A nemzetállam védheti meg az embereket a globalizációtól – a CEU-n járt a sztárközgazdász

Dani Rodrik (1957) török-amerikai közgazdász. Tanulmányait a Harvardon végezte, majd a Princeton Egyetemen doktorált. Több neves amerikai egyetemen tanított, és éveken keresztül a princetoni Institute for Advanced Studies kutatója volt. Jelenleg a nemzetközi politikai gazdaságtan professzora a Harvard Egyetemen. Számos könyv és tanulmány szerzője. Egyike a legtöbbet idézett élő közgazdászoknak. Vele készült interjúnkat itt olvashatják.

***

Nem az a feladata egy egyetemnek, hogy ideológiákat terjesszen, hanem az, hogy fáradhatatlanul törekedjen a tudás ideológiáktól és dogmatizmustól való megkülönböztetésére. Élethosszig tartó küzdelem ez, amelynek célja, hogy a tudással jó szakpolitikai döntéseket alapozzunk meg egy nyitott és szabad társadalom érdekében. Vajon a nyílt nemzetközi gazdaság nyílt társadalmat is jelent? – nyitotta a beszélgetést a CEU rektora.

A multik akarják megteremteni a nemzetközi közrendet

A piacgazdaságot csak a mögötte álló közrend alapozhatja meg – idézte Adam Smith gondolatait Rodrik. Ehhez a közrendhez ma szociális hálókra és szabályozásokra van szükség, hogy visszafogják a piaci működés szélsőségeit. A piacok akkor működnek a legjobban, ha szabályok és szabályozások rendjébe illeszkednek – mondta a Harvard Egyetem professzora.

E gondolatot azonban nehéz kiterjeszteni a nemzetközi térre. Nemzetközileg nincsenek intézményeink és globális politikai közösségünk, amely stabilizálná vagy egységesen szabályozná a piacokat, ezek csak a nemzetállami szinten léteznek. Emiatt nincsenek egyenlő versenyfeltételek sem – mutatott rá. 

Ezt az űrt a nagyvállalatok igyekeznek betölteni, megteremtve a saját nemzetközi szabályozási rendszerüket: nemzetközi választottbíróságokat, nemzetközi szellemi tulajdoni szabályokat és tőkeliberalizációt igyekeznek elérni, de már a nemzeti pénzügyi szabályozásokat is a saját érdekeik mentén igyekeznek újraírni – vélte Rodrik.

A nagyvállalatok monopoljáradék (extraprofit) elérésére törekednek a globális piacon. Ezt azonban szabadkereskedelmi érvek mögé rejtik és a kereskedelemhez kötődő szellemi tulajdonjogokként igyekeznek kiváltságaikat a kereskedelmi egyezményekben kőbe vésni. Így ejtették foglyul a szabadkereskedelmet a nagyvállalatok Rodrik szerint. (Erről beszélt a Makronómnak Dean Baker, a washingtoni Gazdasági és Szakpolitikai Kutató Központ alapítója, illetve Arjun Jayadev, a Massachusetts Boston Egyetem docense is.)

Rodrik egyébként már az ezredforduló előtt megfogalmazta, hogy a tőke nemzetközi mobilitása óriási, míg a munkaerőé korlátozott, ami aszimmetriát visz az erőviszonyba. Májusi előadásában továbbra is úgy vélte, hogy

Erre magyarázatot adhat a híres Rodrik-féle trilemma, amely figyelmeztet, hogy a demokrácia, a nemzetállam és a gazdasági globalizáció ideáltípusai közül egyszerre csak kettőt választhatunk. A döntéshozóknak el kell dönteniük, hogy például a globális kereskedelmet szolgálják, de ekkor a hazai munkaerő nagy részeinek jóléte romolhat. A döntéshozó ekkor vagy reagál a problémára, amivel visszalép a globalizáció útjáról, vagy figyelmen kívül hagyja azt, amivel a demokrácia csorbul.

Nem az a probléma, hogy egyes jogköröket a demokrácia tökéletesítése érdekében megpróbálunk független intézményekre bízni – például a monetáris politikát a jegybankokra. A probléma az, amikor nem vesszük észre, hogy számos jogkörről való lemondásnak már semmi köze a jólétünk és a demokrácia fejlesztéséhez – fejtette ki.

Amikor megnyitjuk a kiskapukat a Facebook és a Google adóelkerülése előtt, akkor ugyanez történik – tette hozzá.

