A táncos, aki nem adta fel: Tóth Nikolettre ráomlott a ház, ám új életet kezdett az Operettszínházban

Tóth Nikolett neve nem ismeretlen a magyar színházi világban: táncművészként, balettmesterként és emberi tartásban példát mutató személyiségként is sokak szívébe belopta magát. Története a tánc iránti mély szeretetből indul, majd egy váratlan tragédián át ível a hihetetlen kitartásig és életigenlésig. Ma már nem csupán a színpadon, hanem a próbateremben is inspirálja a táncosokat – a Budapesti Operettszínház falai között, ahol balesete után elsőként nyújtottak felé segítő kezet.

Gyerekkori álomból hivatás

Nikolett már kislányként tudta, hogy a mozgás, a ritmus és a zene elválaszthatatlan része az életének. Bár egy ideig a szinkronúszás is vonzotta, végül a tánc mellett döntött, amikor a kettőt már nem tudta összeegyeztetni. A Táncművészeti Egyetem (akkor még főiskola) klasszikus balett szakán végzett, pályája során pedig több mester is maradandó hatással volt rá. Volt, aki a képzés utolsó éveiben formálta szakmailag, és volt, aki már a színházban dolgozva inspirálta arra, hogy mindig a legjobbját nyújtsa.

A táncban először nem is a technikai tökéletesség ragadta meg, hanem a történetmesélés ereje: az, ahogyan a színpadon mozdulatokkal lehet érzelmeket és sorsokat életre kelteni. „Nem feltétlenül a technikai része vonzott, hanem inkább a történetmesélés, hogy valakit vagy valamit meg lehet jeleníteni” – mondja. Legkedvesebb szerepe a Spartacus, amelyben a „nagypadödő” nemcsak szakmai csúcspont volt számára, hanem a zene ereje is mélyen megérintette.

A nap, ami mindent megváltoztatott

2022 júniusának végén egy pillanat alatt tört darabokra a megszokott ritmus. „Éppen dolgozni indultunk a színházba, és én nem emlékszem semmire” – meséli. Az utcán, ahol éppen sétáltak, egy épület tetőszerkezete omlani kezdett. „Nem tudtam elég gyorsan elmenekülni… így lettem gerincvelő- és koponyasérült.” A hír országos visszhangot kapott, ő azonban mindezt csak „egy hosszú átmeneti időszaknak” nevezi – mintha a szavai mögött egy titkos erőtartalék rejtezne.

Újrakezdés az Operettszínházban

A baleset után az Operettszínház az első pillanattól mellette állt. „Próbáltak segíteni, támogattak – ezért dolgozhatok most is itt.” Speciális széket kapott, és alig ért véget a rehabilitáció első szakasza, máris megkeresték, hogyan tudna visszatérni a munkába.

Nikolett régi vágya volt a balettmesteri, próbavezetői szerep – most pedig ez vált valóra. Fő feladata, hogy a táncosok mozdulatait pontosítsa, a koreográfiát felelevenítse, és a lehető legprecízebben készítse fel őket az előadásra. „A legelejétől fogva csak kedvességet és segítséget kaptam az emberektől” – mondja hálával.

Az Operettszínház révén autót is kapott, így ismét önállóan közlekedhet. Barátai pedig létrehozták a Tóth Nikolett Alapítványt, amelynek ügyeit ők menedzselik. Sőt, a színpadra is visszatért már – a Diótörő nagymamájaként, egy fotelben ülős szerepben. „Nem is annyira a színpad hiányzott, hanem a közeg. Nagyon jó volt újra a kollégáimmal lenni” – meséli. Az első szereplés segített a lelki gyógyulásban is.

A pozitivitás ereje

Nikolettet hallgatva hamar kiderül: optimizmusa nem a baleset utáni „önfejlesztés” eredménye – ez mindig is része volt a személyiségének. „Egészen kiskorom óta életvidám vagyok. Attól, hogy most éppen kerekesszékben ülök, még szeretek élni. Tök jó az élet!” – mondja nevetve. Hisz benne, hogy egy hosszú átmeneti időszakban is rengeteg örömteli dolog történhet.

Továbbra is táncművésznek vallja magát: „Ez nem egy munka. Táncművésznek lenni életforma. Aki egyszer az volt, az mindig is az marad.” Aktív természete segít fenntartani a lelkesedést: szeret, ha van mit csinálnia, és jobban érzi magát munkában, mint tétlenségben.

Tervek és álmok

Tele van tervekkel és célokkal: jövőre még többet szeretne dolgozni, és nagyobb önállóságot remél. Három éve nem volt igazi nyaraláson, pedig balesete előtt sokat utazott. Reméli, hogy még a nyár végén eljut Olaszországba, Grádóba, ősszel pedig Barcelonába.

Ha üzenhetne a 15-16 éves önmagának, ezt mondaná: „Legyen több önbizalmad, bízz magadban! Nem baj, ha technikailag nem 100% egy mozdulat – ha teljes szívedet beleteszed, az bőven elég. Merj táncolni, ne légy olyan félénk, mint én voltam.”

Ez a tanács nemcsak egy fiatal táncosnak szól, hanem mindenkinek, aki valaha is hitt abban, hogy az élet – bármilyen formában – szép, és mindig érdemes újra táncba hívni.

Nyitókép: Highlights of Hungary