Ki „kevert bele” kétezer éve kemény, sokkoló szavakat a tanításába? Egy farizeus propagandista, vagy tán maga Jézus Krisztus?
„Legalább arra gondolt volna a mai körlevél írója, hogy GYEREKEK is ülnek a templomban. Ez sokkoló volt! Félelemkeltés mesterfokon” – tette közzé a TISZA rejtélyes körülmények között (a fárasztó demokrácia elemeit gondosan mellőzve) megválasztódott egyik alelnöke, Forsthoffer Ágnes a múlt vasárnapi miséről kijőve, egy fotó kíséretében, amelyen a hamvazkodás szertartásának nyomaként hamuval a homlokán látható.
Amely hamvazkodás egyébként alapvetően hamvazószerdán történik; vasárnap azok pótolhatják, akik szerdán nem voltak templomban, elindítani a nagyböjtöt.
Ami nem bűn; de a konkrét esettől elvonatkoztatva és pártfüggetlenül mindig kár, amikor szakmájukban igényes és a napirendjükről rendelkezni tudó katolikusok kihagyják ezeket a nem kötelező, ám annál többet adó alkalmakat. Nem attól leszünk hitelesebben keresztény ország, hogy rorátéra járó bűnös embereket leváltunk rorátéra nem járó bűnös emberekre, hanem például attól, ha a katolikus értelmiség tagjai igyekeznek a hitéletükben is elmélyülni és igényesebbé válni.
Legalábbis abból baj nem lehet.
Már csak azért is, mert hamvazószerdán a böjt, az imádság és a (csöndben, Facebook-élőzések nélkül végzett) jótékonykodás fontosságáról szól a misén az evangélium. Mármost akik hívő emberként szép csöndben, évek óta, hétről hétre összegyűlnek, hogy imaóra keretében vagy más módon, akár kárpátaljai magyarokkal közösen imádkozzanak az ukrajnai békéért, azoknak
a múlt vasárnap a katolikus templomokban felolvasott körlevélben említett ukrajnai körülmények – úgymint a rendes iskolai oktatás hiánya, a férfiak eltűnése, a fizikai és/vagy pszichés megrokkanás, a fronton lévők miatti aggódás satöbbi – jól ismert tények.
Akik nem csupán kampányszerűen, hanem rendszeresen, érdemben támogatják a Kárpátalján élő rászorulókat (legyenek akár magyarok, akár más nemzetiségűek), és így valamiféle kapcsolatban vannak ottaniakkal, azok pontosan ismerik a körlevélben foglaltaknál is drámaibb helyzetet. Az a néhány derék férfi, akik akár nyugdíjasként vagy fiatal felnőttként saját pénzükön, adott esetben szabadságuk vagy hétvégéjük terhére, a pihenésről egyfajta böjtként lemondva kijárnak Kárpátaljára, hogy segítsék az egyedül maradt asszonyokat, megszerelve-kijavítva, amit épp kell (Isten fizessen meg nekik!), szintén garantáltan nem „sokkolódtak” a körlevéltől –
még sokkal cifrábbakat is látnak-hallanak, évek óta.
Ha csupa ilyen emberből állna a katolikus egyház, ha minden hívő napi szinten, legalább egy imával, lélekben támogatná a háború szenvedő alanyait (akiknek reménye és ereje egyre fogy), akkor valóban semmi szükség nem lett volna a körlevélre – ezzel szemben azok, akiket a háború kitörésének negyedik évfordulóján „sokkol” a háború mindennapi valóságának felvillantása, éppenséggel alátámasztják a körlevél szükségességét.
Amely körlevél egy szót sem ejtett a kényszersorozásokról, az ukrajnai korrupcióról és hasonló elemekről – viszont egybecsengett Leó pápa aznap déli szavaival
(nahát, ő is úgy mondta, hogy négy éve „kezdődött” a háború, nem pedig úgy, hogy „a mocskos beteg állat Putyin kirobbantotta”). Az idén 180 éves német „gyermekmisszió”, amelynek keretében a részt vevő német kiskorúak karácsony tájékán, valamint plébániai, iskolai vagy óvodai(!) kezdeményezések révén adományokat gyűjtenek a világ más országaiban élő, szenvedő társaik javára, szintén felhívja a figyelmet az Ukrajnában élők pszichés traumáira, arra, hogy hány gyermek életét követelte eddig a háború, és mennyire a mindennapok része lett arrafelé a rettegés. „Szirénák, robbanások és hosszú órákon át tartó áramszünetek fokozzák a gyermekek félelmét. A téli sötétség és a hideg pedig mindezt tovább súlyosbítja” – mutat rá egy pszichológus.
