Így szakította szét a rendszerváltás a lengyel és az orosz társadalmat

Egyenlőtlenség: nagyobb, mint hittük

A hivatalos felmérések a kutatók szerint nem adnak jó képet az egyenlőtlenségről. A háztartási felmérések eltorzítják a leggazdagabbak jövedelmeit, mert számos kutatás szerint körükben a válaszadási arány alacsonyabb, illetve valószínűbb, hogy valós jövedelmeiknél alacsonyabb értékeket adnak meg a kérdezőnek. E felméréseken alapuló jövedelem (survey income) szerint a leggazdagabbak jövedelme Lengyelországban hosszú távon megközelítőleg öt százalékponttal nőtt. 

A két közgazdász ezért megvizsgálja az adózási statisztikákat is, így létrehozva egy új, korrigált adatsort (fiscal income). Ez egyaránt tartalmazza a munka- és tőkejövedelmeket illetve a szociális készpénztranszfereket is. Ezek alapján 1983-hoz képest nem öt, hanem közel húsz százalékponttal lett magasabb a legfelső tíz százalék jövedelmi részesedése 2015-re, ahogyan azt az alábbi ábra mutatja.

Csökkenő középosztály

Hosszú távon a kutatók adatai szerint a lengyel alsó ötven és középső negyven százalék jövedelmi részesedése csökkenő trendet mutat (lásd alább a lengyel adatok ábráját). Az igazán nagy társadalmi átrendeződések a rendszerváltás első éveiben zajlottak: az 1989 és 1995 közötti gazdasági bizonytalanságot jól használta ki a felső tíz százalék, közel tíz százalékpontot emelve részesedésén öt év leforgása alatt. Ezt a gazdagoknak a többi kilencven százalék dobta össze: a középső negyven és az alsó ötven százalék részesedése közel öt-öt százalékponttal csökkent.

Bár az életszínvonal növekedett Lengyelországban, a szép hivatalos növekedési adatokat nem mindenki érezte a pénztárcáján. Az alábbi ábra sorba rendezi a lengyel embereket a legszegényebbektől a leggazdagabbakig, és mindegyikhez megadja, hogy mennyivel nőtt a reál, azaz az inflációtól megszűrt jövedelme összességében 1989 és 2015 között. Az átlagos reáljövedelem-növekedés 73 százalékos volt, de a legfelső egy százaléké már a 250 százalékot is meghaladta, a társadalom legszegényebbjeinek reáljövedelme pedig ötven százalékkal csökkent.

Oroszországban még durvább a helyzet

A lengyel alsó ötven százalék kisebb szeletet kap az ország tortájából, de ahogy az alábbi ábrán látható, még mindig jobb helyzetben van, mint orosz vagy kínai megfelelője. Egészen kivételes az orosz eset, ahol az alsó ötven százalék közel harminc százalékos részesedése tíz százalékra esett vissza néhány év leforgása alatt 1996-ra (lásd alább a vörös vonalat).

Ennek tükörképe az orosz felső tíz százalék, amely közel duplájára emelte jövedelmi részesedését. Az orosz felső egy százalékról is elmondható a példátlan gyarapodás, amely egyébként összhangban áll a Forbes milliárdosokról szóló adataival is, miszerint aránytalanul nagy milliárdos-vagyon található Oroszországban. Visszatérve a felső tíz százalékhoz, a kétezres évektől a felső tized Lengyelországban és Kínában is új lendületet nyert, de ekkor már nem a rendszerváltás, hanem a gyorsuló globalizáció segítette őket.

A középső negyven százalék elszegényedése szintén tartós folyamat volt, amelyben 2015-ig nem látszik fordulat. Erről ír többek között Branko Milanovic, amikor a középosztály globalizáció hatására történő elszegényedésére mutat rá. A kínai középső csoport részesedése a nemzeti jövedelemből 1980 és 2015 között viszonylagos stabilitást mutatott, így 2015-ben csak két százalékponttal volt alacsonyabb, mint 1980-ban.

Gazdasági átmenet: mindenki másként csinálja

Az orosz átmenet elszabaduló egyenlőtlenségei sokkal jelentősebbek, mint ami Lengyelországban volt tapasztalható. Az orosz egyenlőtlenségek nagyrészt az 1991 és 1995 közötti időszakban nőttek nagyra. Ennek oka az volt, hogy az orosz hiperinfláció elértéktelenítette a nyugdíjakat és béreket, ez pedig az alsó ötven százaléknak fájt igazán. A társadalom alsó felének életszínvonala ezért kezdett hirtelen zuhanásba.

Lengyelország ezzel szemben az átmenetet szociális juttatásokkal igyekezett enyhíteni: ez akadályozta meg a társadalom szétszakadását, és alapozta meg a társadalom körében a további piaci reformokat támogató hangulatot. A korai nyugdíjazás és a nagylelkű munkanélküliségi segélyek segítették a társadalmi stabilitás megőrzését. Tegyük hozzá, hogy ennek hátulütője az lehetett, hogy sokan hosszú távon kivonultak a munkapiacról, ahogyan az Magyarországon is történt. Bukowski és Novokmet szerint a minimálbérek emelése Lengyelországban segített az alsó ötven százalék leszakadásának megakadályozásában: a minimálbér az átlagbér 35 százalékáról közel 45 százalékára nőtt 2008 és 2015 között.

Ezzel szemben Oroszországban a tömeges privatizáció megvalósításának módja, a jogi bizonytalanságok és a nagy olajkészletekből származó járadékok is hozzájárultak, hogy a jövedelem és a vagyon egyre kevesebbek kezében összpontosult.

Közép-Európában a szerzők szerint ugyanakkor nem az orosz egyenlőtlenségi viszonyok terjedtek el. Ennek oka az volt, hogy ezek az országok már a kilencvenes évek óta az uniós tagságra készültek, így a stabil, kiszámítható jogrendszerek is jobban meghonosodhattak. A közép-európai országokban ráadásul a legnagyobb tőkejövedelmekkel rendelkező szereplők közül sokan külföldiek, míg Oroszországban a külföldi tulajdon szerepe kisebb, így ott a hazai milliárdosok nagyobb szerepet játszanak a statisztikában. A lengyel (rezidens) állampolgárok jövedelemeloszlásából viszont kikerülnek a lengyelországi külföldiek által birtokolt vagyonok, ezért is lehet kisebb a statisztikailag mért egyenlőtlenség a közép-európai országokban.

Az egyenlőtlenségeknek nincs előre meghatározott, szükségszerű pályája. Azokat a hazai gazdaságpolitika gyakorlatai és az intézmények befolyásolják – zárja tanulmányát Bukowski és Novokmet.