Már az csoda volt, hogy megélte a másnapot a kórházban hagyott csecsemő: pap lett Erdélyben (VIDEÓ)

Csíkszentkirály templomának árnyékában, ahol immár öt éve segédlelkészként szolgál, Kalányos Ottó nemcsak lelki vezető, hanem eleven bizonyítéka annak, hogy a feltétel nélküli szeretet és a bizalom hegyeket képes megmozgatni. Élete, amelyet a provokatív című könyv, a Ha te pap leszel, én pápa! is bemutat, tele van megpróbáltatásokkal és apró csodákkal – mind az anyai szeretet erejéről tanúskodva.

Kalányos Ottó: Nehéz kezdetek, sorsfordító csodák

Ottó története születésével kezdődött, és már az első napokban súlyos próbatételt hozott. Édesanyja Konújfaluban a kórházban hagyta. „Nem volt elég, hogy ott hagyott… ráadásul súlyos betegségbe estem. Az orvosok azt mondták: 

 – idézi fel. A kisfiú azonban túlélte, majd nevelőszülőkhöz került.

Az első családnál három év után újra tovább kellett állnia, ám az isteni gondviselés különös utakon terelte. Csíkbankfalván egy idős asszony járt hozzájuk tejért. „Odafutottam hozzá, átöleltem, és megkérdeztem: néni, néni, mikor viszel el?” – meséli mosolyogva. 

Az első találkozás apjával is mélyen beégett emlékeibe. „Felnéztem, rám mosolygott, és azt mondta: én vagyok az apukád, én leszek az apukád.” Nem mindenki volt ilyen nyitott. „Sokan úgy néztek rám, mint a turkálóban: jaj, ez a gyerek túl vézna, vagy én cigány gyereket haza nem viszek.” Új édesanyja azonban nem így tekintett rá. „Nem érdekelte, hogy vézna vagyok, hogy cigány vagyok. A szemembe nézett, megsajnált, és magához vett.” Ez a feltétel nélküli szeretet és hit kísérte végig az életét – és vált későbbi hivatásának alapjává.

A hivatás megszületése

A papi elhívás Ottó életében a „csodák sorozatából” rajzolódott ki. Kisfiúként már misézett a csűrben, a pap mozdulatait utánozva. A valódi döntés azonban középiskolásként érlelődött benne: „Ez az én utam? Ez az én hivatásom?” – tette fel magának a kérdést.

A gyermekkori betegségek, az új családra találás, a sok küzdelem mind-mind megerősítették benne az isteni választás tudatát: „Nem te választottál engem, hanem én választottalak téged.”

Természetesen tudja, hogy a papi hivatás áldozatokkal jár. De számára ezek eltörpülnek 

„Amikor látod ezeket az apró csodákat, azt mondod: megéri papnak lenni.”

Érettségi előtt egy újabb meghatározó élmény hozott fordulatot. Bár a zene is vonzotta, és a Művészeti Líceumba jelentkezett, végül a Szent Erzsébet Teológiai Líceumba került – nevelőanyja finom, ám döntő beavatkozásának köszönhetően. „Anyukám kivette a papírokat a dossziéból, így az hiányos lett, és vissza kellett adniuk. Akkor még nem értettem, de később tudtam meg: ezzel terelgetett az álmaim felé.”

A roma identitás és a cigánypasztoráció

Gyermekkorában Ottó nem tudott mit kezdeni roma származásával. „Utáltam a cigányokat, kerültem őket, és magammal sem voltam megelégedve.” Az elfogadás kispapként érkezett el: „Rájöttem, hogy cigányként teremtett a Jóisten, és így is kell kibontakoztatnom a hivatásomat.”

Számára ez nem pusztán az ige hirdetését jelenti, hanem hogy társa legyen az elesetteknek, lelki orvosa a nehéz sorsúaknak. Gyermekek fejlődését kíséri végig: akik öt éve még ceruzát sem tudtak fogni, ma már arról mesélnek neki, hogy magyar barátaik vannak az iskolában. „Ha csak annyit elérünk, hogy ezek a gyerekek megtapasztalják az elfogadást, már megérte.”

Egyházról, jelenlétről, emberségről

Papi jelmondata – „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket” – tökéletesen tükrözi küldetését. Úgy látja: az egyház nem kirakat, hanem „szenvedő egyház, amely küzd az örök életért”. A pap feladata nem az ítélkezés, hanem az, hogy testvérként hallgassa meg a hívek fájdalmait. 

Különösen fontosnak tartja a jelenben való lét képességét. „Szűz Mária boldog volt, mert jelen tudott lenni. Ha észrevesszük az apró csodákat, a nagy változásokat is fel fogjuk ismerni.” Ezt a szemléletet leginkább édesanyjától tanulta: „Anyukám egyszerűsége és tudatossága példa előttem. Bármi történt, mindig jelen tudott lenni.”

A pap a mindennapokban

Ottó nemcsak a liturgiában talál örömet. Szabadidejében fotózik, videókat készít, podcastet vezet, sportol, biciklizik, focizik, olvas és barátokkal tölti idejét. A közösségi élet éppoly fontos számára, mint a szószék.

Pályájára nagy hatással volt Antal Tibor, az egyházi kórus vezetője. Egy mondata különösen megmaradt benne: „Aki énekel, vagy aki az iskolán kívül is tesz valamit a közösségért, az több ember.” Ez tanította meg neki, mit jelent kilépni a komfortzónából, és többet adni a világnak.

Üzenet önmagának – és mindannyiunknak

Ha üzenhetne kamaszkori énjének, így fogalmazna: „Köszönöm, hogy tudtál jól dönteni. Köszönöm, hogy úgy alakítottad az életedet, hogy most én a jelenemben jól lehetek.”

Ez a hála és elégedettség talán legszebben fejezi ki Kalányos Ottó történetét: a fiúét, akiben senki sem hitt – csak a nevelőanyja. Ma pedig papként hirdeti mindazt, amit élete megtanított neki: hogy a szeretet és az elfogadás valóban képes csodát tenni.

Nyitókép: Highlights of Hungary