Sokkoló, ha egy politikusnak mindez egészen a múlt vasárnapi miséig még csak el sem jutott a tudatáig.
A magyar gyerekeket sem az traumatizálja, ha 2026-ban a misén egy papírról felolvasott szövegben (amelyre a gyermek hajlamos abszolúte nem is figyelni) elhangzik olyasmi, amiről évek óta folyamatosan hallanak, és amihez képest az esetleg már a zsebükben lapuló okostelefon messze traumatizálóbb tartalmakat ad eléjük (nem a védett templomi környezetben, adományozási lehetőséggel és imával feloldva, hanem például elalvás előtt az ágyban, a sötét magányban).
Játszhatják bátran a lövöldözős játékokat, halloweenkor csontvázakkal ijesztgetik őket nevetgélve, de jaj, nehogy halljanak arról, hogy sok ukrajnai gyerek évek óta nem látta az édesapját,
és hogy ezért fontos imádkozni a békéért és segíteni a családfenntartó nélkül maradt rászorulókat – különös egy nevelés az ilyen. Miközben ez az a helyzet, amikor lehetne a sok esetben félrecsúszó német egyházaktól tanulni: nem elhallgatni kell a gyerekek elől a háború valóságát, hanem nagyböjt idején a böjt, imádság, alamizsna hármasságát követve lehet velük együtt a csokiról és a mobilozásról lemondani, árát az ukrajnai gyerekeknek felajánlani, értük imádkozni. Máris az az érzése lehet ettől a kiskorúnak, hogy igen, vannak a világban rossz dolgok, de lehetünk akármilyen kicsik, tudunk tenni valamit, hogy akár csak egyetlen gyereknek is, egyetlen ajándékcsomag elfogyasztása erejéig is jobb legyen.
Mindez pedig nyilvánvalóan hamarabb valósul meg egy konkrét ukrajnai kisfiú történetének hatására, mint egy érzelemmentes püspöki felszólításra.
Nagyjából kétezer évvel ezelőtt nem körlevélként, de elhangzott például egy ilyen szöveg: „az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony, és agyonzúzta őket, azt hiszitek, hogy bűnösebbek voltak, mint Jeruzsálem lakói közül bárki? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan”.
Ezt vajon ki mondta? Ki „kevert bele” sokkoló aktuális híreket az igehirdetésbe? Ki zavarta meg efféle szavakkal a nyugalmat? Tán valami farizeus propagandista? Egy felelőtlen gyermekriogató?? Természetesen nem, hanem maga Jézus Krisztus
– aki nem hiszi, Lk 13,4 körül keresgéljen, kicsivel a „lesz sírás és fogcsikorgatás” előtt, de eggyel az után, hogy „Isten nem feledkezik meg egyetlenegyről sem. Sőt még a fejeteken a hajszálakat is mind számontartja. Ne féljetek hát!”. Bizony, ez egy ilyen kettősség: a Megváltó nem valamiféle wellnessterapeuta, aki ellazító szavakkal segít minket heti egy órában relaxálni, oszt jónapot, hanem a gondviselő, irgalmas Isten Fia, aki – mint egy jó szülő – azt sem hallgatja el, hogy mit kellene tennünk minden egyes nap, és miért.
Ahogy hívőnek lenni egyszerre hatalmas erőforrás és önmegtagadást igénylő kihívás, úgy misére sem csak lenyugodni és elandalodni megyünk, hanem azért is, hogy újra meg újra szembesüljünk a „missa est”, azaz a „küldetésetek van” parancsával.
