Miközben az USA és szövetségesei az ukrajnai invázió miatt próbálják elszigetelni a Kremlt, Törökország felkérte Oroszországot, hogy építse meg második atomerőművét, ami a legújabb jele az erősödő gazdasági kapcsolatoknak. A fél világ árgus szemekkel figyeli a törökök geopolitikai „egyensúly-gyakorlatait”.
Recep Tayyip Erdogan török elnök a múlt héten Kazahsztánban folytatott megbeszéléseken kérte újabb atomerőmű építésére Vlagyimir Putyin orosz kollégáját, akivel a negyedik találkozója volt pár hónapon belül. Az orosz állami atomóriás, a Roszatom múlt héten közölte is, hogy tárgyalások folynak egy új, négy reaktoros erőmű felépítéséről a Fekete-tenger partján fekvő, 60 ezer lakosú Szinopban, amely mindössze 270 kilométerre van a Krímtől.
Közel egy évtizede terveznek egy atomreaktort a régió ellátására, ám 2018-ban lekerült a napirendről a mintegy 22 milliárd dollárosra (mai áron 8900 milliárd forintosra) becsült projekt,
Amit azonban most újra “felmelegítettek” a felek. Pontosabban – egyáltalán nem mellékesen – eredetileg a japán Mitsubishi Heavy Industries és a francia Areva épített volna ennyiért, de öt éve lekerült a napirendről a projekt, mert a török líra gyengülése és a fukushimai katasztrófa miatti biztonsági elvárások miatt a várható költségek időközben megduplázódtak. Azaz az orosz fél lényegében nyugati cégek elől “happolta el” a lehetőségeket. Nem meglepő, hogy Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója vonzó lehetőségként értékelte a projektet.
A Roszatom amúgy is építi már Törökország első atomerőművét a Földközi-tenger partján fekvő Akkuyuban, és az első blokk jövőre kezdheti a működését. A vállalat a nyáron megállapodott abban, hogy 15 milliárd dollárt utal át a projektre egy törökországi leányvállalatának, ami létfontosságú pénzügyi forrást jelent, éppen akkor, amikor Erdogan jövőre választások elé néz.
Ha a sinopi projekt megvalósul,
a két orosz technológiával működő atomerőmű Törökország villamosenergia-szükségletének mintegy ötödét termelheti meg
– mondta Erdogan a Putyinnal folytatott múlt heti találkozó után.
Erdogan támogatta Putyin javaslatát egy új törökországi gázcsomópont létrehozásáról is, amely ezt a kulcsfontosságú üzemanyagot szállíthatná Európába. A kontinens tisztviselői azonban elutasítják az ötletet, azzal vádolva Putyint, hogy fegyverként használja az energiaellátást az ukrajnai konfliktusban. Oroszország azonban most gyakorlatilag új piacokat keres, miután megszüntette a szállítást Nyugat-Európa nagy részébe, amely egykor a legnagyobb vásárlója volt.
Az 1940-es évektől a Moszkvától óvakodó Törökország Washington szövetségeseként állította be magát, majd hamarosan csatlakozott a NATO-hoz. 2003-as hatalomra kerülése óta Recep Tayyip Erdogan elnök fokozatosan újrapozicionálta Törökországot, mint önálló hatalmat, amely szabadon szerezhet új barátokat, még akkor is, ha ezzel megzavarná a régieket. A politikát komoly próba elé állította az ukrajnai háború.
Erdogan elítélte Oroszország invázióját, de tartózkodott attól, hogy csatlakozzon a Moszkva elleni nyugati szankciókhoz, és üdvözölte a Törökországba érkező orosz cégeket, befektetéseket és turistákat. Ahogy a konfliktus elhúzódik, és növekszik a tét, az összes érintettnek és Erdogannak is valószínűleg egyre nehezebb lesz fenntartani az egyensúlyt.
