Nyugdíjügy és a baloldal – ez a harc lesz a végső a francia balosoknak?

Már csütörtökre, január 19-ére országos tüntetést szerveznek a francia szakszervezetek vezetői, mégpedig mind a 12 nagy szövetség együttesen. Ilyenre legalább egy évtizede nem volt példa, hogy a jelentősnek mondható francia szakszervezetek végre egységesen lépjenek fel. Ebből is látszik, nekik is kiemelt kulcskérdés ma az, hogy elfogadják-e az ottani nyugdíjreformot. Most megmutathatják, hogy határozottan tudják képviselni a dolgozók érdekeit, és akár az ország megbénításával, állandó zavargásokkal képesek elérni azt, hogy a kormány végül majd bedobja a törülközőt. 

Az utcáé lesz a végső szó?

Úgy tűnik, hogy az „Ez a harc lesz a végső” hangulata hatja most át a legutóbbi választásokon sikert elérő baloldal egészét és a szakszervezeti vezetőket is. A francia érdekképviseletek – bár korántsem annyira, mint korábban – a belpolitikában még mindig jelentős tényezőnek számítanak. Igaz, szerepük folyamatosan csökken. 
Most viszont szinte minden körülmény összeállni látszik ahhoz, hogy akár tartós zűrzavar árán, újból régi fényükben tündököljenek. A kérdés számukra egyértelmű: 

Az egyik legerősebb szakszervezet, a CGT vezetője, Philippe Martinez röviden, frappánsan kifejtette a véleményét a várható helyzetről: „Az utcán fog eldőlni a nyugdíjreform sorsa.” 

Ha visszaemlékszünk azokra a megmozdulásokra, amelyeken a baloldal vitte a prímet, akkor sok jóra nem számíthatunk: a tüntetésekhez csapódott radikálisok törtek-zúztak, és kedvüket lelték a rendőrökkel vívott összecsapásokban. 
A baloldal szerint a társadalmi hangulat nagyot változott Macron tavaly nyári elnökválasztási győzelme óta. Az ő megítélésük szerint az elnök különböző döntéseivel mindig is a jobboldalt támogatta, csak szavakban áll középen. 
A párizsi parlamentben a baloldali ellenzéki szervezetek, amelyek az Új Szociális és Ökológiai Népi Unióban, a Nupes-ben valósítják meg együttműködésüket – élén a Jean-Luc Mélenchon vezette Elnyomottak pártjával – gyakorlatilag már-már sikeresen ellehetetlenítik a normális munkát. Ők is jó esélyt látnak arra, hogy a jelenleg szerveződő zűrös napokkal megsorozzák, sőt akár padlóra is küldhetik Emmanuel Macront. 

Nehéz jobb időpontot találni a reformra

Az enyhe tél miatt eddig nem volt semmiféle kiemelt gond a francia energiaszolgáltatásban. De a lakosság nyilvánvalóan nem vette jó néven a növekvő energiaárakat, és különösen nem lelkesedett azért, hogy nőnek az összegek, amelyeket egy vásárlás után a nagyáruházak kasszájánál kell hagyni. 
Ez erősíti a kormányellenes hangulatot, de talán nem annyira, hogy tömegével az utcán fejezzék ki elégedetlenségüket. (Pedig a franciák többsége hagyományosan az aktívabb utcai tüntetések híve – a szerk.) A kormány pedig most abban bízik, a franciák megértik, hogy szükség van nyugdíjreformra, mert különben annak rendbetételét – kölcsönök formájában – a jövő nemzedékekre hárítják.

A nyugdíjreform közvetlen előzményei 

Már egyszer Macron gyűjtötte az erőt, hogy nekifusson a nyugdíjreformnak, aztán a választások közledtével 2020-ban el is engedte, ugyanis ez könnyen a második mandátumába került volna. Most viszont jó taktikai érzékkel, a jelenleginél alkalmasabb időpontot nem lehetett volna választani: a második öt éve elejére kell tenni az ilyen nagyívű – és megosztó – intézkedések meghozatalát. Ha esetleg besül a terv, akkor még lehet kozmetikázni a teljesítményt. 

