Giorgio Armani 1934-ben született Észak-Olaszországban, Piacenzában. Középosztálybeli családban nevelkedett két testvérével; édesanyja háztartásbeli, apja egy szállítmányozási cég könyvelője volt. Gyerekként élte át a második világháborút, s az időszakhoz egy majdnem végzetes esemény kapcsolódott: kilencéves volt, amikor a barátaival lőport találtak és felgyújtották, ekkor olyan súlyosan megsérült, hogy majdnem elvesztette a látását. A háború után az apja rövid időre börtönbe került a Mussolini-rezsimhez fűződő szoros viszonya miatt, majd a család Milánóba költözött.
Kezdetben úgy tűnt, hogy Giorgio az orvosi hivatást választja, mivel nagy hatást gyakoroltak rá A. J. Cronin vidéki orvosokról szóló regényei. Az anatómia érdekelte a leginkább, ám saját bevallása szerint két év tanulás után rájött, hiányzik belőle a fókusz egy ilyen nagy erőfeszítést igénylő területhez. 1955-ben besorozták a hadseregbe, két évig teljesített szolgálatot. A divat már akkoriban is az élete része volt – mint azt önéletrajzi könyvében felidézte, egy „minden alkalomra való kis ruhásszekrénnyel” és egy teniszütővel indult el, amit a tisztek hazaküldettek vele.
A divattal testközelből egy milánói részmunkaidős állás betöltése idején találkozott: a milánói La Rinascente üzletházban dolgozott kirakatrendezőként. 1965-ben az olasz textilmágnás, Nino Cerruti cégéhez került, ahol divattervezéssel foglalkozott, s negyvenéves is elmúlt, amikor végül a saját lábára állt partnere, Sergio Galeotti győzködésére. Céget alapítottak, és a cél megvalósításához első lépésként tízezer dollárért eladták a Volkswagenüket. Galeotti vitte a pénzügyeket, Armani pedig a kreatív feladatokat. Először egy férfiaknak készült öltönykollekcióval rukkoltak elő. Az áttörést a hetvenes évek végén hozta meg a bélés nélküli sportdzseki, amely a kényelem és a stílus kombinálásával úttörőnek számított. Egy egyszerű pólóval párosítva – amelyet Armani a divatábécé alfájának és ómegájának tartott – ez az outfit gyorsan elterjedt a tengerentúlon is. A nyolcvanas években pedig megérkezett a „power suit”, amely a nők öltözködését forradalmasította; vállvédőivel és elegáns szabásával az üzletasszonyok új generációjának egyenruhájává vált. „Én voltam az első, aki egy kicsit lágyított a férfiak megjelenésén, és keményített a nőkén” – hangoztatta. Aztán rájött, hogy potenciálisan széles közönséget tud megszólítani, ha egy könnyen hozzáférhető, a fiatalabbakat célzó termékportfólióval is előáll – akkoriban ez a farmert jelentette. „A farmer a divat demokráciája” – fogalmazta meg a szállóigévé lett tételmondatot.
Armani a nyolcvanas években a sztárok kedvencévé vált, kollekcióival sokakat megszólított azok közül, akiknek elegük volt a harsány, giccses divatból, és az egyszerűbb, szofisztikáltabb megjelenés iránt áhítoztak a vörös szőnyegen. Napjainkban is sokan viselik, s nem csak a művészvilágban; például Giorgia Meloni is előszeretettel hord Armanit. Az olasz miniszterelnök állítólag maga ment be egy Armani üzletbe és vásárolt magának három kosztümöt a beiktatására. Egy alkalommal a tervező azt mondta: a Meloni-kormány politikájával kapcsolatban nem annyira tájékozott, de a miniszterelnököt néha kicsinek és törékenynek látja Európában, „annyi szoborszerű és elegáns úriember között ott van a kis kabátjában, de gyönyörű arca van”. Emlékezetes megnyilvánulása, amikor 2017-ben a Melania Trump öltöztetése kapcsán kirobbant vitában azt mondta: miért ne öltöztetne egy gyönyörű nőt, ha az megkéri rá?
„Az én munkám az emberek öltöztetése, ez messze túlmutat a politikán”