Szívünk parancsa a haza megvédése
Sem a XIX. századi, sem a XX. századi hősök áldozata nem volt hiábavaló.
Ami kedvezményt egyszer odaadtak, azt utána tűzzel-vassal sem sikerül visszavenni.
„A Fővárosi Közgyűlés ma megszavazta, hogy január 1-től a regisztrált álláskeresők is ingyen használhassák a BKK szolgáltatásait.
Tettünk egy kitérőt a múltba, a 90-es évek közlekedéspolitikájába, egy versenyképes tömegközlekedés kialakítása helyett.
https://index.hu/…/fovaros_kozgyules_budapest_karacsony_al…/
Szociális alapú utazási kedvezményeket osztogatni a 90-es években volt nagy divat. Alapvetően az a politikusi gondolkodás volt az alapja, hogy a tömegközlekedés ideális repiajándék: a kedvezményezett örül neki, és a szociálisan érzékeny politikus úgy látja, az államnak/önkormányzatnak mindez alig kerül valamibe, a költségek eltűnnek valahol egy hatalmas feneketlen rendszerben. És egyébként is mindig vannak üres helyek a buszon, oda majd most leülnek a rászorulók. Közben azt is látjuk, hogy
ami kedvezményt egyszer odaadtak, azt utána tűzzel-vassal sem sikerül visszavenni;
a nyugdíjasok esetében még egy ingyenes regisztrációs jegyet sem sikerült átvinnie a Gyurcsány-kormánynak.
A közlekedési szakmában konszenzus van arról, hogy a magyar közforgalmú közlekedés fejlődésének éppen a szövevényes szociális kedvezményrendszer megléte az egyik legnagyobb kerékkötője.
Az elmúlt két évtizedben inkább azon ment a tanakodás, hogyan lehetne ezeket leépíteni, ésszerűsíteni, vagy legalább megmutatni a valós költségeiket.
Ugyanis nem mindig vannak meg azok az üres helyek, amit költségek nélkül el lehetne ajándékozni szociális alapon. Csúcsidőben kapacitásai határán van a BKK, tömeg van. Ha új utazásokat kezdünk el ösztönözni ingyenes bérletekkel, azzal (1) vagy kapacitást kell bővíteni, vagy (2) a zsúfoltság fog fokozódni, adott esetben utaslemaradásokkal. A kapacitásbővítés nagyjából felejtős a következő években, ismerve a kormányzati szándékot a finanszírozás terén; a meglévő járműpark életben tartása és a jelenlegi járművezetői létszám megtartása is kihívást fog jelenteni.
A zsúfoltság pedig rontja a szolgáltatás minőségét, amit látva akik tehetik, visszaülnek az autójukba.
Ilyen feltételek mellett azt is hatékonyabbnak tartanám, ha a Főváros pénzben kezdené segélyezni az álláskeresőket (ha ők most, a munkaerőhiány kellős közepén erre valóban rászorulnak; ezt én nem tudom megítélni).
A Fővároshoz bekötött, civil közlekedési szakértőkből álló munkacsoportban arra a konszenzusra jutottunk, hogy csak csúcsidőn kívül szabad bevezetni ezt a kedvezményt, úgy viszont jó pilotja lenne, hogy a későbbiekben más szociális kedvezmények is így alakuljanak át.
Végül az előterjesztésben nyoma sem volt csúcsidei korlátozásnak, az előterjesztő figyelmen kívül hagyta a javaslatot.
Fel kell ismerni, hogy a jelenlegi pénzügyi korlátok mellett nem fog menni az, hogy egyszerre tovább bővítjük a tömegközlekedés szociális funkcióját, és még ráadásul a fenntarthatóság jegyében vonzóbbá is tesszük az autóhasználattal szemben.
Pénzügyi korlát mellett ezek egymást kizáró opciók. Az utóbbit kellene választanunk, a kilencvenes évek közlekedéspolitikájának felélesztése helyett.”
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.