Macron úgy vélte, hogy

Sok volt államfő nekigyürkőzött, aztán a felénél – vagy még odáig sem eljutva – meghátrált. Macron most eltökélt szándékában: ha előállna az a lehetőség, hogy a reform elfogadásához szükséges többséget nem tudja elérni, akkor is kész az alkotmány által biztosított, 49.3-as szabállyal, antidemokratikus úton, a parlamenti szavazás nélkül törvényerőre emelni a tervezetet. Ha azonban mégis jól sikerül a reform, és végül a nagy többség belátja, hogy erre tényleg szükség van, akkor a történelemkönyvekben egy nagy piros pont kerül a neve mellé.  

Kölcsönből fizetik a nyugdíjat

Mi is a francia kormányfő által a múlt héten ismertetett reformtervezet lényege? Az öregedő társadalom miatt egyre többen mennek nyugdíjba, évente 150-200 ezerrel többen, mint korábban. A nyugdíjkassza kifizetései egy évben 340 milliárd eurót tesznek ki, ez tíz év alatt 80 milliárddal nőtt, ami jelentős összeg az ország költségvetésében is. Franciaország államadóssága a nemzeti jövedelemhez viszonyítva közelít a 120 százalékhoz, ami számszerűen 3000 milliárd euró (ez mintegy 46-szorosa a magyar költségvetés tavalyi bevételeinek). 

Tehát ma kevesebb mint két dolgozónak kell állnia egy nyugdíjas ellátását, ám a számvevőszék előrejelzése szerint viszonylag gyorsan el fogják érni az egy-egyes arányt is!

Tudni kell, hogy a francia nyugdíjrendszer Európában az egyik leglazább és legmegengedőbb. Azért juttatásaiban nem éri el a skandináv szintet, igaz, északon 67 év a nyugdíjkorhatár, de itt nem okoz különösebb megrázkódtatást a nyugdíjassá válás. A franciák közvetlenül ezek után az államok után következnek. 
Mint Macron újévi beszédében fogalmazott, a francia nyugdíjkassza évek óta deficites, ezt az állam kölcsönökből tölti fel. Ez nem mehet így tovább, ezért van szükség a reformra, hogy talán az évtized végére egyenesbe jöjjenek. 
A szakszervezetek, amelyek nem is tagadják a baloldali pártok befolyását tevékenységükre, eddig éberen álltak a vártán, és bármilyen „jogtipró” elképzelést lesöpörtek az asztalról. 
És persze külön köszönet illeti meg a szocialista elnököket, kormányokat, akik nem erőltették ennek a problémának a kezelését, sőt nagyvonalúan átnéztek ezen, mintha ez a gond nem is létezne. 1982-ben Francois Mitterrand szocialista államfő, hálából megválasztásáért, elkövette az „ősbűnt”: 65 évről 60 esztendőre csökkentette a franciák nyugellátási korhatárát. Az évek során az állam ebből kettőt, nagy nehezen visszavett.

Kivételek garmadája

A francia nyugdíjrendszer teli van kivételekkel, más szabály vonatkozik a metrósokra, a vonatvezetőkre, a nehéz fizikai munkát végzőkre, az olajiparban dolgozókra, a kézművesekre, de még az operaénekesekre is tekintettel voltak.
Ezekben az ágazatokban évekkel előbb mehetnek nyugdíjba, mint az általános szabályok alapján. Általában ott, ahol erős a szakszervezet, ki tudták vívni az engedményeket, ugyanis senki sem akart egy egész országra kiterjedő sztrájkot. 
Most ezeket is fel kellene számolni, hát persze, hogy dolgozók tömegei emlegetnek jogsértéseket, és ellenségesek a jelenlegi reformelképzelésekkel. Ezeknek a kedvezményeknek az elvétele csak az új munkavállalókra vonatkozna, ugyanis a régebbi alkalmazottak a régi szabályok szerint vonulhatnak nyugdíjba. Tehát a kormány a szabályok elnyújtott bevezetésével igyekszik csökkenteni a felháborodás mértékét. 

Milyen új szabályok várhatók?