A hidegháború nagy részében Oroszország volt az ellenséges szomszéd, amely arra kényszerítette Törökországot, hogy hatalmas szövetségeseket keressen területe védelmében. Az elmúlt évtizedben viszont
már közeledett Oroszországhoz, Kínához és Iránhoz, miközben maradt a NATO-n belül.
A világ színpadára lépve Erdogan tucatnyi diplomáciai képviseletet nyitott Afrikában és Latin-Amerikában. Azt is megfogadta, hogy Törökország lesz az első NATO-tag, amely csatlakozik a Sanghaji Együttműködési Szervezethez, a Kína vezette nemzetközi biztonsági csoporthoz, amely eredetileg Közép-Ázsiára összpontosított, de most a Közel-Kelet felé terjeszkedik.
Oroszország jelentős gazdasági partnerré vált, Törökország földgázimportjának csaknem felét adja, és tavaly rekordszámú, 4,7 millió orosz turista érkezett az országba. Törökország 2019-ben orosz S-400-as föld-levegő rakétákat vásárolt, dacolva NATO-szövetségeseivel. Az atomerőmű projekt már szinte csak hab a tortán…
Erdogan többször is felháborodott a nyugati szövetségesei lekezelő viselkedésen. Törökország árulásnak tekintette, amikor az Egyesült Államok 2014-ben fegyvereket kezdett szállítani a szíriai kurd harcosoknak, akik segítettek az Iszlám Állam elleni küzdelemben. 2016-ban megrekedtek a Törökország európai uniós csatlakozásáról szóló több évtizedes tárgyalások. Törökország 2019-ben vette át az orosz rakétarendszert, miután megrekedtek a hasonló amerikai fegyver, a Patriot beszerzéséről szóló tárgyalások, mert Washington nem volt hajlandó megosztani a technológiát.
Az orosz rakétaüzletet követően Donald Trump amerikai elnök kormánya megtiltotta Törökországnak, hogy F-35-ös vadászgépeket vásároljon. Washingtoni tisztviselők aggódtak amiatt, hogy az orosz rakétákat az F-35-ösök lopakodó képességeire vonatkozó hírszerzési adatok gyűjtésére használhatják. Az Egyesült Államok és szövetségese egyre óvatosabbá váltak az Erdogannal való üzletelésnél, aki többször folyamodott a nyugatellenes retorikához, és szövetséges országokat vádolt meg azzal, hogy támogatták a kormánya megbuktatására irányuló 2016-os kísérletet. Trump utódja, Joe Biden tekintélyelvűséggel vádolta meg Erdogant.
Erdogan Igazság és Fejlődés Pártja egy nyugatellenes, iszlám politikai mozgalomból alakult, amely régóta vádolja a nyugati nemzeteket azzal, hogy meghiúsítják a törökök törekvését az önellátó védelmi ipar és az erős gazdaság megteremtésére. A gyanakvás az emlékezetes 2016-os sikertelen puccskísérletet követően még inkább elmélyült, amelyet Erdogan szerint egy, az Egyesült Államokban száműzetésben élő török lelkész irányított.
Washington elutasította Törökország kiadatási kérelmét. Szeptemberi New York-i látogatásán Erdogan felszólalt az öt állandó tagot számláló ENSZ Biztonsági Tanácsának átalakítása érdekében. Úgy mondta, hogy a világ nagyobb, mint öt ország, és egy többpólusú, multicentrikus, multikulturális, befogadóbb és igazságosabb globális rendet támogatna. A hídfelégetés helyett, Erdogan inkább
nagyobb befolyást szerezne a történelmi szövetségeseknél azzal, hogy megmutatja: Törökországnak vannak alternatív partnerei.
Erdogan doktrínája az ukrajnai konfliktusban is megmutatkozott – támogatja a kijevi kormányt, miközben ápolja a kapcsolatokat Moszkvával. Elítélte a négy ukrajnai tartomány orosz annektálását, és kitiltotta az orosz hajókat és repülőgépeket a török ellenőrzésű tengeri és légi útvonalakról.
