Ady Endre emlékezete megosztotta a két háború közötti Magyarországot, és a vita nem hagyott alább a világégés idején sem.
Ady Endre emlékezete megosztotta a két háború közötti Magyarországot. Mint már korábban írtunk róla a Mandineren is,
Ady többszörösen is emészthetetlen volt a végletesen megosztott közvélemény számára:
erdélyi nemesi származása és szabadkőművessége, szocializmusra hajazó, verseiben „vörös forradalomért” fohászkodó baloldali nézetei és önostorozó nacionalizmusa, istenes versei és önpusztító életvitele olyan kavalkádot jelentettek, melyből mindenki ki tudta hozni a maga nézeteit igazoló Adyt, tettek erre kísérletet a korszak szocialistái, polgári demokratái és fajvédői is, utóbbiak közül főleg (Bajcsy-)Zsilinszky Endre és Lendvai István.
Érdekfeszítő módon a jelek szerint Ady Endre 1919 januári halála után évekig nem merült fel viszont, hogy közterület legyen Magyarországon elnevezve róla.
Először egy 1927-es újságcikk tudósít róla, hogy a Debreceni Múzeum, amely a várostól azt a megbízatást kapta, hogy kétszáz utcának adjon új nevet, az egyik utcát Ady Endréről nevezte el.
1929-ben Budapesten a Közmunkák Tanácsának egyik ülésén Fábián Béla, az ismert klasszikus liberális gondolkodású képviselő sürgette, hogy legyen a fővárosban utca elnevezve a nemrég elhunyt, volt igazságügy-miniszterről Vázsonyi Vilmosról, illetve Adyról.
“Kiemelte, hogy (…) Ady költői nagysága is megérdemel egy utcaelnevezést”.
Az év októberében állítólag megszületett a döntés, hogy Ady Endre utca lesz az Ida utcából (ekkor VII. kerület, ma XIV. Kerület), valójában inkább csak vitáig jutott a dolog. Az Esti Kurir tudósítása szerint: „Nagy vita támadt az Ady Endre-utca kérdésénél. Az elnöklő alpolgármester nem akarta szavazásra feltenni a kérdést. A szociáldemokraták nagy lármával fogadták az alpolgármester döntését, és az ülés után kijelentették, hogy az Ady Endre-utca kérdését a közgyűlés elé viszik.” A vitáról jegyzőkönyv is maradt. Buzáth János alpolgármester technikai okokból érvelt ellene – szerinte más bizottság foglalkozzon az üggyel –, míg a szociáldemokrata Büchler József politikai síkra terelte a dolgot, mondván:
„Ez csak nem politikai kérdés? Nem volt szocialista.”
Budapesten tehát egyelőre meghiúsult az Ady Endre utca létrehozása, volt helyette viszont Ady Endre utca Békéscsabán, a Bakucz-telepen. A döntésről ugyan hír nem számolt be, de 1929-től megjelentek a lapokban Szudár György házeladási hirdetései, aki ezt a címet adta meg. A fővárosi ellenzék a jelek szerint nem adta fel terveit, 1929-ben a Magyarság írta meg „Nem lesz Ady Endre-utca” című kishírében, hogy a Közmunkák Tanácsa harminc utca átnevezéséről döntött, de Ady neve ismét nincsen köztük. A szavazás titkos volt, és átmentek olyan javaslatok, mint a Horthy Miklós tér neve, vagy éppen a Villányi út Szent Imre herceg útra való átkeresztelése. A Közmunkák Tanácsa a jelek szerint valamifajta érveléssel is előállt, legalábbis az Ujság cikke felemlegette, hogy állítólag „a történelmi idő” eltelte lehetett a probléma. Ez tíz évet jelentett az illető halála után, ami azonban ekkora már lejárt. A javaslatot egyébként több ellenzéki képviselő sem támogatta, mondván, hogy az Ida utca kevesek által ismert, kieső hely, és ennél méltóbb közterületet kell elnevezni Adyról. A lap még egy cikkben foglalkozott az elmaradt átnevezéssel: „Istenem, hát nem lesz Ady Endre-utca Pest-Budán. Annyi baj legyen. Attól, hogy utcája van, még senki se lett nagyobb költő és ha nincs utcája, azért egy cseppnyi babér se hull le a fejéről. Petőfi Sándort se azzal ünnepeljük, hogy háromszor napjában végig sétálunk az utcáján.” A Magyar Hirlap is cikket kanyarintott később a vitáról: „A miénk volt, egészen és teljesen a miénk, ezt mondhatta volna a városháza job oldala. De ehelyett így szólt az üzenet a bal oldal felé: legyen a tiétek, tartsátok meg, csináljatok vele, amit akartok.”
