Megmérték: óriási extraprofitot lapátoltak össze az óriáscégek a járvány alatt, de egy fillért sem adtak belőle a dolgozóknak

Molly Kinder, Katie Bach, és Laura Stateler szerint a járvány idején megváltozott a vélekedés arról, hogy mit érdemelnek a munkavállalók a munkájukért.

A történelmileg szűkös munkaerőpiac nyomást gyakorolt ​​a vállalatokra, hogy növeljék a javadalmazást és a juttatásokat. Erre azért is szükség volt, mert Amerika a válságot azzal kezelte, hogy ingyenpénzt nyomtatott, majd szétosztotta egyfajta feltétel nélküli jövedelemként, amivel aztán sokan még jobban is kerestek, mint munkával. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy tömegével kezdtek felmondani az amerikai dolgozók. A járvány alatti és utáni rekordnyereség pedig megtöltötte a cégek kasszáit, bőséges forrásokat teremtve a fizetések emelésére.

A kutatók azt vizsgálták, hogy a vállalatok miképp is viselkedtek. Amerika néhány legismertebb vállalatának fizetési gyakorlatát és pénzügyi eredményeit elemezték a kiskereskedelem, a kiszállítás, a gyorsétterem, a szállodák és a szórakoztatás területén. A 22 vállalat együtt több mint 7 millió munkavállalót foglalkoztat, akiknek több mint fele nem fehér.

Hiába a pozitív előfeltevés, a jelentésben kénytelenek voltak megállapítani, hogy szinte egyetlen  vizsgált vállalat sem teljesítette a befogadóbb modellre való átállásra vonatkozó kötelezettségvállalását. 

A pénzügyi nyereség túlnyomórészt a gazdag részvényesek és vezetők javát szolgálta, míg az egyszerű dolgozók minimálisan profitáltak a vállalat sikeréből (azaz a válság teremtette körülményekből származó extraprofitból), sőt ők viselték a veszteségek legnagyobb részét. A nagy melldöngetés ellenére a vállalatok reálértéken csak szerényebb mértékben fizettek többet a dolgozóknak, mint a járvány előtt, ami a legtöbb munkavállaló számára még mindig nem elegendő a boldoguláshoz.

Az elemzésükben szereplő vállalatok többsége a járvány első 22 hónapjában emelte a béreket, legalábbis nominálisan. A magas infláció és a nagyon alacsony kiindulási pont kombinációja miatt azonban dolgozóik túlnyomó többsége még mindig túl keveset keres ahhoz, hogy meg tudjon élni, a bérek vásárlóereje tehát nem igazán növekedett.

Becsléseik szerint

Hacsak ezek a vállalatok azóta nem emelték jelentősen a béreket, a gyorsan növekvő infláció az emelés nagy részét vagy akár az egészet erodálta, ami megerősíti azokat az elemzéseket, hogy az amerikai béremeléseket elviszi az infláció, míg Magyarországon ezzel ellentétes a helyzet, és az idei évben is érezhetően nőnek majd a reálbérek.

Csak egy cég, a Costco minimálbére közelíti meg a megélhetési bérhez közeli összeget az elemzők szerint. 

Eközben a válság teremtette helyzeten nyerészkedő óriáscégek a saját vezetőiket már bőségesen jutalmazzák, mert képesek voltak áthárítani a költségek emelkedését a dolgozókra, sőt annál is nagyobb áremeléseket hajtottak végre, élve a korábban általuk létrehozott szűk keresztmetszetekkel. 

A 22 vizsgált társaság részvényesei 1500 milliárd dollárral gazdagodtak, míg 7 millió dolgozójuknak (akiknek több mint fele nem fehér) csupán 27 milliárd dollárral egészítették ki a fizetését, ami kevesebb, mint a részvényesek többletjövedelmének (ezt nevezhetjük extraprofitnak is) 2 százaléka. A vizsgált vállalatok közül hétnél, a 13 darab milliárdos alapító és örökös vagyona csaknem 160 milliárd dollárral nőtt a világjárvány kezdete óta – ez több mint 12-szerese a 7 vállalat által alkalmazott 3,4 millió amerikai munkavállalónak járó többletbérnek.

A világjárvány idején a 22 vállalat által létrehozott vagyon több mint 70 százaléka a leggazdagabb 5 százalékába tartozó rétegnek jutott, míg az amerikai családok alsó feléhez – beleértve a legtöbb egyszerű dolgozót is – csupán az 1 százaléka áramlott. 