A törvénytervezet alkotói azért most is sakkoztak a szabályokkal. Párizsban korábban szinte mindenki biztosra vette, hogy a 62 éves nyugdíjba vonulási korhatárt 65 évre fogják emelni. Aztán Élisabeth Borne kormányfő a múlt heti ismertetéskor 64 éves korhatárt jelentett be. A nyugdíjba vonulók a fokozatos emeléssel 2027 után érik el a 64 éves korhatárt. 
Tehát, ha úgy vesszük, a franciák egy évet nyertek, erre hivatkozhat majd a kabinet. De korántsem mérhetetlen nagylelkűség állt e váratlan lépés mögött, hanem a Köztársaságiak. A jobboldali párt, az LR már korábban pedzegette azt, ha az ő elképzelései is helyet kapnak a tervezetben, akkor akár kész is azt megszavazni. Ez nagy segítség lenne Macronnak, ugyanis az LR támogatása esetén nem lenne szükség arra, hogy a parlamentet megkerülve, mintegy rendeleti úton emeljék törvényerőre a reformot. 
Az LR támogatását szem előtt tartva csökkentették a nyugdíjba vonulás korhatárát. Ezt a jótéteményt olcsón megúszták, a szakértők szerint ennek a közvetlen hatása 1,2 milliárd euróval igényel többet, de a harmincas években ennek a vonzata majd akár meghaladja a 10 milliárd eurót is. 

A Comédie Francaise színészei is nehéz munkát végeznek

A kormánykörök a reform kedvező elemeként említik meg azt a tényt, hogy bevezetik a minimum nyugdíjat, amelynek összege 1200 euró (480 ezer forint) lesz. Ez azonban csak teljesen ledolgozott életpálya, 43 év után jár. 
A számítások szerint így is legalább kétmillió nyugdíjast érinthet ez az emelés, amely ezentúl a minimálbér 85 százalékának felel meg. A reform foglalkozik a „hosszú karriert” befutó dolgozókkal, akik már tizenéves korukban munkába kezdtek, ők előbb mehetnek nyugdíjba. 
Az új szabályok meghagynák a nyugdíjba vonulás kedvezményének lehetőségét a tengerészeknek, a halászoknak, a párizsi operaénekeseknek és azoknak a színészeknek, akik a Comédie Francaise-ben dolgoztak, csakúgy mint a szabadfoglalkozásúak, illetve az orvosok, az ügyvédek esetében sincs változás. Az ígéretek szerint 2030-ban 13,5 milliárd euróra fog csökkenni a nyugdíjkassza hiánya. Utána is deficites marad, de jóval kisebb mértékben, ennek nagyságát úgy 8 milliárd euróra becsülik. 

Mi a menetrend? 

Január 23-án, hétfőn fogja tárgyalni a reformelképzeléseket a miniszterek tanácsa, amely elfogadhatja majd a kissé csiszolt változatot, ám nagy változtatásra nem kell számítani. Ezután – már februárban – a parlament, majd a szenátus elé kerül a szöveg megvitatásra. A nemzetgyűlésben nyáron kell megszavazni a reformot, hogy az eredeti tervek szerint 2023. szeptember 1-jén hatályba léphessen. 
A Macron-csapat a parlamentben számít a leghevesebb támadásokra. Itt mindenre fel kell készülni. Érdekes módon a társadalom reagálása nem nyugtalanítja őket, úgy vélik, hogy a többség megértette a reform szükségességét.

Franciaországot nem lehet megreformálni?

A baloldal nem egészen így látja. Csütörtökre minden eddiginél nagyobb demonstrációt szerveznek, ígérik, 

Ezt ráadásul még legalább kétszer megismétlik februárban. A különleges elbírálást élvező ágazatok – a közlekedés, a metró, a vasút, a szállítmányozás, az energiaszektor – benne az áramellátás és gázszolgáltatás, töltőállomások ellátása – egyenként is olyan felfordulást tudnak okozni az ország életében, amilyet az Élysée ura még sohasem tapasztalt. 
Az összehangolt és kiterjedt sztrájkok, azoknak az üzemeknek a blokádjai, amelyek dolgozni akarnak, olyan helyzetet válhat ki, amely meghaladhatja a jelenlegi politikai vezetők képességeit. Franciaországot nem lehet megreformálni, – mondják – ha valaki valós változásokat akar, akkor ide több kell.    

 (Címlapkép:123rf.com)