Gyerekként korcsolyázni sem szeretett, most az USA-ban jégkorongozik a magyar tehetség

Gyerekként miért döntöttél úgy, hogy jégkorongozni fogsz?

A jégkorong mellett kiskoromban még úsztam is. Mindkettőt imádtam, de a hoki állt közelebb hozzám édesapám miatt. Ő sosem jégkorongozott, de nagyon kedvelte a sportágat, és már kétévesen ott „szurkoltam” vele Székesfehérváron, a magyar jégkorong fellegvárában. Négyévesen kezdtem el Pesterzsébeten korcsolyázni, amit nem szerettem, ennek ellenére már akkor kitaláltam, hogy kapus akarok lenni, mert tetszett a „nagy cuccuk”. Tekintélyt parancsoló, ahogyan egy kapus a jégen kinéz az óriási felszerelésében, ez megfogott. Ahhoz, hogy hálóőr lehessek, egy reflexteszten kellett részt vennem, ahol megfeleltem. Pesterzsébeten Dobos Tamásnál kezdtem el játszani, majd a MAC csapatához kerültem, ezután jött külföld.

Ki a példaképed?

Édesapám nagyon sok mindenben példaképem és mondhatni a legjobb barátom. A jégkorongot miatta kezdtem el, motivál, hogy ő jónak lásson benne. Bár sokat sportolt, de nem jégkorongozott, mégis mentálisan, akár egy-egy meccs, vagy csapatválasztás előtt mindig tőle kérek tanácsot, ő az én mentorom. Neki és az egész családomnak bizonyítani akarok, mert rengeteg pénzt, energiát és időt öltek abba, hogy a mai napig az álmaimat követve jégkorongozhassak. Sportágon belül gyerekként Szuper Levente, Rajna Miklós, Hetényi Zoltán és Bálizs Bence is példaképem volt, de ahogy egyre idősebb lettem, a játékstílusomhoz passzoló külföldi kapusokra kezdtem felnézni, így többek között a svéd Henrik Lundqvistra. A hosszútávú céljaimat azonban egyértelműen az említett magyarok határozták meg, ugyanis idővel én is szeretnék legalább annyit adni a magyar jégkorongnak, mint amit mondjuk Szuper Levente adott.

Édesapád mentorként egyben a menedzsered is?  

Hivatalosan nincs menedzserem, de lényegében advisorként, tanácsadóként egy német-amerikai menedzseriroda vezetője tölti be az életemben ezt a szerepet. Általa jutottam ki az Egyesült Államokba, ő tartja a kapcsolatot a csapatok vezetőivel, küldi az anyagaimat az edzőknek.

Hogy kerültél ehhez a menedzserirodához?

Az utolsó évemben, mikor Ausztriában játszottam, a mostani tanácsadóm látott egy meccsen és megkeresett engem. Nemcsak Európában, de a tengerentúlon is nagyon jó kapcsolatrendszere van, és a terv, amit felvázolt nekem, nagyon tetszett.

Hogy és mikor kerültél először külföldre?

15 évesen szerződtem Ausztriába, Linzbe, ahol eleinte nálam idősebbekkel, az U18-as csapattal játszottam. Három évig voltam a klubnál, az utolsó szezonban fantasztikus lehetőséget kaptam, az Alpesi Ligában játszhattam, ahol az aktuális olasz és szlovén felnőtt bajnokcsapat ellen védhettem 17 évesen. Ez olyan jól sikerült, hogy minden mutatóban megelőztem a két EBEL-kerettag kapustársamat. Innen kerültem az USA-ba, a New Mexico Ice Wolveshoz.

Két éve játszol ott. Hogy jött ez az amerikai lehetőség?

A menedzseriroda segítségével ajánlottak be engem a New Mexico csapatához, amely a második számú juniroligába tartozik. A tanácsadóm részletesen bemutatott leendő csapatomnak, nemcsak a játékomra, de természetesen a személyiségemre is kíváncsiak voltak. Próbajátékon is részt kellett vennem, illetve még előtte küldtünk nekik egy húszperces videót, amiben minden megmozdulásom benne volt a nagy bravúrvédésektől kezdve a kisebb hárításokon át minden egyes passzomig. Emlékszem, arra (is) nagyon figyeltek, hogy hogyan játszom meg a korongot, milyen technikával és milyen ütemben passzolok. Telefonhívásban is kommunikálnom kellett a vezetőkkel, az angol tudásomat mérték ezzel fel, és összességében mindent rendben találtak, kiválasztottak engem és bekerültem a csapatba. 

Gondolom rögtön azzal a szándékkal, hogy még feljebb juss.

