A közgazdász megvonta a mérleget: ezért volt kudarcra ítélve az amerikai drogpolitika Afganisztánban

Miután Joe Biden amerikai elnök még július elején bejelentette, hogy augusztus végéig bezárólag minden amerikai katonát és diplomatát kivonnak Afganisztánból, egyre inkább úgy tűnik, hogy (egyelőre) valóban véget ér a nyugati jelenlét az ázsiai országban. A rohamtempóban távozó amerikai, európai és egyéb szövetséges államok képviselőinek helyét pedig a gyorsan előretörő tálibok veszik át, akik már szinte az összes fontosabb afgán várost ellenőrzésük alá vonták. Az tehát bizonyos, hogy egy majdnem húszéves fejezet van most véget érőben Afganisztán történetében, és ezzel párhuzamosan pedig egy új korszak kezdődik az országban. Ennek apropóján érdemes szót ejteni az Egyesült Államok Afganisztán-politkájának egy ma már talán kevésbé ismert aspektusáról is, ami nem más, mint a helyi ópiáttermelés ellen hirdetett harc.

Afganisztán, a világ legnagyobb máktermelője

Az talán mindenki számára ismeretes, hogy a második ezredfordulóra Afganisztán vált a világ drogtermelésének (pontosabban fogalmazva ópiáttermelésének) egyik legjelentősebb központjává. A közép-ázsiai országban már az 1900-as évek közepe óta hatalmas területen termesztettek mákot, melyből aztán különböző tudatmódosító szereket állítottak elé. Ezek aztán a világ szinte minden pontjára eljutottak: az európai heroinisták szinte kizárólag afgán droggal találkozhattak, de bőven jutott Észak-Amerikába is az afgán ópiátokból. Habár a tálibok előretörésével és a különböző tiltó intézkedések bevezetésével a 90-es évek végére visszaesett a mák termőterülete, ez azonban csak átmeneti volt:

Ez ellen az Egyesült Államok két okból is küzdeni akart: egyfelől azt gondolták, hogy az afgán ópiáttermelés visszavágásával az amerikai drogfogyasztási mutatókon is javíthatnak majd – révén nem lesz majd mit fogyasztani –, másrészt pedig az is szerepet játszott, hogy a tálibok (korábbi politikájukkal szembemenve) elkezdték támogatni a drogbizniszt, melyből komoly bevételekre tettek szert.

Elhibázott amerikai drogpolitika?

Az amerikai erőfeszítések leginkább a probléma szó szerinti gyökerénél, azaz a máknövény termesztésénél kívántak megoldást találni úgy, hogy más növények termesztését promotálták az általuk ellenőrzött területeken, a mákültetvényeket pedig megsemmisítették. Azzal, hogy mindez mennyire lehet sikeres, először 2008-ban foglalkozott Jeffrey Clemens, a University of California San Diego közgazdaságtani docense, a Journal of Public Economics és a Journal of Health Economics folyóiratok társszerkesztője. Clemens már akkori kutatásában is arra jutott, hogy a kereslet-kínálati modell alapvetései miatt kudarcra van ítélve az amerikai drogpolitika. „Azok a politikák, melyek a máktermelést akadályozzák (...) a kínálati görbe felfelé tolásáért tesznek erőfeszítéseket. Csakhogy az alapvető adatok (...) azt fedik fel, hogy a valós eltolás mérsékelt volt” – írja közelmúltbeli Twitter-bejegyzésében a kutató.

Az persze, hogy csak kismértékben sikerült elmozdítani a kínálati görbét, még önmagában nem jelentené azt, hogy sikertelen volt a drogpolitika, hiszen elasztikus kereslet mellett ez is okozhatná az egyensúlyi termelt mennyiség jelentős visszaesését. Ugyanakkor – ahogy Clemens az empirikus adatok alapján rámutat – az ópiátok kinyerésére termelt mák iránti kereslet meglehetősen kevéssé elasztikus. Ennek fő oka az, hogy a végtermék (például a heroin) árának csak nagyon kis százalékát teszi ki a nyersanyagnak használt máknövényből kinyert nedv beszerzése, az igazi költséget a csempészhálózat megszervezése jelenti. Emiatt pedig

Mindebből pedig az amerikai kutató akkor azt a következtetést vonta le, hogy a máktermesztést korlátozó intézkedéseknek nem fogják majd vissza a termelést, csupán a máktermelő gazdák keresnek majd több pénzt a megemelkedett árak miatt. Mindezt a konklúziót pedig a valóság tűpontosan igazolta: az amerikaiak megjelenése óta nemhogy csökkent, hanem egyenesen nőtt a máktermelő ültetvények száma Afganisztánban az ENSZ adatai alapján.

Mindemellett pedig az afgán máktermesztés területi adatai is igen beszédesek. Az a trend figyelhető ugyanis meg, hogy az idő előrehaladtával egyre inkább azokra a területekre koncentrálódtak a mákültetvények, melyeket nem ellenőriztek az USA-barát kormányerők. Ez alapján pedig igaz lehet az az állítás, hogy a tálibok (részben) a drogkereskedelemből finanszírozták magukat. S ha mindehhez még hozzáadjuk a fentebbi adatokat, melyek szerint az amerikai drogpolitika hatására nőtt a helyi máktermelés, akkor azt kapjuk, hogy

„Az USA megszüntette a versenyt az ország kormánybarát régióival [a máktermesztés terén], ami megnövelte a tálibok képességét, hogy profitáljanak a drogkereskedelemből. Ez egy katasztrófa” – mond summás véleményt a közgazdász. „Mélyen csalódást keltő, hogy egy ennyire nem hatékony és nyilvánvalóan kontraproduktív intézkedést az afgán ópiumtermeléssel kapcsolatban ilyen hosszú időn keresztül fenntartottak” – jegyzi meg Clemens.

Címlap: Máktejet, nyers ópiumot nyer éretlen mákgubók bemetszésével egy gazda a kelet-afganisztáni Nangarhar tartomány székvárosa, Dzsalalábád közelében 2017. április 21-én. (MTI/EPA/Gulamullah Habibi)