A Jóisten a tenyerén hordozza – Néhány gondolat Curtis védelmében

Poók Szilvia írása

A barátok dolga az – az én hitvallásom szerint –, hogy kiálljanak egymásért, ha igaztalanul bántják a másikat. Ezt teszem most én is. Amikor a magyar filmgyártásban milliárdok mennek el évente,

Főleg akkor, ha az alkotás nem öncélú, hanem edukációs céllal készül: megmutatni a fiataloknak, mit tesz az emberrel a tudatmódosító szerek használata, és milyen emberfeletti erő kell ahhoz, hogy valaki felálljon a saját mélypontjai után. Curtis életének legnehezebb időszakait soha nem titkolta. Nem próbált többnek látszani, nem épített mítoszt maga köré – vállalta a hibáit, a felelősséget, a következményeket.

A támadások ugyanis nem a filmről szólnak. Nem is az összegről. A pályázat már tavasszal bent volt az NFI-nél. Akkor, amikor az október 23-i fellépés – amelyet most pajzsként lengetnek – még meg sem történt. A forrás akkor egyszerűen elfogyott. Ha nem fogy el, már akkor megkapta volna. A történet tehát nem az időzítésről szól, hanem a politikai értékrendről.

Curtis a közelmúltban nyíltan beszélt a hitéről, az újrakezdés nehézségeiről.

A Mandiner hasábjain mesélte el, hogyan segítette át ezen az időszakon a Jóisten – és hogy az édesanyja által készített terítő máig ott van egy újpesti templomban. Ezek az apró, személyes részletek sokat elárulnak arról, ki ő valójában. De a baloldali kritikusok szemében éppen ez a legnagyobb bűne:

Érdemes feltenni a kérdést azoknak, akik most habzó szájjal támadják őt ès  az NFI döntését: mikor született meg a film ötlete? Mióta forgatja már ezt a filmet? Mennyi ideje van bent a pályázata? Mert ezek a tények – valamiért – kevésbé érdekelnek bárkit. A karaktergyilkosság a lényeg, mert nem píszi, nem a mi kutyánk kölyke. A cél pedig szentesíti az eszközt. A közéletben ez a legegyszerűbb módszer: rásütni valakire a politikai bélyeget, aztán úgy tenni, mintha minden más – a teljesítmény, a valós motiváció, az emberi történet – érdektelen lenne.

De Curtis más úton jár. És úgy tűnik, ma ez elég ahhoz, hogy ellenzéki politikusok és álprofilok százai essenek neki. Megrendelésre. Miközben a film épp arról szólna, hogyan lehet kikeveredni abból a világból, amely ma annyi fiatalt beszippant. Hogyan lehet felállni? Hogyan lehet változni? Curtis-nek sikerült. Tehetséges, mint a nap, és közben nem feledte el, honnan jött, kik fontosak neki, és mit szeretne átadni az új generációnak.

És mindenkinek joga van ahhoz is, hogy film készüljön róla, ha vélemènyformáló, kvázi példakép – pláne akkor, ha ennek a filmnek társadalmi haszna lehet. Talán mielőtt bárki ítélkezni kezd, nem ártana körbenézni a saját háza táján is. ,,Ne ítélj, hogy ne ítéltess" – mondja a Biblia. A moralizálás könnyű műfaj, a felelősségvállalás sokkal nehezebb. Megtisztelő, hogy Széki Attila barátja lehetek, és bár nem szorul a védelmemre, most mégis kénytelen voltam billentyűzetet ragadni, mert az a mérhetetlen igazságtalanság, ami vele történik, még az én lelkemet is megviseli.

mert mindenkinek tudnia kell az igazat. Hálás vagyok a barátságáért, a dalszövegeiért, mindazért amit ad nekünk, mindannyiunknak.

***

(Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád)