Ennek a napnak nagy szerepe volt a későbbi döntésemben, hogy Budapestre költözzek, és a magyarok világában próbáljak élni: vonzódtam ezekhez az emberekhez.
Aztán még egyszer elmentem Vásárhelyre, még egyszer Kincsesékhez, és két héttel később, már újra a Die Welt szerkesztőségében, döbbenten néztem a televíziós képeket: folyt a vér Vásárhely utcáin, a volt Securitate pogromot szervezett a magyarok ellen. Kincses fejét akarták, mert a „forradalmi tanács” alelnökeként anyanyelvi oktatást követelt. Felhívtam a lakásán, de csak Réka volt otthon. Előd kint próbálta leállítani a katasztrófát; felesége, Mari valahol a tomboló városban lehetett. Pár magyar férfi ott volt a lakásnál, hátha védelem kell.
Közben készültek az udvarhelyi székelyek, hogy Vásárhelyre menjenek részt venni a csatában. Előd odautazott, felszállt a buszokra, és lebeszélte őket erről. „A román hadsereg csak azt várta – mondta nekem később. – Lőttek volna rájuk.”