Budapestről indult, a csillagokig jutott: egy „átlagos” magyar fiú, aki ma a CERN-ben dolgozik

Protonok, kvarkok, gluonok – a fizika legparányibb színpadán játszódik Takács Ádám mindennapi története. A fiatal kutató az elméleti részecskefizika világában mozog otthonosan, ahol a CERN-ben zajló kísérletekhez ad magyarázatokat és előrejelzéseket. Nem adatokat vesz fel, hanem értelmet keres a mérések mögött: elméleteivel segíti a kísérleti fizikusokat abban, hogy a lehető leghatékonyabban jussanak felfedezésekhez. „Ez a fajta kutatói munka nem közvetlenül gyakorlati eredményeket céloz” – mondja –, „hanem a természet megértését egy mélyebb szinten.” És ahogy a CERN története mutatja, az alapkutatásból születő innovációk – gondoljunk csak az internet elődjére – idővel mindig utat találnak a hétköznapokba.

Takács Ádám: egy „véletlen” fizikus születése

Ádám útja korántsem volt előre elrendelt. Gyerekkorában tornász akart lenni, sportolóként képzelte el a jövőjét. „A fizikához teljesen véletlenül jutottam el” – meséli mosolyogva. A középiskolában közepes tanuló volt, és az érettségi környékén még fogalma sem volt, mit kezdjen magával. Bár szerette az irodalmat, és matekból jól teljesített, a döntést sokáig halogatta.

A fordulat egy emelt szintű matek-felkészítőn érkezett: ott egy fiatal fizikus világított rá a matematika szépségére. Ez a felismerés indította el azon az úton, amely végül a fizika szakhoz vezetett – némiképp „random” döntések sorozataként, ahogy ő maga fogalmaz.

Az egyetemen először a csillagászat vonzotta – „a csillagok tök menők” –, ám hamar kiderült számára, hogy az asztrofizika és a részecskefizika két nagyon külön világ. Az első igazi, tudatos döntés akkor született, amikor rájött: kutatófizikusként, a matematikai mélységeket kutatva érzi otthon magát. A mesterképzésen szakosodott részecskefizikára amivel azóta is foglalkozik.

A proton belsejében

Ma elméleti részecskefizikusként a protonokon belüli kvarkok és gluonok világát próbálja feltérképezni. Munkája szorosan kapcsolódik a CERN nagyszabású ütköztetési kísérleteihez: feladata, hogy előrejelzéseket adjon a várható mérésekre, és elméleti hátteret kínáljon a kísérleti fizikusoknak új mérések tervezésére.

„Nagyon jó érzés, amikor a munkámat olyan kutatók olvassák, akiket én magam is tisztelek” – vallja. Büszkeséggel tölti el, ha közös projektekben dolgozhat velük. A legizgalmasabb számára éppen az, amikor az elmélet és a kísérlet találkozik: „Ők máshoz értenek a legjobban, én is máshoz – és amikor ezt össze tudjuk hangolni, abból valami egészen új születik.”

A kutatói pálya szépsége és terhe

A kutatói lét nemcsak intellektuális kaland, hanem folyamatos kihívás is. A fiatal tudósok jellemzően néhány éves szerződésekkel dolgoznak külföldön, így a bizonytalanság állandó kísérő. „Ez egy játék a türelemmel” – fogalmaz Ádám. – „Ki meddig bírja.”

A munka gyakran túlnő a munkaidőn: a problémák ott motoszkálnak a fejében még lefekvés előtt is. Kikapcsolódni a túrázás, a falmászás vagy egy közös filmnézés segít. De ahogy mondja: „Ha többet gondolok a munkára, az eredményeimen is érződik. Csakhogy közben kevésbé vagyok jelen a mindennapokban.”

Mit ad a fizika?

Ádám szerint a fizika tanulása önmagában is gazdagító élmény: „Segít másképp látni a világot, és a munkaerőpiacon is jól hasznosítható tudást ad.” A kutatói pályát viszont az élsporthoz hasonlítja: addig érdemes csinálni, amíg örömet okoz, de nem könnyű előre látni, ki mennyire bírja a rögös utat.

A tudomány számára mégis több, mint munka. A nemzetközi konferenciák, utazások, a különböző kultúrák megismerése, a más gondolkodásmódokkal való találkozás olyan tapasztalatokat adtak neki, amelyek személyiségét is formálták. „Ez a tudás nagyon sokat hozzáadott a saját fejlődésemhez, és ezért őszintén hálás vagyok.”

Egy „elviselhetetlen” diákból kutató

Ha visszatekint a középiskolára, Ádám nevetve vallja: „Én is elviselhetetlen diák voltam.” Átlagos gimnáziumba járt Újpalotán, nem volt különösen jó tanuló. De akadt egy-két tanár, aki meglátta benne a kíváncsiságot, és plusz feladatokkal, könyvekkel támogatta. Az ő példája mutatja: nem kell elitiskola ahhoz, hogy valaki eljusson a tudomány legmagasabb szintjeire – elég a kitartás és a szorgalom, bár Ádám szerint a „jobb iskoláknak lejt a pálya”.

Életfilozófia

Takács Ádám szerint addig érdemes csinálni bármit, amíg az ember élvezi. Nem kell minden nap éjfélig dolgozni, fontos határokat húzni. Ha tíz vagy húsz évvel fiatalabb önmagának üzenhetne, nem adna tanácsot – hiszen karrierje nagyrészt a véletleneken múlt. „Így érzem teljesnek.”

És ha nem részecskefizika? Akkor talán gravitációs hullámok, asztrofizika vagy kvantumszámítógépek. Bármerre sodornák is a véletlenek, egy dolog biztos: Takács Ádám kíváncsisága és kitartása mindig a világ megértése felé vezetné.

Nyitókép: Highlights of Hungary