Ez az a film, amelyből megértheti az orosz–ukrán háborút!

Az élet elemi követelménye felismerni önmagunkat és a világot, és a szolidaritás vagy a szeretet jegyében tenni a magunk és mások jólétéért. Az idei október 23-a egyik tanulsága, hogy választók sokasága viszont még azt sem látja, Európa a katasztrófa szélére sodródott. A kontinens hatalmi struktúrái végső bomlásban vannak, együtt az alapot adó társadalmakkal, kultúrával, vallással, családi és más közösségekkel. Az ukrán háború pedig felőrölte katonai és gazdasági erejét, és két végkifejlet lehet. 

Amikor 1929-ben a Szent István Társulat újra kiadta a Nobel-díjas Henryk Sienkiewicz Tűzzel-vassal című regényét, egy kritikus megjegyezte, jó lett volna, ha térképet is csatol hozzá a sok ismeretlen hely miatt. Budapesthez Kijev 300 kilométerrel közelebb fekszik Párizsnál, de a helyzet mit sem változott. Alig van fogalmunk arról, hogy milyen városok, népek élnek a közelünkben, hogyan folytunk bele az ottani eseményekbe, és miképp hatott a történelmünkre minden ottani. Ugyan ki tudja megmutatni a térképen Lodomériát?

1999-ben mutatták be Jerzy Hoffman lengyel rendező Tűzzel-vassal című háromórás filmeposzát, melynek történelmi hátterét az 1648–1654 közötti Hmelnickij-felkelés adta Sienkiewicz regénye alapján. 

Mindehhez belső megosztottság járult, mint mindenhol és mindig, melyet viszont olyan alkotmányos intézmények erősítettek fel az elviselhetetlenségig, mint a liberum veto és a konföderáció joga. Előbbi alapján egyhangúságra volt szükség a szejmben, azaz egy képviselő is megakaszthatta a jogalkotást. Utóbbi szerint konföderációkat lehetett szervezni a hatalmaskodó királyok ellen, vagyis legitim volt a fegyveres lázadás. (Érdekesség, hogy a Rákóczi-szabadságharc jogalapját is a lengyelektől kölcsönzött konföderáció biztosította az 1705-ös szécsényi országos szövetséglevéllel.) A lengyel történelemről szokás lekezelően beszélni, a maguk köreiben is. Így aztán sosem említjük, hogy az ókori görög és a középkori Velence demokráciáját kívánták megvalósítani. Bár elbuktak, akár a példaképek, az viszont tény, 

A bukás fő oka az ember és a hatalom természetének figyelmen kívül hagyása volt. Hiába jelentette a két intézmény a demokrácia kiterjesztését, biztosították a hatalmi egyensúlyok és fékek kezdetleges rendszerét, hamar anarchiához vezetettek. Elég volt Lengyelország külső és belső ellenségeinek néhány törvényhozót megvesztegetnie pár ezüsttel, máris működésképtelen lett az ország. Sienkiewicz célja az 1880-as években írt regényével éppen az volt, hogy az akkor már nem létező, felosztott Lengyelország lakosaival elhitesse, a közösség érdeke mindenek felett áll, az egyéni érdeket vissza kell fogni. Ezt a gondolatot hívták nacionalizmusnak, ami persze jött a katolicizmusból is.

Oka, hogy a stagnálás, visszaesés gyengeséget jelez, ami a konkurenseit támadásra ösztönzi. Továbbá a környezetében jelentkező pusztulás biztonsági kockázatot jelent neki, mivel a szomszédos hatalmi vákuum szülte anarchia átterjedhet a saját köreire, vagy akadályozhatja a kapcsolatait, például a kereskedelmet. Az egész ahhoz hasonló, ahogy áramolnak, egyesülnek és szétpukkannak a fröccsben a buborékok. Folyamatos mozgás és változás, keletkezés és megszűnés. Ezt jó szem előtt tartani, ha valaki meg akarja érteni akár a jelent, akár a múltat.

Gyakran olvasni ugyanis, hogy Hmelnickij ukrán hetman és hadvezér, vagy a kortárs II. Rákóczi György egyes döntései zavarosak, érthetetlenek. A szövetségkötés, vagy épp az ellenségeskedés minden korban pillanatról pillanatra változik, hiába kapkodjuk a fejünket. A minap egy amerikai elemző azzal búcsúzott el a nézőitől, utalva az elhalasztott budapesti csúcsra, hogy viszontlátásra a következő műsorban, ha még élünk. 

A Nyugat pedig nemcsak azért vesztette el az ukrán háborút, mert kancsal, és az amerikai rakéták találati pontossága kérdőjeles. Hanem főleg azért, mert mentális és intellektuális okból rosszul mérte fel ellenfelét, sőt mintha másik stadionba utazott volna, mint ahol a rangadót rendezték.

