Az erősen skizotípiás hajlamúak viszont ellenkezőleg: gyakrabban tapasztalnak ilyen dallamtapadást, de ezt kisebb arányban vélik rossznak. A magasabb skizotípiás jellegű személyek ráadásul jobban meg akarták érteni a dallamtapadásuk okát, és gyakrabban mozogtak is valamilyen módon (dobolás, ritmusra járó láb) a jelenség átélése közben. Ez nagyon hasonló a skizofréniával élők észleléseihez, amikor például zenét hallucinálnak, azaz a dallamot valóságnak érzékelnek, holott csak a fejükben szól.
A kutatásból kiviláglik az is, hogy az önmegfigyelésre hajlamosabb egyének gyakrabban tapasztalhatnak visszatérő dallamokat, és jobban eltöprenghetnek a jelentésükön. Az eredmények kapcsán, az egyéni különbségek figyelembevételével jobban megérthetővé válik,
hogyan válhat egy olyan egyszerű, hétköznapinak tűnő dolog, mint egy beragadt dallam az önismeret eszközévé.