Az ipar felől érkező igényekre a kormány is reagál, hiszen például már van rendelet, amely szabályozza, hogy milyen feltételekkel lehet közúton autonóm járműveket tesztelni. És ez már egyáltalán nem a sci-fi kategóriája, hiszen szeptemberben az M1-es autópályán teszteltek három kamiont, amelyek az úgynevezett platooning technológia segítségével haladtak: csak az első járművet vezette ember, a másik kettő vezeték nélküli kapcsolat segítségével követte a konvoj első tagját.
A legfontosabb fejlesztés azonban a jövő tavaszra elkészülő, összesen 40 milliárd forintba kerülő zalaegerszegi tesztpálya, ahol az önvezető gépkocsik technológiáját tesztelhetik a valóshoz hasonló körülmények közt az ebben érdekelt autóipari és informatikai cégek. Ez óriási kitörési lehetőség, hiszen ilyen nincs még egy a régióban – jelentette ki Bokor József. Hasonlóan fogalmazott Szalay Zsolt, szerinte egy ilyen tesztpálya annyira drága, hogy piaci befektetésként, közvetlenül nem térülne meg. A kormány viszont katalizátorként lépett be ebbe, és állami beruházásként, társadalmi szinten megtérül a tesztpálya, ráadásul esélyt ad egy sor nagyon komoly cég idecsábítására.”