A Hmelnickij-felkelés belső és személyes okokból indult. A lengyel király ígért fűt-fát, hogy az egymással is harcoló belső ellenzékét leszerelje. Végül az ukrán kozákoknak a teljes jogfosztás jutott, a félig lengyel, kiváló képességekkel rendelkező, a pályája elején még a lengyelekkel való kiegyezést támogató Hmelnickijnek pedig a katonai és állami előmenetelben való visszaesés. 

Hamar maga mellé állította a krími tatárokat, az ukrán parasztokat és kozákokat, mire persze a külső hatalmak is beavatkoztak egyik vagy másik oldalon, így az oroszok, svédek, litvánok, törökök, románok, Erdély vagy Moldova. 

A zűrzavarra jellemző, hogy II. Rákóczi György szövetséget kötött a románokkal és Hmelnickijjel, és megtámadta Lengyelországot, dacára, hogy felkínálták neki a lengyel koronát. Mindebből a lényeg itt, hogy a harcoknak sok magyar áldozata volt, és átrendezte a térség hatalmi viszonyait a mi sorsunkat is érintően. A lengyelek egy ideig nem kértek belőlünk, a török kiűzésekor nem is számíthattunk rájuk a Habsburgok ellen.

Napjainkban sokan beszélnek ukrán–orosz szembenállásról, holott többféle ukrán identitás létezik, ahogy Hmelnickij idejében is. Az egyik katolikus (görög vagy római, lengyel, magyar vagy ellengyelesedett, elporoszosodott ukrán), a másik ortodox (vagy egyenesen orosz). Hiábavaló tehát Slava Ukraini!-t kiáltani, ha egyikük a Nyugathoz, a másikuk a Kelethez csatlakozna, miközben háborút természetesen egyik sem akar a földjén. 

A háborús propaganda miatt mindez most alig látszik. De emlékezzünk, hogy az elmúlt 25 évben hol ilyen, hol olyan orientációjú vezető került a hatalom élére, s bizton állítható, hogy ha Napóleon vagy Sztálin nem tudta felszámolni a sokszínűséget, akkor Macron sem fogja. Van egyébként valami bizarr és sorsszerű abban, hogy háborút a sokat szenvedő Ukrajna területére exportáló, cinikus Nyugat ugyanabban a halálos kórban szenved most, mint áldozata. 

Terror, elszegényedés, kormányválságok, bomló demokratikus és jogállami intézményrendszer jelzi a halódást, s ki tudja, hogy mi következik még ezután.

A film néhány nemes lengyel lovag, és egy viszontagságos, de révbe ért szerelem történetét meséli el. Egyes lengyel és magyar kritikusai szerint kalandfilm, giccs, sematikusak az alakjai és a díszletei. Hozzá kell tenni, hogy a látvány korhű és pazar, pedig 1999-ben még nem volt CGI és AI. A kosztümök, a figurák hitelesnek tűnnek, még olyan részletekben is, mint a folyóparton sütött tokféle. A külcsín mellett a néprajznak vagy szociológiának kevés hely maradt, kivéve az alkoholizmus ábrázolásának. Arról van szó, hogy a 16. századtól lett általános nálunk és a lengyeleknél a folytonos részegség, de ezek szerint akkor Ukrajnában is. Általában is mondható, hogy a World of Tank híveinek élvezhető lehet a számtalan csatajelenet és ölés (kötéllel, szúró- és vágóeszközökkel, lőfegyverrel), a tetriseseknek azonban ajánlott több részletben megnézni a három órát.

Úgy sikerült, mintha Jumurdzsák mézeskalácsot árulna az egri piacon. Ennek oka az lehetett, hogy a nagyhatalmi álmokat kergető lengyelek történelmi kiegyezésre törekedtek már a millenniumkor az ukránokkal. Nem az ő hibájuk, de a film bemutatása után nagy botrány tört ki, s mind ukrán, mind orosz részről több olyan mozgókép született, mely a lengyelek kegyetlenségét, embertelenségét mutatta be. 

Még furcsább a regény magyar fordításának története. Az 1970-es években Mészáros István készítette, de a cenzúra kivágott belőle minden olyan részt, ami sérthette volna Ukrajnát, azaz a szovjeteket. Nem Mészáros hibája ez, előtte mindenki fejet hajthat, olyan jelentős polonista volt. A rend kedvéért hozzá kell tenni, hogy az első fordítás 1916-ban jelent meg Bányai Károly műfordítótól, és ezt is megollózták. Állítólag sűrítették az anyagot, és az ettől élvezhetőbb lett. Fentebb a hazugságtól, önbecsapástól indultunk, és oda jutottunk vissza, mert sem Kijev, sem a régmúlt történelme nincs is olyan messze.

Nyitókép: Jelenet a Tűzzel-vassal című, 1999-ben bemutatott történelmi-háborús drámából. (Agencja Produkcji Filmowej)