Az ivás emberi dolog, tehát igyunk! Ki merne a régi bölcseknek ellentmondani?

Cserna-Szabó András és Darida Benedek közös opusa a Nagy macska­jajkönyv – avagy süssünk­-főzzünk másnaposan. Egyszer egy jól sikerült este után megpróbálkoztam az alcímben rögzítettek szerint eljárni, de csúfos kudarcot vallottam. A katzenjammer kezelése bizony külön tudomány, amelyben nem mindenki járatos, aki az előidézésében igen. A másnap olyan, mint valami büntetőkurzus az egyetemen, amit azért akasztanak a derék hallgató nyakába, mert előzőleg csillagos ötösre vizsgázott egy másik tárgyból.

Az élet igazságtalan, az ivás viszont emberi, amiként a régi mondás tartja: bibere humanum est, ergo bibamus – az ivás emberi dolog, tehát igyunk! Ki merne a régi bölcseknek ellentmondani? Az viszont nem is oly régi mítosz, hogy az aradi mártírok szívébe küldött puskagolyók miatt becsületes magyar embernek nem szabad sörrel koccintania. A sógorok egyébként is inkább az asztalhoz csapták a korsó alját, a koholmány pedig csak 1945 után kezdett terjedni. Hogy ki és miért találta ki, jó kérdés. Mindenesetre ha eleink bármilyen módon ellenálltak volna az árpalének, akkor az az impozáns seregszemle, melyre a különféle sörünnepélyeken sor kerül, most nem volna. És az bizony kár lenne, mert Tokaj ide, Haynau oda, a magyar ember kezében éppoly jól áll a söröskorsó, mint a borospohár.

Választék pedig akad bőven. Kedvelt kis utcámban működik egy kézműves­söröző, ahol csak magyar kraftok portékái folynak a csapból. Az enteriőr átlagos, a környék nem. A sajnos nem macska-, csupán térköves utcácska a Hal köznek nevezett térbe vezet. Itt egykoron valóban halpiac működött, ez a valahai zsidó negyed része, a szomszéd utcákban mindjárt két zsinagógával is. Ma halárusok helyett fröccsözők és csapszékek sorakoznak, újabban kebabosok a közös európai hanyatlás jegyében.