Aki ebben a korban az USA-ban jégkorongozik, azzal a céllal teszi, hogy bekerüljön az egyetemi ligába. Ez nyilván könnyebb a divízió 1-es bajnokságból, amelybe azért nem kerülhettem be, mert 18 évesen már kissé túlkorosnak számítottam oda, illetve a testi adottságaim sem a legjobbak, hiszen kapusok jobbára nincsenek 190 cm alatt, de én ennél kisebb vagyok. Ennek megfelelően hatalmasat kellett küzdenem azért, hogy bekerüljek egy egyetemi csapathoz, de szerencsére ez is összejött, és a következő idényben már a Northern Michigan University csapatának tagja leszek!

Mi volt a legnagyobb különbség az amerikai és az európai jégkorong között?

Révén, hogy eddig csak egy edzői stábbal dolgoztam az USA-ban, csak egy példa alapján tudom mondani a tapasztalataimat, de az szembeötlő volt, hogy itt kint mennyit foglalkoznak a játékosok mentális állapotával. A jelenlegi csapatomnál, a New Mexicónál az edzőknek még talán az eredménynél is fontosabb, hogy a játékosok jól érezzék magukat. Pontosan tudják, hogy mikor mire van szükségünk. Minden nap, mikor beérkezünk edzésre, mindenki megáll beszélgetni pár percet a vezetőedzővel, aki az összes nyűggel-bajjal, érzéssel tisztában van. Mikor sérült volt a vállam, rendkívül alapos rehabilitációval és szinte másodpercre meghatározott, tűpontosan előírt edzésmunkával tértem vissza.

Mi a legérdekesebb edzésmódszer, amivel találkoztál?

Az edzések, feladatok hasonlók, mint Európában, talán az intenzitásban van csak különbség. A profizmust viszont sok egyéb, pályán kívüli tényező mutatja. Ilyen például az, hogy minden egyes edzés előtt és után testsúlyt mérünk és sok fizikai paramétert, állóképességet felmérő tesztünk van. Az összes edző tudja, ki mennyi vizet ivott egy edzésen, mennyit izzadt, kell-e izmot építenie, esetleg fogynia, és ezekhez a megfelelő előírásokat meg is teszik, amit nekünk maradéktalanul be kell tartanunk.      

Ösztöndíjjal jégkorongozol kint?

A juniorligákban a külföldiek host family szolgáltatással oldják meg a lakhatást, így én is egy befogadócsaládnál lakom több társammal együtt. Havi szinten 350 dollárt kell fizetnem ennek a családnak, és ebben a lakhatáson túl a napi étkezés is benne van. Ezen felül egyéni döntés, hogy ki mennyi költőpénzzel rendelkezik. Ami kötelező számomra, hogy felsőfokú tanulmányaimat már a divízió 2-es csapatomnál is el kellett kezdenem. Három szemeszteren vagyok túl, és csak így kaphattam tanulói vízumot, amivel jogszerűen élhetek az USA-ban. Ahogyan említettem, sikerült bekerülnöm a Northern Michigan University csapatába, oda viszont már teljes ösztöndíjjal kerültem be.   

Mit lehet tudni a Northern Michigan egyeteméről?

Divízió 1-es bajnokságban játszik a jégkorongcsapata, számomra ez a legfontosabb. Az egyik top egyetemről van szó Amerikában. Az, hogy ösztöndíjat nyertem ide, azt jelenti, hogy a jelentkezési díjon és egyéb kisebb költségeken túl ingyenes lesz számomra minden, az oktatás, a sportfelszerelések, illetve a kollégium is. Ha valaki ösztöndíj nélkül, saját költséggel jut be, akkor 35-40 ezer dollárt (nagyjából 14 millió forintot – a szerk.) kell fizetnie szemeszterenként, és ez még nem tartozik a drága egyetemek közé… Ami a tanulmányaimat illeti, pszichológiát fogok hallgatni, és majd később sport-pszichológiára szeretnék szakosodni.

Miért pont pszichológia?

Amikor az Egyesült Államokba kerültem, döntenem kellett, hogy mit szeretnék tanulni. A pszichológia mindig is érdekelt és hosszútávon is hasznosnak gondolom, látom magam előtt, hogy esetleg az aktív pályafutásom után elhelyezkedjek ebben a szakmában. Ráadásul bizonyos dolgok megértésével, azzal, hogy belehelyezem magam egyes szituációkba, sokat segítek magamnak, ami kihat a jégen nyújtott teljesítményemre is. Emellett azért sok más terület is foglalkoztat, ötletből nem lesz hiány, ha már tényleg a sport utáni életemet kell megterveznem, de azt gondolom, nem gond, ha lesz a kezemben egy pszichológiai diploma.  

Több egyetemi ajánlatod is volt?