Michael Ignatieff ekkor közbevetette, hogy kanadai liberális politikusként folytatott karrierének egyik legrosszabb pillanata az volt, amikor Dél-Ontarióban több száz olyan acélipari dolgozóval találkozott, akik elvesztették a munkahelyüket, mert a gyárat a tulajdonos olyan helyre telepítette át, ahol alacsonyabbak voltak a bérek és nem volt szakszervezet. A demokratikus politikának ilyenkor tennie kell valamit, de mégsem tehet semmit.

– mondta a rektor.

„Üdvözölni szeretnénk a külföldi befektetőket, de aki Kanadába jön, annak tiszteletben kell tartania a kanadai szabályokat” – mondta Ignatieff erről még 2011-ben, ami jól érzékelteti a Rodrik által felvetett problémák valódiságát, a tőke megnövekedett alkuerejét.

Nem véletlen tehát, hogy Trump újra kívánja tárgyalni az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt, hiszen ez is lehetőséget ad arra, hogy a cégek pereljék az államokat, ha úgy látják, sérülnek az üzleti érdekeik – tette hozzá Rodrik.

Vissza kell venni a gazdasági szuverenitást a nagyvállalatoktól

Amikor nő a szakadék a választók és a technokrata elit között, akkor megjelenik a populizmus, hogy „visszavegye” a szuverenitást. A 19. századi amerikai populizmus is erre törekedett. Ekkor az aranystandard számított a jobblét fő akadályának, ugyanis az magas kamatokhoz és mai kifejezéssel megszorító politikákhoz vezetett. A farmerek olcsóbb hitelt követeltek és a pénzügyi elitet tartották a bajok forrásának – emlékeztetett Rodrik. Hozzátette, hogy a jó és a rossz populizmus választóvonala az alkotmány tisztelete, nem pedig a politikai stílus.

Az 1929-es nagy világválság után az Egyesült Államokban felismerték, hogy élénk kormányzati költekezésre és szociális hálókra van szükség a válságkezeléshez. Ez valódi,

Most is ilyen ponthoz érkeztünk, amikor újra fel kell találnunk a piaci társadalmat – figyelmeztetett. 

E törekvés ismertetőjegye a szuverenitás visszatérése és a növekvő nemzeti szakpolitikai mozgástér lesz. Gabriel Zucman közgazdász például úgy adóztatná meg az adóelkerülő multikat, hogy megvizsgálná a nagyvállalat összesített globális profitját, majd összevetné ezt azzal, hogy melyik országban mekkora eladásokat bonyolít a cég. Így megbecsülhető, hogy mekkora gazdasági tevékenységet folytat a vállalat egy országban, akkor is, ha igyekszik elfedni a pénzügyi adatait a kormány elől – ismertette a közgazdász.

A valóságban ilyen határozott lépéseket mégsem tesznek a kormányok – ismerte el Rodrik. Ennek oka a nemzetközi nagyvállalatok pénzügyi hatalma. Lobbierejükkel ugyanis képesek „gondolkodási csapdába” ejteni a döntéshozókat. Ez alatt Rodrik azt az általános vélekedést érti, amely szerint a nagyvállalatok „kedvében kell járni”, azokkal semmilyen körülmények között nem érdemes szembemenni, sőt, a nemzetközi tőkebefektetések és a kereskedelem támogatása a gazdaságpolitika fő célja.

E tudati rabság nem a közgazdászokra vonatkozik – mivel öt közgazdász hat különféle véleményt mondana e kérdésekről –,

A nemzetközi tőke érdekeit előtérbe helyező hamis narratívával azonban harcolni kell – mondta a közgazdász.

A fősodratú közgazdaságtan képviselőjeként ismert Rodrik hozzátette, hogy neoliberalizmus igenis létezik, amit szerinte azért kell elvetnünk, mert az rossz közgazdaságtan, a tudomány félreértésén alapul. A neoliberális konszenzus viszont megszűnt – hívta fel a figyelmet. Amikor a keynesi aktív gazdaságpolitikai szerepfelfogás a hetvenes években válságba került, helyét a neoliberális forradalom és a Washington Konszenzus vette át.

Átmeneti időszakban élünk, amikor nem látszanak egyértelmű válaszok és alternatívák az emberek legitim aggodalmaira. Rodrik felvetette ugyanakkor, hogy a jobboldali, nemzeti narratívák egyelőre sikeresnek tűnnek, szemben a baloldal választóknak kínált történeteivel, amelyek elvesztették vonz- és magyarázó erejüket.

