A 2010-es évek elejei szintre nőttek mind az országon belüli, mind az országok közötti egyenlőtlenségek a pandémia miatt.
Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet szakértőjének írása a Makronómon.
Ritkán esik szó a világjárvány globális egyenlőtlenségeket növelő hatásáról, ami főként a társadalmak szegényebb rétegeit érintette hátrányosan. A pandémia begyűrűzésekor, 2020-ban a fejlett világban elsősorban az egy főre jutó GDP nagyobb mértékű csökkenése volt tapasztalható hiszen ezekben az országokban a társadalmak legszegényebb rétegeit különböző gazdaságélénkítő csomagokkal védték.. Ezzel szemben, a szegényebb országok ezt nem engedhették meg maguknak, így náluk a GDP csökkenése kisebb méreteket öltött. Ahogy azonban a járvány elhúzódott és egymást követték az újabb hullámok, a globális egyenlőtlenségek tekintetében is újabb változások voltak érezhetőek. A koronavírus elleni oltóanyagok elérhetővé válásával a gazdagabb államok sokkal könnyebben hozzáfértek ezekhez, mint a szegényebb országok, mindemellett sokkal inkább képesek voltak finanszírozni az olyan programokat, amelyek célja a bevételek, valamit a koronavírusból való felépülés ösztönzése volt. Ezek a különbségek idővel annyira markánssá váltak, hogy az országok közti egyenlőtlenségek a 2010-es évek eleji szintre emelkedtek.
A pandémia ezzel a hatásával mintegy három évtizedes fejlődést akasztott meg, hiszen az 1990-es évek óta folyamatosan csökkenő pályán volt a globális egyenlőtlenség szintje. A pandémia okán a gazdagabb és a szegényebb országok között ismét nőni kezdett az különbség, hiszen utóbbi országcsoportnak tényszerűen tovább tart kilábalni a pandémiából szűkebb pénzügyi mozgásterük révén.
Viszont, amikor globális egyenlőtlenségekről beszélünk, el kell választani két dolgot, hogy tisztán lássuk a helyzetet. Globális egyenlőtlenség esetén egyrészt beszélhetünk az országokon belüli, másrészt az országok közötti szakadékok alakulásáról.
Az 1980-as évektől egészen a 2000-es évekig elsősorban az országokon belüli egyenlőtlenségek növekedéséről beszélhetünk, beleértve a feltörekvő gazdaságokat is. A fejlődés üteme az egyes országokban különböző volt, értelemszerűen azok eltérő vagyona végett. Viszont a szegényebb országok gyorsabban voltak képesek növekedni egyszerűen azon oknál fogva, hogy egy alacsonyabb fejlettségi szintről egyszerűbb megugorni egy közepes fejlettségi szintet, mint egy eredendően magas fejlettségi szintet tovább növelni. A szegényebb gazdaságok közül Kína és India különösen felívelő fejlődési pályát írt le. A szegényebb gazdaságok gyorsabb fejlődése az akkori világgazdasági nettó hatásokkal párosulva a globális egyenlőtlenségek meredek csökkenését eredményezte.
A szegényebb országok fejlődésének megállása nem írható egyöntetűen a világjárvány számlájára, ugyanis már a járvány begyűrűzése előtti évtizedben is lelassult a fejlődési ütem. Ez nem okozott negatív fordulatot a globális nettó egyenlőtlenség csökkenésében, hiszen az országokon belüli jövedelemelosztásban bekövetkezett eltolódások ezt már nem fűtötték, hiszen a szóban forgó országok már elértek addigra egy fejlettségi szintet. Ezt pozitív tendenciának tekinthetjük főleg, hogy mindeközben az egyes országok közti jövedelmi különbség felszámolása, illetve mérséklése sokkal nehezebben haladt előre.
Erre jó példa, hogy a 2000-es években a globális jövedelemelosztás harmincadik százalékában lévő gazdaságok az egy főre jutó GDP tekintetében átlagosan mintegy 2 százalékponttal nőttek gyorsabban, mint az Amerikai Egyesült Államok. Ugyanez már nem volt igaz a 2010-es években: ekkor a globális jövedelemelosztás harmincadik százalékában lévő gazdaságokat egy főre jutó GDP tekintetében meghaladta az Amerikai Egyesült Államok. Mindezekből pedig az következik, hogy 2014-től a pandémia begyűrűzéséig a globális egyenlőtlenség csak minimális mértékben volt képes csökkenni.
