Világháború ide vagy oda, Ady Endréről mindig szerettünk vitatkozni

Ady Endre emlékezete megosztotta a két háború közötti Magyarországot. Mint már korábban írtunk róla a Mandineren is, 

erdélyi nemesi származása és szabadkőművessége, szocializmusra hajazó, verseiben „vörös forradalomért” fohászkodó baloldali nézetei és önostorozó nacionalizmusa, istenes versei és önpusztító életvitele olyan kavalkádot jelentettek, melyből mindenki ki tudta hozni a maga nézeteit igazoló Adyt, tettek erre kísérletet a korszak szocialistái, polgári demokratái és fajvédői is, utóbbiak közül főleg (Bajcsy-)Zsilinszky Endre és Lendvai István.

Először egy 1927-es újságcikk tudósít róla, hogy a Debreceni Múzeum, amely a várostól azt a megbízatást kapta, hogy kétszáz utcának adjon új nevet, az egyik utcát Ady Endréről nevezte el. 

1929-ben Budapesten a Közmunkák Tanácsának egyik ülésén Fábián Béla, az ismert klasszikus liberális gondolkodású képviselő sürgette, hogy legyen a fővárosban utca elnevezve a nemrég elhunyt, volt igazságügy-miniszterről Vázsonyi Vilmosról, illetve Adyról.

Az év októberében állítólag megszületett a döntés, hogy Ady Endre utca lesz az Ida utcából (ekkor VII. kerület, ma XIV. Kerület), valójában inkább csak vitáig jutott a dolog. Az Esti Kurir tudósítása szerint: „Nagy vita támadt az Ady Endre-utca kérdésénél. Az elnöklő alpolgármester nem akarta szavazásra feltenni a kérdést. A szociáldemokraták nagy lármával fogadták az alpolgármester döntését, és az ülés után kijelentették, hogy az Ady Endre-utca kérdését a közgyűlés elé viszik.” A vitáról jegyzőkönyv is maradt. Buzáth János alpolgármester technikai okokból érvelt ellene – szerinte más bizottság foglalkozzon az üggyel –, míg a szociáldemokrata Büchler József politikai síkra terelte a dolgot, mondván: 

Budapesten tehát egyelőre meghiúsult az Ady Endre utca létrehozása, volt helyette viszont Ady Endre utca Békéscsabán, a Bakucz-telepen. A döntésről ugyan hír nem számolt be, de 1929-től megjelentek a lapokban Szudár György házeladási hirdetései, aki ezt a címet adta meg. A fővárosi ellenzék a jelek szerint nem adta fel terveit, 1929-ben a Magyarság írta meg „Nem lesz Ady Endre-utca” című kishírében, hogy a Közmunkák Tanácsa harminc utca átnevezéséről döntött, de Ady neve ismét nincsen köztük. A szavazás titkos volt, és átmentek olyan javaslatok, mint a Horthy Miklós tér neve, vagy éppen a Villányi út Szent Imre herceg útra való átkeresztelése. A Közmunkák Tanácsa a jelek szerint valamifajta érveléssel is előállt, legalábbis az Ujság cikke felemlegette, hogy állítólag „a történelmi idő” eltelte lehetett a probléma. Ez tíz évet jelentett az illető halála után, ami azonban ekkora már lejárt. A javaslatot egyébként több ellenzéki képviselő sem támogatta, mondván, hogy az Ida utca kevesek által ismert, kieső hely, és ennél méltóbb közterületet kell elnevezni Adyról. A lap még egy cikkben foglalkozott az elmaradt átnevezéssel: „Istenem, hát nem lesz Ady Endre-utca Pest-Budán. Annyi baj legyen. Attól, hogy utcája van, még senki se lett nagyobb költő és ha nincs utcája, azért egy cseppnyi babér se hull le a fejéről. Petőfi Sándort se azzal ünnepeljük, hogy háromszor napjában végig sétálunk az utcáján.” A Magyar Hirlap is cikket kanyarintott később a vitáról: „A miénk volt, egészen és teljesen a miénk, ezt mondhatta volna a városháza job oldala. De ehelyett így szólt az üzenet a bal oldal felé: legyen a tiétek, tartsátok meg, csináljatok vele, amit akartok.”

1921-ben Nagyváradon, 1930-ban Léván kapott Ady utcát, ugyanezen év végén pedig még Temesvárott. 1932-re Balatonalmádi csatlakozott Debrecenhez és Békéscsabához, de ezt ismét csak bizonyos Kálmán Pensio hirdetéseiből tudjuk meg. Kétségkívül vidéken is vitákra adott okot az átnevezés. Hódmezővásárhelyen 1944 januárjában merült fel – majd vetették el –, hogy a – máig létező – Hódi Pál utca Ady Endre utca legyen. A tanácsnokok nem fogadták el a javaslatot, „szó sem lehet a Hódy Pál-utca átkereszteléséről” – mennydörögte egy helyi lap, bár az egykori vásárhelyi főbíró nevét nem sikerült helyesen leírnia. Eközben Budapesten valahogy mégis sikerült keresztülvinni a javaslatot, már ha hihetünk az V. kerületi magyar királyi állami Bólyai főreáliskola iskolai értesítőjének, mely szerint ez évben Holló Alajos diák megadott lakcíme a II. kerület, Ady Endre utca 1. volt. Talán erre utalt A Mai Nap cikke, miszerint a Bimbó utcát átnevezték Ady Endre utcára (Bimbó utcából ugyan kettő volt, az egyik korábban a Rózsadombon volt, de ennek aztán nyoma vész). Az áttörést talán az hozta meg, hogy sajtóhírek szerint Klebelsberg Kuno nem sokkal halála előtt kijelentette:

