugródeszka. Az idő azonban nagyon sürget. A NATO-tagság követelményeinek teljesítésére irányuló szigorú összpontosításnak át kell adnia a helyét annak a nagyobb célnak, hogy biztosítsuk Európa ezen szegletét.

A NATO-bővítésekre sok a példa, de a Nyugat most óvatos

A NATO történetében számos stratégiai bővítés történt. Görögország 1952-ben, a görög polgárháborút követően lett tag. Nyugat-Németországot 1955-ben vették fel, miközben az Egyesült Államok gyámsága alatt állt. Spanyolország 1982-ben csatlakozott a NATO-hoz, néhány évvel a Franco-diktatúra megszűnése után. Ezekben az esetekben a „demokrácia szintje” háttérbe szorult a stratégiai szükségletek mögött. Ugyanez a helyzet ma Bosznia esetében is. Amennyiben Bosznia nem nyer gyors felvételt, könnyen egy orosz előőrssé válhat azon a területen, amelynek NATO-területnek kellett volna lennie.

A NATO nyilatkozatai viszont semlegesebbnek tűnnek, amikor azt mondják, hogy a NATO tiszteletben tartja Bosznia döntését, hogy csatlakozik-e vagy sem.