A járvány következtében az oltóanyagokhoz való hozzáférés és a fejlett gazdaságok ösztönzése egyre növelte a különbségeket. A szegényebb országokban ezeken kívül problémákat jelentett továbbá, hogy a jövedelemkiesés terhe aránytalanul a jövedelmi spektrum alján elhelyezkedőkre hárult. Mindezek együttes eredménye – az oltóanyagokhoz való hozzáférés, a fejlett gazdaságok nagyobb arányú ösztönzése, jövedelemkiesés a szegényebb országokban – kettős: egyrészt nőtt a globális egyenlőtlenség a gazdagabb és a szegényebb országok között, másrészt nőtt az egyenlőtlenség a szegényebb gazdaságokon belül.
A fejlődő országok gazdasági kilátásai tehát még rosszabbak: a világjárvány súlyos következményeit elhúzódva érzik, amelyek a gazdasági növekedésüket is kockáztatják. Az iskoláztatás, a befektetések elmaradása, a súlyos adósságterhek és az orosz-ukrán háború jelentette problémákat együttesen érzékelik. Ezt a borús jövőképet az IMF becslései is megerősítik, hiszen előrejelzésük szerint 2024-re a feltörekvő világ kibocsátása 5 százalékkal fogja alulmúlni a járvány előtti szintet, szemben a fejlett gazdaságokkal, ahol ez a szám 1 százalék, de az Amerikai Egyesült Államok kilóg a sorból: az előrejelzés szerint 2024-ben a kibocsátásuk már meg fogja haladni a járvány előtti szintet.
Ha a jövőbe tekintünk, akkor felállítható egy olyan összefüggés is, mely szerint a globális egyenlőtlenségek ugyanazon okoknál fogva növekednek, mint amelyek miatt korábban csökkentek: a feltörekvő gazdaságok az 1980-as évektől kezdve teret hódítottak a gazdag országokban, a globális egyenlőtlenségek csökkenését nagyrészt Kína és India gyors gazdasági növekedése fűtötte.
A jelenlegi globális egyenlőtlenségek növekedésének oka is elsősorban a kínai és az indiai növekedésben keresendő: jelenleg Kína az egy főre jutó GDP tekintetében nagyjából a világ átlagát teljesíti, India pedig az előrejelzések szerint a 2030-as évekre rekordot állíthat fel növekedést illetően. Ha Kínában és Indiában is átlépik a jövedelmek a küszöbértéket, onnantól kezdve a növekedésük ösztönözni fogja a globális egyenlőtlenségek növekedését is az elmúlt évtizeddel szemben.
Kína és India a világ népességének több mint egyharmadának ad otthont és bár önmagában pozitív az egyedülálló gazdasági növekedésük, de ez együtt jár a jövedelemeloszlás alsóbb rétegeinek nehezebb felzárkózásával.
Ugyanakkor érdemes felvetni az Oroszország elleni szankciók és a globális egyenlőtlenségek közti összefüggés kérdését is. Nincs kizárva, hogy a szankciók éppen hozzájárulnak a globális egyenlőtlenségek újbóli csökkenéséhez. Miért? Részben a járvány miatt az egyenlőtlenségek növekedéséből jelenleg a fejlett világ inkább profitál a szegényebb gazdaságok kárára, viszont a szankciókat a fejlett gazdaságok követik– Amerikai Egyesült Államok, Európai Unió, Egyesült Királyság –, amelyek korlátok közé szorítják a gazdasági növekedésüket. A korlátozott gazdasági növekedéssel ugyanakkor lehetőség nyílna a pandémia elhúzódó hatásaitól szenvedő fejlődő világnak a felzárkózásra, így pedig a különbségek csökkentésére.
Borítókép: MTI/ EPA/ EFE/ Alberto Valdes
Nemcsak a cégek utáni jövedelmek, tehát például az osztalék, vagy a megtermelt vagyonuk után kellene többet fizetniük az embereknek, de a lakáskiadást is felforgatná a kiszivárgott tervezet. Minden jövedelem után súlyosan adózni kellene egy kormányváltás esetén.
„Mi azt valljuk, hogy a gazdaságot fejleszteni, a béreket emelni, az adókat csökkenteni kell. Soha rosszabb évkezdetet!” – fogalmazott a miniszterelnök.
A felmérés kitért az anyagi helyzet szubjektív megítélésére is.
Az adat bizonyítja a kormány gazdaságpolitikájának hatékonyságát.
Magyarországon csökkent 2010 óta az egyik legnagyobb mértékben a szegénységnek kitett emberek aránya.
Új videóval jelentkezett a miniszterelnök.
A brüsszeli elit megint tudja, ki az „igazi áldozat”.
A kormány döntése szerint koncessziós formában valósulhat meg a repülőtéri gyorsvasút, a pályázatot pedig 2026 januárjában írják ki.