Ironikus módon eközben a szomszédos országokban több helyen is neveztek el utcát Adyról.
1921-ben Nagyváradon, 1930-ban Léván kapott Ady utcát, ugyanezen év végén pedig még Temesvárott. 1932-re Balatonalmádi csatlakozott Debrecenhez és Békéscsabához, de ezt ismét csak bizonyos Kálmán Pensio hirdetéseiből tudjuk meg. Kétségkívül vidéken is vitákra adott okot az átnevezés. Hódmezővásárhelyen 1944 januárjában merült fel – majd vetették el –, hogy a – máig létező – Hódi Pál utca Ady Endre utca legyen. A tanácsnokok nem fogadták el a javaslatot, „szó sem lehet a Hódy Pál-utca átkereszteléséről” – mennydörögte egy helyi lap, bár az egykori vásárhelyi főbíró nevét nem sikerült helyesen leírnia. Eközben Budapesten valahogy mégis sikerült keresztülvinni a javaslatot, már ha hihetünk az V. kerületi magyar királyi állami Bólyai főreáliskola iskolai értesítőjének, mely szerint ez évben Holló Alajos diák megadott lakcíme a II. kerület, Ady Endre utca 1. volt. Talán erre utalt A Mai Nap cikke, miszerint a Bimbó utcát átnevezték Ady Endre utcára (Bimbó utcából ugyan kettő volt, az egyik korábban a Rózsadombon volt, de ennek aztán nyoma vész). Az áttörést talán az hozta meg, hogy sajtóhírek szerint Klebelsberg Kuno nem sokkal halála előtt kijelentette:
„büszkék lehetünk Ady Endrére.”
Érdekes módon az Ady iránti rajongás nem csak a szocdemeket és a liberálisokat, vagy néhány műveltebb fajvédőt jellemzett: Adyt Szálasi Ferenc is tisztelte, és az „Ady-vita” újabb felvonására még a második világháború utolsó időszakában is jutott idő és energia.
Fiala Ferenc, aki a nyilas időszakban a miniszterelnökségi sajtóosztályt vezette, váltig állította népbírósági perében, hogy amikor Szálasi meglátta a könyvespolcán Ady munkáit, közölte, hogy
Adynak repülnie kell a magyar irodalomból.
Ez azonban nem lehetett igaz, mivel a „Szálasi Pártvezető Testvér Munkásnagytanácson elmondott beszéde 1942. X. hó 18-án” című pamflet hátoldalán (kiadja a Csaba Magyar Egyesület „Osiekben” – Eszéken – 1942-ben) egy Ady Endre-idézetet találunk. A „nyilas sajtó” több helyen is méltatta, citálta Ady munkásságát. (Noha „nyilas sajtóról” szinte felesleges beszélni 1944. október 15-e után, hiszen a nyilas-hungarista hatalomátvételt követően lényegében csak nyilas sajtó volt). A Vármegye c. kiadvány arra biztatta a szovjet megszállás alá került közigazgatás alkalmazottjait, hogy bízzanak a „felvirradásban”, és gondoljanak Ady Endre „látni énekére”: „Ontottam a virágot, / Virultam jóban-rosszban: / Mások gyümölcsöződtek, / Én mindig virágoztam!” (Ady: Magyar fa sorsa c. vers).
