Június 7-e volt, este. Kint ültünk Kincses Előddel és az egyik lányával, Rékával egy budapesti étterem teraszán, s próbáltunk összeszedni valami lelkierőt. Mert aznap megkapta a diagnózist: beteg, súlyosan. „Többen már túlélték” – mondtam. Erre Előd: „Hát akkor igyunk előre a medve bőrére!”
Ez olyan tipikus volt: optimizmusa még a legindokolatlanabb pillanatokban sem hagyta el. Akkor sem, amikor teljes kilátástalanságban védte ügyvédjeként Tőkés Lászlót a deportálási perében Ceaușescu idején. Nemcsak hogy megnyerni nem lehetett azt a pert, Előd a saját biztonságát tette kockára azzal, hogy az ügyet elvállalta. Később mosolyogva úgy beszélt róla: „Ez lett életem legsikeresebb veresége.” Mert ugye ez volt az az ügy, ami kirobbantotta a román „forradalmat”.
Tulajdonképpen Kincses Előd volt az első magyar ember, akinek megjegyeztem a nevét, arcát, különleges modorát. 1988-ban jártam először Erdélyben: erős benyomást hagyott bennem, de ma alig emlékszem a konkrét emberekre. Következő utazásom első állomása Marosvásárhely volt, pár nappal a Ceaușescu házaspár kivégzése után. A Kincses családhoz 1990. január 1-jén érkeztünk. Megettük a szilveszteri lakodalom maradékát, közben Előd megszervezte azt, hogy találkozzak a vezető vásárhelyi figurákkal. Interjút készítettem Markó Bélával, akkoriban még csak fiatal költővel, akiről nem sejtettem, hogy valamikor RMDSZ-elnök lesz; Király Károllyal, egy helyi volt kommunista vezérrel, aki autonómiát akart Erdélynek, illetve Sütő Andrással, a vásárhelyi íróval.
Ennek a napnak nagy szerepe volt a későbbi döntésemben, hogy Budapestre költözzek, és a magyarok világában próbáljak élni: vonzódtam ezekhez az emberekhez.
Aztán még egyszer elmentem Vásárhelyre, még egyszer Kincsesékhez, és két héttel később, már újra a Die Welt szerkesztőségében, döbbenten néztem a televíziós képeket: folyt a vér Vásárhely utcáin, a volt Securitate pogromot szervezett a magyarok ellen. Kincses fejét akarták, mert a „forradalmi tanács” alelnökeként anyanyelvi oktatást követelt. Felhívtam a lakásán, de csak Réka volt otthon. Előd kint próbálta leállítani a katasztrófát; felesége, Mari valahol a tomboló városban lehetett. Pár magyar férfi ott volt a lakásnál, hátha védelem kell.