Erdogan veje által vezetett vállalat pedig több tucat fegyveres drónt adott el Ukrajnának. Erdogan azonban elutasította, hogy csatlakozzon az Oroszországot célzó szankciókhoz, sőt egyes nyugati szövetségeseket a háború kiprovokálásával vádolta, és figyelmeztette őket, hogy ne becsüljék alá Oroszországot.
Július és október között négyszer találkozott Putyinnal, és Törökország közvetített az ukrán gabonaszállítmányok újbóli elindításánál, valamint a fogolycseréknél.
Úgy tűnik, hogy mindez gazdasági előnyökkel jár, legalábbis egyelőre. Az orosz befektetések segítenek Törökország bajba jutott gazdaságának megerősítésében, amelyet Erdogannak stabilizálnia kell, mielőtt jövőre az újraválasztásra pályázna. Augusztusban Erdogan és Putyin megállapodott a gazdasági együttműködés bővítéséről. Erdogan árengedményeket kért az orosz energiaimportra, és török tisztviselők szerint azt kérte, hogy török lírában fizethessen az orosz energiáért – ezzel is sokat javíthatna ugyanis a török fizetési mérlegen.
Erdogan megközelítése mindeközben jelentős kihívás elé állítja a Nyugatot, pontosabban a nyugati döntéshozók erőfeszítéseit, hogy egységes nemzetközi frontot alakítsanak ki, amivel meggyőzhetik (kényszeríthetik) Moszkvát, hogy változtasson az Ukrajnával kapcsolatos álláspontján.
Azonban, ha az Egyesült Államok megpróbálja megbüntetni Erdogant, veszélybe sodorhatja a kapcsolatait egy fontos partnerrel az amúgy is erősen változékony Közel-Keleten. Nem mellékes, hogy Törökország üzemeltet egy Szíriához közeli légi támaszpontot, ahol amerikai nukleáris robbanófejeket és egy korai előrejelző radart állomásoztatnak, amely részét képezi a NATO ballisztikus rakétavédelmi képességeinek.
Emellett Törökország menekültek millióit fogadta be a Közel-Keletről és Ázsiából, és gyakorlatilag az Európába irányuló menekültáradat puffereként működik. Ha Erdogan Törökországot Oroszország felé fordítja, az veszélybe sodorhatja Törökország részvételét a NATO-ban, és meghiúsíthatja a Törökország számára az Egyesült Államokban gyártott F-16-os harci repülőgépek vásárlásáról és más katonai felszerelések korszerűsítéséről szóló lehetséges megállapodást.
Az USA persze további szankciókat vethet ki Törökországra. Az ilyen szankciók puszta fenyegetése már arra késztetett nem kevesebb, mint öt török bankot, hogy szeptemberben felhagyjanak egy orosz kártyás fizetési rendszer bevezetésével.
Kirill Dmitrijev szerint a Trump–Zelenszkij találkozó új lendületet adott a diplomáciának, Oroszország pedig elérte fő céljait, így reális esély nyílt a háború lezárására.
Zelenszkij élete talán legnehezebb döntése előtt állhat.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi főigazgatója szerint nem kell feltétlenül itt aláírni a békeszerződést ahhoz, hogy magyar szempontból eredményes legyen a csúcstalálkozó.
Ezt a célt szolgálja az USA erőfeszítése a béke érdekében, de nem segíti az az ötlet, hogy az Európában zárolt orosz vagyonokat felhasználják Ukrajna támogatására.
Akkor lesz tárgyalás, ha az Egyesült Államoknak sikerül meggyőznie Oroszországot arról, hogy többet veszít a háború folytatásával, mint amennyit nyerhet. Kohán Mátyás írása.
Az ukrán elnök Orbán Viktorról is beszélt.
Kiderült, hol lesz az első állomás.
A bejelentést követően Milorad Dodik az X közösségi oldalon köszönetet mondott Donald Trump amerikai elnöknek.