Kutasi-Kovács Lajos, a rossz emlékű nyilas hírlapíró – és később kommunista besúgó – a nyilas Összetartás 1944 novemberi számában idézte a költőt. Mattyasovszky Kornél, aki a Magyarország főszerkesztője volt a nyilas hatalomátvétel után, a „magyar csodaváró” költészet példájaként említve őt „Balassa” mellett (talán Balassi Bálintra gondolt). A kassai Felvidéki Ujság komplett oldalt szentelt az ideológiának: 1944 decemberi számában az oldal tetején Ladomerszky Béla görögkatolikus pap, a „papi hivatás rendvezetője” próbálta összeegyeztetni a hungarista világnézetet a Quadragesimo annóval, az oldal alján pedig Ady „Szerencsés esztendőt kívánok (két kuruc beszélget)” c. verse díszelgett.
Mindezt csak azért érdemes felemlegetni, mert a Zalai Összetartás c. nyilas lapban 1945. január 27-én megírták, hogy
a Színház tér Hitler tér lesz,
a Mária Terézi körút Mussolini körút, a Horthy Miklós tér pedig Ady Endre tér. (A Kőszegi utca Istóczy Győző utca, a Frigyes főherceg utca pedig Prohászka Ottokár utca). „Az új utcanevekben beszédesen fejeződik ki az a szellemi forradalom, amelyet a hungarizmus a történelmi szemlélet terén is jelent” – vélte a lap.
A döntés talán magyarázatra szorult, ezért három nappal később a lap cikket közölt Ady védelmében. A lap felidézte, hogy a nagy költőt 26 éve temették el, de még megláthatta az 1918-19-es forradalmakat, melyeket nem érzett a magáénak – írta ezt az egyébként szélsőbaloldali Adyról. „Most huszonhat esztendő múltán, világosan áll előttünk halhatatlan alakja, esendőségeiben is örökké áhított nagy, gyermeki tisztasága, s aggódása ezért a sokan szenvedett, sokszor talán bitang, de mégis nagy hősöket és nagy költőket termő fajtáért: a magyarságért.” „Nagy aggódásainkban, amikor a Kerepesi sírkert környékét szovjet páncélosok állomásozzák körül, Reád gondolunk, Ady Endre, s a Te ostorozó magyarságod ma sokan értjük és tudjuk, hogy nem ok nélkül ostoroztál bennünket. Megérdemeltük. Most a hejehujás, süket és bitang Magyarország sírjánál állunk. Annál a Magyarországénál, amely mindenki számára boldogságot jelentett, csak az igazi magyarság számára nem.
De e sír széléről üzenjük Neked, nagy Ady Endre, hogy születőben van egy igazibb, tisztább Magyarország.”
Egy lap azt írta a húszas évek elején, hogy Ady versei olyanok, mint a játékkatonák: egymást ütik agyon. A második világháború idejére pedig Ady hódolói voltak ilyenek: ők is agyon akarták ütni egymást, és mindenkinek volt hozzá egy Ady-idézete.
Fotó: Wikimedia Commons
Egyszerűbben: több nap- és szélerőmű, több tiszta energia, nagyobb energiabiztonság, több beruházás és új munkahelyek Magyarországon. Pénteken Brüsszelben nemcsak forrásokról állapodtunk meg.
Havasi szerint a miniszterelnök összevissza beszél.
Önazonosságunk alapja nem változhat: közösségünk a magyar polgárosodás közössége.
Miről is szól valójában a kormányzás?
Gesztusokban és deklarációkban kifejezetten gáláns és nagyvonalú lett hirtelen az Európai Bizottság.
Mint ismert, megállapodás született arról, hogy Magyarország megkapja a 16,4 milliárd eurónyi uniós forrást, amennyiben teljesíti a szükséges reformokat.
A beteg magyar társadalom gyógyulásának a feltétele, hogy széles tömegek feladják a tévképzetüket, miszerint elcseszett életük rendbetétele nem az ő felelősségük.
Egy félreeső brit választókerületben dőlhet el, hogy Keir Starmer kihívója visszatér-e Westminsterbe, Nigel Farage újabb győzelmet arat-e, vagy Rupert Lowe új pártja okozza-e a brit belpolitika legnagyobb meglepetését.
