Kurt Vonnegut azon kevés amerikai szerző közé tartozott, akit a szocialista cenzúra is befogadott, műveit sorra adták ki, és része volt a kortárs irodalmi kánonnak itthon éppúgy, mint nyugaton, már életében is.
A magát elvi értelemben baloldalinak aposztrofáló Kurt Vonnegut jól sáfárkodott a piac előnyeivel: kortársai arra törekedtek, hogy az irodalmi kánon által elismert lapokba írjanak, ő pedig a legnagyobb példányszámú magazinok szerzője lett busás honoráriumért, miután felhagyott a reklámírói munkával.
Az amerikai német családból származó Vonnegut életismerete rendkívüli traumákból táplálkozott: 21 éves volt, amikor édesanyja öngyilkos lett, a második világháborúban pedig élőben nézte végig Drezda bombázását, százezer ember legyilkolását. Innen nézve egészen különös az a mindenen átütő derű, ami írásaiból rendre sugárzik.
A Helikon Kiadó jóvoltából most megjelent A repülő macska című posztumusz kötete, amely Szántó György Tibor értő fordításában korai írásait adja közre. A nagy írók zsengéihez hajlamosak vagyunk gyanakvóan viszonyulni, ám erre itt semmi ok: a kötet több mint tucatnyi remekbe szabott novellát tartalmaz.
A házassági évfordulójukon rendre ugyanabba a klubba betérő, ám egy alkalommal onnan kizárt és börtönbe vetett házaspár fordulatos szökése és harca az igazságért; a „Meghalló” szerkezetet feltaláló szerény úr; a férj és feleség története, aki azt hiszi, rabló- támadás áldozatai a parkban, ám a szakadt öltözékű idegen nem kirabolni, hanem meginvitálni szeretné őket édesanyjához – groteszk történetek egyaránt, akárcsak a mesterhipnotizőr utáni nyomozás. Talán az álpszichiáterről szóló történet a legvonnegutosabb, egyben legzseniálisabb írás.
A Bajnokok reggelije, a Macskabölcső és Az ötös számú vágóhíd által világhírűvé váló író Mark Twain követője volt a közérthetőségben, a humorban és abban is, hogy
elementárisan idegen volt tőle minden elitizmus.
Eközben abszurd látásmódjával úgy tudta tótágasra fordítani történetvezetését, hőse kalandjait, hogy hatalmas életművében egyetlenegyszer sem bántott meg senkit. Ez még inkább igaz a most kiadott novellákra. Kivételesen kedves hangütésű mindegyik, miközben borzalmak, abszurdumok, világmegváltó felfedezések között vezetik végig az olvasót. Ha elolvassuk őket, közelebb kerülünk ahhoz, amit az egyik történetben a szerző így ír le: „egy egész keveset megértettek abból, aminek a neve: élet”.
Kurt Vonnegut: A repülő macska. Helikon Kiadó, 2025
Nyitókép: Helikon Kiadó
Visszatérnek a jól megszokott hétköznapok, bele kell rázódni a tanév rutinjába. Gyermektraumatológusként ilyenkor évről évre a balesetek számának jelentős emelkedését látom. Kőnig Róbert írása.
A modern társadalmak időanalfabéták. Mivel nem értjük a természetes folyamatok sebességét, elveszett az időarányérzékünk, és szükségszerűen csak rövid távú döntéseket hozunk. A megoldás? Legyünk egy kicsit mindannyian geológusok – javasolja Marcia Bjornerud.
Jókai kedvenc könyvkötőjéről és a szakma aranykoráról mesél a Ráth György-villa új időszaki kiállítása.
Gerald Grosz új könyve, „Merkel műve – a mi bukásunk”, politikai bombaként robbant a német közéletben.
Az ukrán elnök kijelentette, hogy ezzel szemben Oroszország, illetve a hozzá kötődő személyek elleni szankciókkal, valamint kemény vámokkal és más kereskedelmi korlátokkal kell fellépni.
Ott vagyunk, ahol a part szakad: valódi garanciákat egyedül az Egyesült Államok tudna adni.
Míg Magyar Péter kétségbeesetten üvöltözött a színpadon, addig Orbán Viktor egy higgadt, államférfihoz méltó beszédet tartott.
