Ilyen lenne A Karib-tenger kalózai korhatáros változata, ha feministák készítik

Már akkor sejtettem, hogy a következő másfél óra nem az intellektuális feltöltődésről szól majd, amikor a nyitójelenetben a kalózok megtámadnak egy hajót, és az egyik gazfickónak lógnak a csatakos, izzadt és zsíros fürtjei, a fogai pedig sárgák, mint a megbuggyant sajt. Tudom, a tengerészélet nem a száj- és hajhigiéniáról szól, de ennél közhelyesebb mégsem lehetne a megjelenése, ráadásul ugyan lehet, hogy a kapitánynak különbejáratú fürdőszobája van, de ő mégis villant egy Tom Cruise-fogsort. És A szikla ezt követően sem a nívós szórakoztatásra törekedett. 

A film rendezője és társszerzője, Frank E. Flowers a bivalyerős dráma-thriller hibrid Metro Manila forgatókönyvén dolgozott korábban, most azonban úgy tűnik, hogy 

A következő az ábra: adott egy egzotikus, brit fennhatóság alá tartozó sziget, amelynek a nyugalmát megzavarják a kalózok, a harcedzett férfiak egy részét villámgyorsan le is gyilkolják, a lakosság életben hagyott tagjait csaknem mindegy szálig foglyuk ejtik, azonban nem számolnak a főszereplőnővel, aki, ha épp nem a harcművészeti tudásával, akkor az összes keze ügyébe kerülő tárggyal sorra végez a nála jóval termetesebb marcona férfiakkal. Kiderül idővel, nem véletlenül ennyire tűzben edzett és a betolakodók nemcsak az arany ígéretében érkeztek, hanem személyes ügyből is, bosszút akarnak állni a szóban forgó nőn néhány régi sérelem miatt. 

A felütés után pedig 

A főszereplő üt és rúg, elveszi az ellenfél fegyverét vagy épp a természet adottságait használva készít magának gyilkos eszközt, fut, ugrál, elrejtőzik, miközben sok tucat ellenfelet tesz el lábalól. Azaz pont, mintha egy új generációs Tomb Raidert nyüstölnénk, csak idővel marha unalmassá válik, hogy nincs nálunk a kontroller.

A film közben pedig éppen abba a hibába esik, mint Luc Besson Dracula-feldolgozása: derék húzás, hogy enyhén szólva sem finomkodtak az erőszakábrázolásban, úgy halálozik el néhány rosszfiú, mint a Mortal Kombatban kivégzéskor, viszont pont emiatt nem lehet jószívvel ajánlani egyik korosztálynak sem. Egy felnőtt embernek a repetitív akciók legkésőbb a játékidő felére már rendkívül unalmassá válhatnak, ellenben egy tizenegy éves fiú valószínűleg végig vigyorogna, mint a vadalma, de a vérgőzös jelenetek miatt mégsem feltétlenül mintaszülői húzás leültetni elé. 

Az viszont biztos, hogy ha A szikla bő negyvenévvel korábban készül el, amikor másolt videókazettákon az aranykorukat élték az olyan egyszemélyes hadsereg típusú filmek, mint a Kommandó vagy az Ütközetben eltűnt, akkor valószínűleg most kisebb kultusz lengené körbe. Már csak azért is, mert egyrészt egzotikusnak számítana a kosztümös tálalás, másrészt a főszerepet alakító Priyanka Chopra Jonas a legtöbb női akcióhősnőt brutalitás tekintetében igencsak túlszárnyalja. Igaz, nem egy érdekes karakter, azért képes mégis olykor beragyogni a képernyőt, mert a főgonoszt alakító Karl Urban mellett egy pislákoló gyertyafény is reflektornak tűnik. 

A végeredmény azonban még így is túlmutat a Prime Video nemrég debütált másik akciófilmjén, a nagy dirrel-durral beharangozott, majd lufiként kipukkanó A bontóbrigádon, mert ugyan kevesebbet ígér, de azt legalább sallangmentesen hozza, viszont ami még fontosabb, fél órával kevesebb ideig rabolja az időnket.

A szikla – amerikai akciófilm. Megtekinthető a Prime Video kínálatában. 

Nyitókép: A szikla. Forrás: Prime Video