Érdekes módon az Ady iránti rajongás nem csak a szocdemeket és a liberálisokat, vagy néhány műveltebb fajvédőt jellemzett: Adyt Szálasi Ferenc is tisztelte, és az „Ady-vita” újabb felvonására még a második világháború utolsó időszakában is jutott idő és energia. 

Fiala Ferenc, aki a nyilas időszakban a miniszterelnökségi sajtóosztályt vezette, váltig állította népbírósági perében, hogy amikor Szálasi meglátta a könyvespolcán Ady munkáit, közölte, hogy 

Ez azonban nem lehetett igaz, mivel a „Szálasi Pártvezető Testvér Munkásnagytanácson elmondott beszéde 1942. X. hó 18-án” című pamflet hátoldalán (kiadja a Csaba Magyar Egyesület „Osiekben” – Eszéken – 1942-ben) egy Ady Endre-idézetet találunk. A „nyilas sajtó” több helyen is méltatta, citálta Ady munkásságát. (Noha „nyilas sajtóról” szinte felesleges beszélni 1944. október 15-e után, hiszen a nyilas-hungarista hatalomátvételt követően lényegében csak nyilas sajtó volt). A Vármegye c. kiadvány arra biztatta a szovjet megszállás alá került közigazgatás alkalmazottjait, hogy bízzanak a „felvirradásban”, és gondoljanak Ady Endre „látni énekére”: „Ontottam a virágot, / Virultam jóban-rosszban: / Mások gyümölcsöződtek, / Én mindig virágoztam!” (Ady: Magyar fa sorsa c. vers).

Kutasi-Kovács Lajos, a rossz emlékű nyilas hírlapíró – és később kommunista besúgó – a nyilas Összetartás 1944 novemberi számában idézte a költőt. Mattyasovszky Kornél, aki a Magyarország főszerkesztője volt a nyilas hatalomátvétel után, a „magyar csodaváró” költészet példájaként említve őt „Balassa” mellett (talán Balassi Bálintra gondolt). A kassai Felvidéki Ujság komplett oldalt szentelt az ideológiának: 1944 decemberi számában az oldal tetején Ladomerszky Béla görögkatolikus pap, a „papi hivatás rendvezetője” próbálta összeegyeztetni a hungarista világnézetet a Quadragesimo annóval, az oldal alján pedig Ady „Szerencsés esztendőt kívánok (két kuruc beszélget)” c. verse díszelgett. 

Mindezt csak azért érdemes felemlegetni, mert a Zalai Összetartás c. nyilas lapban 1945. január 27-én megírták, hogy 

a Mária Terézi körút Mussolini körút, a Horthy Miklós tér pedig Ady Endre tér. (A Kőszegi utca Istóczy Győző utca, a Frigyes főherceg utca pedig Prohászka Ottokár utca). „Az új utcanevekben beszédesen fejeződik ki az a szellemi forradalom, amelyet a hungarizmus a történelmi szemlélet terén is jelent” – vélte a lap. 

A döntés talán magyarázatra szorult, ezért három nappal később a lap cikket közölt Ady védelmében. A lap felidézte, hogy a nagy költőt 26 éve temették el, de még megláthatta az 1918-19-es forradalmakat, melyeket nem érzett a magáénak – írta ezt az egyébként szélsőbaloldali Adyról. „Most huszonhat esztendő múltán, világosan áll előttünk halhatatlan alakja, esendőségeiben is örökké áhított nagy, gyermeki tisztasága, s aggódása ezért a sokan szenvedett, sokszor talán bitang, de mégis nagy hősöket és nagy költőket termő fajtáért: a magyarságért.” „Nagy aggódásainkban, amikor a Kerepesi sírkert környékét szovjet páncélosok állomásozzák körül, Reád gondolunk, Ady Endre, s a Te ostorozó magyarságod ma sokan értjük és tudjuk, hogy nem ok nélkül ostoroztál bennünket. Megérdemeltük. Most a hejehujás, süket és bitang Magyarország sírjánál állunk. Annál a Magyarországénál, amely mindenki számára boldogságot jelentett, csak az igazi magyarság számára nem. 

Egy lap azt írta a húszas évek elején, hogy Ady versei olyanok, mint a játékkatonák: egymást ütik agyon. A második világháború idejére pedig Ady hódolói voltak ilyenek: ők is agyon akarták ütni egymást, és mindenkinek volt hozzá egy Ady-idézete.

Fotó: Wikimedia Commons