Amely küldetés kevéssé jelenti azt, hogy a templomból kijőve, az ott hallott tényeket „mesterfokú félelemkeltésnek” minősítve sürgősen kiposztolok egy olyat, amitől a kommentelőim nagyböjt idején egymást kezdik hergelni azzal, hogy miért helyénvaló messze elkerülni a templomot és „a” papokat (tegye fel a kezét, aki nem jár templomba, de hetente legalább 45 percet kizárólag, mobilmentesen, úgymond „dedikáltan” imádságra és bibliaolvasásra fordít – ha pedig létezik ilyen, akkor a papiszonyát alátámasztandó sorolja fel, mennyivel tett eddig többet a szegényekért és a rászorulókért, mint akár Székely János püspök atya, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke).
Hanem az a bizonyos küldetés jelenthetné talán azt is, hogy a katolikus politikus nem akar okosabb lenni a teljes püspöki karnál, hanem a pártpolitikai szemellenzőjét levéve megszívleli a misén hallottakat, és igyekszik a maga hatáskörében tenni a béke érdekében. Így például, ha hamvazószerdán kiposztolta, hogy „A gyűlölködő kommentek mindenki lelkére méregként hatnak. Azéra is, aki írja őket. Jó lenne tudatosan negatív érzéseket visszaszorítani, mint a harag, az önzés, a bosszúvágy”, akkor
öt nappal később nem ad közre haragos bejegyzést a békét sürgető és szolidaritásra hívó püspökkari körlevélről, megágyazva a haragvó, ítélkező, itt-ott megtorlást szorgalmazó kommentáradnak.
Utóbbitól ugyanis Magyarországon is csak fokozódik a békétlenség, miközben az ukrajnai nyomorgóknak egyetlen kopijkával sem lesz több pénzük fűtésre és ételre. (Tudta ön, hogy Ukrajnában a vaj például több mint duplaannyiba kerül, mint Magyarországon, miközben az átlagbér a harmada sincs a magyarnak? De elnézést, ha ezzel valakit sokkoltam a békés vasárnapon.)
Jó hír viszont, hogy a nagyböjt negyven napig tart: a kezdeti botladozás, a többszöri elesés után fel lehet állni, és a következő héten megpróbálhatjuk eggyel jobban, eggyel hitelesebben.
Így Forsthoffer Ágnest se bántsuk a béna posztja miatt; inkább az ő egyházgyalázó kommentelői helyett is dobjunk be ma egy plusz bankjegyet a katolikus templomokban kihelyezett perselybe,
vagy utaljunk át az ukrajnai és különösen a kárpátaljai rászorulók javára. „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval.” Lépésről lépésre, úgymond.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Mesterségesintelligencia-kutatás a közoktatásban, betartott óvodafejlesztési ígéret, egy 35 éves közlekedésfejlesztési álom beteljesülése – ezekről ki hallott az elmúlt héten? Francesca Rivafinoli írása.
(Nyitókép: YouTube-képernyőfotó)
Ezt is ajánljuk a témában
Ha valaki otthagyja a multit és elmegy cukrásznak, azt tudjuk ünnepelni – de akkor miért nem lehet elhinni, hogy az angliai munkahelyet is ugyanígy lehet magyarországi életre cserélni? Francesca Rivafinoli írása.
Ezt is ajánljuk a témában
Ha Magyar Péter eladakozza a fizetése felét, akkor mitől lett ennyi eurója? Francesca Rivafinoli írása.
A Tisza 8 évben maximalizálná a kormányfői tisztség időtartamát. De van itt egy kis bibi! Kovács András írása.
Ha egy törvényt direkt Orbán Viktorra szabnak, akkor nevezzék annak, ami valójában: lex Orbán.
Már 44 napja tart az ideiglenes tűzszünet, de az iráni háborút nem tudják lezárni az amerikaiak. A helyzetről kérdeztük Sayfo Omart, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetőjét.
A Fidesz elnöke azt ígérte, hogy rövidesen jelentkeznek a részletekkel.
„Egy demokratikus rendszerben a törvényeket nem lehet egy konkrét politikai szereplő közéletből való kiszorításának szándékával megalkotni, különösen nem visszamenőleges hatállyal.”
„Ma a történelmi házelnöki szék, holnap a Szent Korona?” – reagált a meghökkentő lépésre Latorcai Csaba.
A cél, hogy stabil tulajdonost találjanak a Videoton FC-nek.
Ha egy törvényt direkt Orbán Viktorra szabnak, akkor nevezzék annak, ami valójában: lex Orbán.