Ez szerinte érthető, mert Európában a baloldal a globalizáció bajnokának szerepében tetszelegve esett szellemi fogságba. Számos nagyvállalati érdeket támogató kereskedelmi egyezmény és pénzügyi szabályozás kötődik hozzájuk, ami miatt a globalisták lejáratódtak.

– töprengett.

Bár bevallása szerint távol áll Rodriktól a nacionalista érvelés, mégis úgy tűnik, hogy a nemzetállam az egyetlen politikai egység, amely megvédheti az embereket a rosszul tervezett globalizációtól. A demokratikus képviseleti rendszert és döntéshozást ugyanis kizárólag a nemzetállam szintjén találjuk meg. És míg globálisan nincs intézményi háttere a piacnak, a nemzetállam képes e hátteret biztosítani – vélte. 

Ezért hosszú távon sem az EU-ban, sem globálisan nem sikerül majd a nemzetek feletti politikai közösség létrehozása. Az unióban vagy a politikai uniót kell felzárkóztatni a gazdasági unió mellé, vagy a gazdasági unióból kell visszavenni, hogy az a jelenlegi politikai viszonyokat tükrözze.

– e gondolat körvonalazódik a Rodrik által elmondottakból. A közgazdász ugyanis lazább nemzetközi gazdasági szabályokat sürget és visszatérne egy az Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezményhez (GATT) hasonló rendszerhez. Lenyűgözőnek tartja, hogy a GATT kikényszerítő erő nélkül, egy korlátozott szabályrendszerrel, kis intézményi háttérrel milyen sikeres gazdasági együttműködést hozott létre.

Hagyjuk, hogy mindenki másképp csinálja

Úgy vélte, hogy most is olyan rendszerre lenne szükség, ahol az országok a saját gazdaságpolitikai útjukat járják. Kína nem akar az USA szabályai szerint működni, de mégis óriási növekedést mutat a gazdasága és ez a nemzetközi gazdaságot szolgálja, számos országnak piaci lehetőségeket teremtve.

felismerve és elfogadva, hogy e modellek nem közelednek egymáshoz és nem integrálódnak majd – javasolta Rodrik. 

A lazább együttműködésre azért is szükség lesz, mert egyre nehezebbé válik a gazdasági felzárkózás. A nemzetközi szabályok igyekeznek korlátozni a Dél-Korea által végrehajtott aktív gazdasági menedzsmentet és iparpolitikát. A kísérletezést azért is engedni kell, mert az ipari szektor épp most változik meg és válik egy magasan képzett munkaerőt igénylő szektorrá.

egyre több fejlődő országban az ipar koraérett leépülését látjuk.

Ezért engedni kell, hogy a nemzetek egyenként kikísérletezzék saját gazdaságpolitikai megoldásaikat, mert ha a nemzetek jó gazdaságpolitikát csinálnak, akkor ebből jobb globális gazdaság lesz. És bár a globális közjavakat, például a környezetet csak globális együttműködéssel lehet védeni, más területeken globális egységesítésre nincs szükség. Nagyobb felelősséget és mozgásteret kell adni a nemzetállamnak, mert a jobb és több globalizációhoz is ez szükséges – tette hozzá.

– ismerte el a közgazdász, hogy a gazdaság nem különálló szférája a társadalomnak, egyúttal utalva arra a megállapítására is, hogy a fejlett országok politikai rendszerei régóta nem liberális demokráciaként, hanem antidemokratikus liberalizmusként működnek.
 

A közgazdaságtan azt igyekszik megérteni, hogy mikor nem működik jól a piac

A közgazdaságtan kritikáiról elmondta, hogy nem létezik egy központi, univerzális modell a közgazdaságtanban. Emiatt válik felelősséggé, hogy mely jelenségek magyarázatára milyen elméleteket választunk: már John Maynard Keynes is figyelmeztetett, hogy a közgazdaságtannak csak egyik pillére a modellekre építő gondolkodás, a másik eleme a modellek közötti választás művészete. Számos elméleti és gazdaságpolitikai modell, illetve többféle igazság létezik.

– üzente a közgazdász a budapesti előadásán összegyűlt fiatal hazai közgazdászoknak.

(Fotók: Flickr/Végel Dániel)

Ne maradjon le, kattintson a tetszikre!