Azt feltételezik a kutatók, hogy a világjárvány első 22 hónapjában országos szinten a vállalatok pénzügyi nyeresége a leggazdagabb 6 millió háztartás vagyonát családonként 140 ezer dollárral növelte. Eközben a 22 vállalat 7 millió munkavállaló fizetését kevesebb, mint 3700 dollárral emelte, ami a heti 40 órát teljes munkaidőben dolgozó munkavállaló esetében óránként alig kevesebb mint 1 dollár. 

tehát amikor el kellett dönteni, hogy mi legyen a hirtelen beeső extra jövedelmekkel, akkor a cégek gondolkodás nélkül az egészet a legvagyonosabb vezetők és elitek gazdagítására fordították.

A 22 vállalat ötször többet költött osztalékra és részvény-visszavásárlásra, mint a dolgozók fizetésének további emelésére. A részvényesek pénze egy részének vagy egészének átcsoportosítása lehetővé tette volna a vállalatok számára, hogy jelentősen növeljék a béreket. Az a 16 vállalat, amely közel 50 milliárd dollár értékben vásárolt vissza részvényeket, átlagosan 40 százalékkal növelhette volna a dolgozói átlagfizetést, ha ezt a pénzt a munkavállalók felé irányítják át, de nem így tettek, pénzben mérve már nem fejezték ki megbecsülésüket a válságban való helytállásért a dolgozóiknak. Ehelyett inkább a saját részvényeik visszavásárlására költöttek, ami lényegében egy nem túl produktív pénzügyi manipulációs trükk.

A világjárvány által leginkább sújtott vállalatoknál több mint 380 000 dolgozót bocsátottak el, és több mint 40 000 ember munkahelye szűnt meg.  Az alacsony bérű munkavállalók viselték a legnagyobb terhet az elbocsátások és a gazdasági nehézségek területén. A súlyosan érintett vállalatok közel fele azonban úgy változtatta meg a javadalmazási szabályokat, hogy megvédett több mint 40 millió dollárnyi vezérigazgatói javadalmazást, még abban az esetben is, amikor a vállalatok teljesítménye alulteljesített és a munkavállalók pedig jövedelemcsökkenést szenvedtek el.  

Szakpolitikai ajánlások a kapitalizmus inkluzív modelljéhez

A szerzők összegzésükben megállapították, hogy annak ellenére, hogy a 22 vállalat többsége elkötelezte magát a befogadóbb, munkavállaló-barát „érdekelt felek kapitalizmusa” iránt, a járvány alatti felmérés feltárta, hogy

Még mindig elsősorban a részvényesek, a vezetők, valamint a milliárdos örökösök és alapítók számára előnyösek a javadalmazási és újraosztási mechanizmusok. Nem valószínű, hogy maguk a vállalatok hoznak majd érdemi változást, amelyek vezetői érdekeltek a jelenlegi rendszer megőrzésében. 

A szerzők szerint a kapitalizmus igazságosabb modelljének felépítéséhez új erőegyensúlyra lesz szükség a vezetők, a részvényesek és az egyéb érdekeltek, például a munkavállalók, a kormányzat és általában a társadalom között. Ahelyett, hogy azt remélné a kormányzat, hogy a vállalatok döntéseik során a munkavállalók érdekeit figyelembe veszik, az Egyesült Államoknak olyan törvényekre, intézményekre és politikákra van szüksége, amelyek megkövetelik, nyomást gyakorolnak és ösztönzik erre a vállalatokat. A javaslat tehát abba az irányba mozdulna el, hogy az állam lépjen be a társadalmi felek közötti alkufolyamatba, befolyásolva kettejük alkupozícióit, és segítsen új egyensúlyt kialakítani a gazdaságban, hogy kaszinókapitalizmus helyett egy bevonóbb gazdaság alakuljon ki, tegyük hozzá, éppen ezt valósította meg sikerrel a pragmatikus magyar gazdaságpolitikai modell is. 

Olyan politikai reformokra van szükség a szakértők szerint, amelyek kiterjednek a munkajogra, a munkakörülmények szabályozására (beleértve a béreket), a vállalatok szabályozására, a vállalatirányításra és még sok másra.

Emellett konkrét ajánlásokat is adtak a kutatók, akik szerint szükséges a minimálbér emelése, a munkavállalók beleszólása a vállalatirányításba, a munkajogi reform és jobb adatgyűjtés a munkáltatókról az átláthatóság és a jobb döntések érdekében.