Miként lehet valaki ennyire kívülálló? – Czimra Gyula életműtárlata a Magyar Nemzeti Galériában

Czimra Gyula az emberiség történetének legborzasztóbb századában született, magyarként pedig annak is legborzalmasabb éveiben élt: 1901 és 1966 között. Kamaszként megélhette az első világháborút, majd a vörös- terrort, a románok bevonulását, Trianon tragédiáját; ráadásul amikor Horthy felszabadította az országot, ő fogságba került, mert ifjan beállt a Vörös Hadsereg munkásezredébe. Majd jön a második világháború, az orosz megszállás, a rettenetes ötvenes évek, 1956 eufóriája után pedig az akasztások. Az én fejemben ez jár, ha arra a hat évtizedre gondolok. Czimra megfestett konyháján, csendéletén, önarcképén, műterem-ábrázolásain, párizsi háztetőin pedig meleg színek, mindenkit magával ragadó derű. Varázslatos. 

Az is lehet, hogy befelé folytak a könnyei. A könnyekkel amúgy is jobb vigyázni: most olvasom Spiró György új regényét, amely Táncsics Mihály életét és korát dolgozza fel káprázatosan. A főhős forradalmár elmegy világgá, hogy kiadja könyveit, feleségét három beteg gyerekükkel otthon hagyja. Mire hazaér, két gyermeküket édesanyjuk eltemettette. 

„Etelka miatt, mondta, álló nap zokogott, ahogy csak egy olyan apa tud sírni, aki nem látta a gyermekét halva. Ha látja meghalni a gyermekét a szülő, kisírja magát, és kész. 

– Te láthattad meghalni őket, úgyhogy te nem tudod, mi az igazi szenvedés! 

Őrajta kívül senki sem tud gyászolni igazán. Londonban elismerően állapították meg, hogy úgy sír, ahogy férfi nem szokott.” 

A géplakatosból festővé vált Czimra is ilyen sajátlagosan látta a világot. De benne nem forradalmi hév munkált, hanem, amit ars poeticájában fogalmazott meg: „az ösztönösség és a tudatosság harmóniája, az egyszerű, tiszta forma kihangsúlyozása és a színek kápráztató gazdagsága vezetett”. 

Ellenben a házasság az ő életét is megváltoztatta: 1930-ban megnősült, Zombory Eta kúriai tisztviselőt vette feleségül. Az Eta által nyújtott biztos egzisztenciával lehetősége nyílt a nyugodt alkotómunkára, a polgári otthonra. Életmódja is megváltozott: kiszakadt a bohém művészvilágból, gondozta a kertet, vezette a háztartást. S így vált a különös habitusú, magányos és magának való festő az egyik legegyénibb alkotónkká. 

Életének utolsó nyolc évében hozta létre legnívósabb, legkifejezőbb munkáit, örökkévalóságot sugárzó, a közvetlen mikrokörnyezetét, műtermet, szobabelsőt ábrázoló képeit. Stílusa redukált, végletekig letisztult lett; üresség tölti be a falak és ajtók által határolt teret. Következetes fejlődéssel elérte a legnemesebb egyszerűséget. Gauguin és Van Gogh kétségtelenül nagy hatással volt rá – önarcképe egyfajta tisztelgés is a holland mester előtt, ugyanúgy szalmakalapban festi le magát, mint egykor ő –, ám műalkotásai teljesen autonóm világot mutatnak. Ebben a kompozíció tudattalanul vagy tudatosan – ez nem tudható – az életöröm manifesztációi egy sötét korban, legyen bármi a téma. 

A nyár egyik legvidámabb családi programja lehet az Árnyék nélkül című Czimra Gyula-tárlat megtekintése a Magyar Nemzeti Galériában. 

Árnyék nélkül. Czimra Gyula életmű-kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, látogatható szeptember 14-éig

Nyitókép: Mandiner-archív