Szerencsére több egyetem közül is választhattam. Kemény időszakon vagyok túl, hiszen már november óta szinte minden mérkőzésemen ott volt egy-egy játékosmegfigyelő a különböző egyetemeket képviselve, nekik kellett megfelelnem a jégen. Különös érzés volt, hogy magam választhattam a lehetőségek közül, és azért döntöttem a Northern Michigan mellett, mert úgy érzem, ott fogom tudni a legtöbbet kihozni magamból, a körülmények és az szakmai stáb tudása ugyanis lenyűgözött. Az egyetemre való bekerülés szintén nem volt sétagalopp, még annak ellenére sem, hogy az edzőknek határozott elképzelésük volt velem kapcsolatban, hogy meg akarnak engem szerezni. Rengeteg tanulmányi tesztet kellett kitöltenem. A legalapvetőbb elvárás a nyelvtudás volt, de a tanulmányi eredményemnek is megfelelőnek kellett lennie. Jó érettségi nélkül (csak négyese és ötöse lehet az embernek) ösztöndíjjal bekerülni egy amerikai egyetemre szinte lehetetlen. 

Térjünk rá a mostani szezonra, ahol olyan teljesítményt nyújtottál, amely egyetemi szerződést ért. Hogy sikerült az évad a New Mexico csapatának és neked?

Részcélokat sikerült elérnünk, de a fő célkitűzést, a bajnokság megnyerését nem tudtuk abszolválni. A rájátszásban egészen az elődöntőig meneteltünk, de ott vereséget szenvedtünk. Magam elé azt tűztem ki, hogy játsszak úgy, hogy az egyik egyetemre bekerüljek: ezt teljesítettem. Főleg az első öt hónapom volt kifejezetten erős, ez után élénkült meg az érdeklődés irántam az egyetemek részéről. Összességében elégedett vagyok, de sajnálom, hogy nem nyertük meg a kupát, mert akkor én lehettem volna az első magyar, aki az Egyesült Államok valamelyik jégkorong-bajnokságában aranyéremig jut.

A rövidtávú célod elérted. Hosszútávban hogy gondolkodsz?

Egyelőre csak a jövő évi szereplésem jár a fejemben. Szeretnék az egyetemi bajnokságban első számú kapusként szerepelni a csapatomban, illetve a tanulmányaimra is odafigyelni. Nyilván minden magyar álma, hogy elsőként játszhasson az NHL-ben (észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság – a szerk.), ezt én is kitűztem magam elé, de most elsősorban csak a következő idényre koncentrálok.

Megvalósult számodra a bizonyos amerikai álom?

Ami a pályafutásomat illeti, úgy érzem jó úton járok, de fontos leszögezni, hogy az amerikai lét nem olyan, mint amit a filmekben látunk. Ez nem olyan, hogy az ember él a lehetőséggel, kijön és jól érzi magát. Itt minden nap vért kell izzadni, hogy csapatban maradjon az ember, esetleg előre tudjon lépni. Ha valaki nem teljesít megfelelően, nem jó a hozzáállása vagy a viselkedése, azonnal elbocsájtják. Nagyon sok fiatal vár arra, hogy ide eljusson, és csak azok tudnak megragadni az amerikai vérkeringésben, akik ezt megérdemlik. Jó példa az egyik csapattársam esete: kiváló játékos, ám bomlasztotta a csapatot, nagyon rossz személyisége van, és két hét után kirúgták… Rengeteg cseh, svéd, finn, dán, orosz, kanadai vagy épp szlovák srác vár arra, hogy az ilyen játékosok helyére bekerüljön.

Mi volt eddig a legnagyobb élményed?

Egyszer elvittek minket a Minnesota Wild edzőpályájára, ott tréningezhettünk, az öltözőjükben készülhettünk. Nagy élmény volt belátni egy profi csapat kulisszái mögé. Emellett voltam már NHL-meccsen is Los Angelesben. Amit nagyon élvezek, hogy rengeteg kultúrát megismerhetek, és sok barátot találtam.

A magyar válogatott nemrég feljutott a világelitbe, az A csoportba. Figyelemmel követted a mérkőzéseit?

Persze, nagyon szurkoltam nekik! Nagy boldogság, hogy utánpótláskorúként már megadatott számomra, hogy felkészülési mérkőzéseken magyar válogatott legyek. Célom, hogy barátaimmal együtt a nemzeti együttesben a hazánkat képviselhessem az A csoportban. Azt is tudom, hogy makulátlan teljesítményre lenne szükségem, hogy bekerüljek a csapatba, hiszen szerencsére kiváló magyar kapusok vannak előttem a sorban, Rajna Miklós a világbajnokság egyik legjobbja volt. Ez most még elég távolinak tűnik, de nem mondom, hogy esélytelen vagyok. Szeretek álmodozni és hatalmasat küzdeni az álmaimért, enélkül nem juthattam volna el öt év alatt a MAC cserepadjáról az NCAA egyik legjobb csapatához. Elképzelhető, hogy hamarosan megkapom a lehetőséget, de ezzel akkor szeretnék foglalkozni, ha beérkezik a válogatott meghívó.