A liberális fellegvárakban is értik a magyar modellt
„Fontos, hogy hallassuk a hangunkat” – írta György László az előadását követően, hozzátéve, hogy „a San Francisco State University (SFSU) nem éppen konzervatív beállítottságáról híres. A multinacionális vállalatok és techóriások utánpótlását képező egyetem hallgatói alig hallottak Magyarországról. Vagy ha mégis, akkor a demokraták által gyűlölt Trump-kormánnyal ápolt jó kapcsolatok miatt gonosz diktatúrának tartják. Legalábbis, a hazai ellenzék mindezt így állítja be”.
Az államtitkár előadását azonban figyelmes hallgatás és érdeklődés kísérte. „Az előadást követő gratuláló szavak és e-mailek (!) meggyőztek arról: van értelme a higgadt párbeszédnek. Van, ahol a szakmaiság képes felülírni a politikai előítéleteket. Úgy tűnik, a világban egyre inkább értik a magyar modellt, hogy miért van szükség stabil foglalkoztatásra és családtámogatási rendszerre” – jelentette ki.
A Makronóm többeket elért a hallgatóságból, akik szerint az előadás átfogó képet adott a magyar gazdasági vezetés jövő terveiről, tudományos fejlesztési központok felállításáról, az egyetemi és ipari kutatás szorosabb kapcsolatáról. Az előadás simán, a megszokott egyetemi szinten folyt le,