Aki az Eucharisztiát csupán szimbólumnak tekinti, az ajtó előtt áll, de nem lép be.
A mostaninál pár fokkal hűvösebb este volt, és emlékszem, aznap éppen nagyon ramaty lelkiállapotban voltam. Keddenként az esti mise után rendszerint maradni szoktam szentségimádáson. Ez most is így volt, de éreztem, hogy képtelen vagyok a csendre, valamiféle szűnni nem akaró lárma volt bennem, én pedig egy idő után inkább menekülni szerettem volna az elől, ami valójában ennek a zsibongásnak a mélyén várt.
Egy adott ponton úgy döntöttem, inkább hazamegyek; hátrasétáltam, keresztet vetettem, térdet hajtottam. Aztán ahogy az oltár felé fordultam, és még egy pillantást vetettem a kihelyezett Oltáriszentségre, valamiféle marasztalásérzés fogott el; úgyhogy leültem a szenteltvíztartó melletti kőpadra, és csak meredtem magam elé.
Kis idő múlva a botjára támaszkodva odalépett hozzám egy idős bácsi, aki szintén minden nap ott van a szentmisén, és egészen váratlanul a következőket mondta:
Több mint kétezer éve itt van velünk Krisztus a kenyér és a bor színében. Olyan szerencsések vagyunk, hogy nekünk ez megadatik. Hogy méltók vagyunk-e rá, azt nem tudni, de Jézus Krisztus azért jött, hogy megbocsássa a bűneinket.”
Éreztem, ahogy arcul csapnak a szavai, hiszen aznap szó szerint még arra is méltatlannak éreztem magam, hogy egyáltalán ott üljek és nézzem Őt. Ugyanakkor azonnal be is kötöztek ezek a szavak, mert a Krisztus általi megbocsátásra való emlékeztetés egészen mélyre tudott hatni ott és akkor. Nem mintha addig ne tudtam volna róla vagy ne éltem volna vele – egyszerűen máshol érintett.
Olyan szerencsések vagyunk, hogy ez nekünk megadatik – azóta sokszor eszembe jut ez a mondat; és valóban, talán fel sem foghatjuk, mennyire. Az Eucharisztia a keresztény hit legmélyebb és legszentebb misztériuma. A világ teremtője egy falat kenyérré alázza önmagát, hogy igazán közel jöhessen hozzánk. Hatalmas dolog ez. „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel és az én vérem igazi ital.
Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne.”
Mi Őbenne maradunk, Ő pedig bennünk. A kenyér és a bor színében Isten nem valamiféle képet ad önmagáról, hanem valódi jelenlétet. A forma ugyan megmarad, de a lényege már más – ebben áll a titok maga. Isten teremtő ereje az egyetlen, ami képes erre: átlényegíteni és új jelentéssel megtölteni a világ elemeit. Éppen ezért aki az Eucharisztiát csupán szimbólumnak tekinti, az ajtó előtt áll, de nem lép be.
Hiszen Isten arra hív minket, hogy ne csak szemléljük, hanem részesedjünk is benne. „Vegyétek és egyétek...”
Nehezen nyíló titok ez, mert az Eucharisztia nem az érzékeknek, hanem a léleknek van szánva. Aquinói Szent Tamás az Úrnapi himnuszban úgy fogalmaz: „Bár szemed hozzá nem ér, ezt a hű szív, hogy felérje, csak a puszta hit segél”. A hit szemével látni pedig nem kevesebbet jelent, mint a valóság más szinten való megragadását. Tehát aki csak néz, semmit sem lát, de aki egyszer hit által valóban megtapasztalja Istent a kenyér színe alatt, azt hiszem, maga is kenyérré válik: megtöretik, hogy másokat tápláljon.
Mert mindaz, ami átadja magát Istennek, új lényeget kap.
A liturgikus év egyes ünnepei nem konkrét eseményekre tekintenek vissza, hanem egy-egy misztériumot bontanak ki – ilyen Krisztus szent Testének és Vérének ünnepe is. Az Úrnapja emlékeztet minket Jézus szeretetből való önátadására, amely újra és újra jelenvalóvá válik az Oltáriszentségben. Nem véletlen, hogy a keresztény misztika nagy tanítói rendre az Eucharisztiára mutattak, mint az isteni közelség forrására. Ezt a szentségi egyesülést az égi menyegző előízének tartották.
Ráadásul az Eucharisztiában való részesedés nemcsak személyes áhítat, hanem közös egyházi esemény is, ahol a testet alkotó tagok és a fej, vagyis az egyház és a szentostyában jelen lévő Krisztus összekapcsolódik. S mint ilyen, az Eucharisztia nemcsak Krisztust teszi jelenvalóvá, hanem lényegében napról napra újraszüli az Egyházat is mint misztikus testet.
Az Úrnapja tehát pont annyira az egyházi egység valóságának ünnepe is, mint a Testé és Véré.
Az Úrnapja ünnepéhez tartozó körmenet ennek az áldozati jelenlétnek a nyilvános, közösségi megvallása. Ilyenkor az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus kilép az utcára, jelezve, hogy a megváltás minden emberre kiterjed. „Íme, Veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig.”
*
Az Igének igéjére
Testté válik a kenyér,
Lesz a színbor Krisztus vére,
Bár szemed hozzá nem ér.
Ezt a hű szív, hogy felérje,
Csak a puszta hit segél.
Hát e nagy Szentség elébe
Hódolattal jőjjetek.
Ó bizonyságok helyébe
Új szer ád itt életet.
Érzék nem hat rejtekébe,
Csak az élő hit vezet.
(Aquinói Szent Tamás: Úrnapi himnusz)
Úrnapja ünnepe a 13. században született, és szorosan kapcsolódik Liège-i Szent Julianna misztikus látomásaihoz. Julianna, aki premontrei apáca volt, gyakori imádságai során egy különös látomást élt át: a teliholdat látta, amelyen egy sötét sáv húzódott végig. Isten megvilágosította számára, hogy a telihold az Egyház életének szimbóluma, a sötét csík pedig egy hiányzó ünnepet jelent – egy olyan napot, amely kifejezetten az Oltáriszentség, Krisztus Testének és Vérének tiszteletére szolgálna. Julianna látomásairól és kéréséről Liège püspöke is tudomást szerzett, aki az ünnepet először helyi szinten rendelte el. Később, 1264-ben IV. Orbán pápa az egész Egyházra kiterjesztette az ünnepet, miután tanúja volt egy eucharisztikus csodának Bolsena városában.
(Nyitókép: Szimon Fjodorovics Usakov: A tizenkét apostol Jézus Krisztussal c. festményének felhasználásával – R.J. / Mandiner)
***
Ezt is ajánljuk a témában
Ott sorakoztak a szentek, színes ruháikat még nem sütötte meg a napfény, és én néztem őket. Aztán ráébredtem: nem én nézem őket. Ők nézik az ünneplő népet és gyönyörködnek a liturgiában. Vizvári Soma írása.
Ezt is ajánljuk a témában
Van itt egy titokzatos többlet, amit nem ismer a matematika. Pedig a matematika is elég sok mindent ismer. Ez a titokzatos többlet az, ami Jézus szavainak mélyén van. Győrffy Ákos írása.
Ezt is ajánljuk a témában
A nagyböjt az elcsendesedés, az elmélyülés és az ima ideje, amikor különösen fontos, hogy lelkünket Isten felé fordítsuk. (Nagyböjti sorozatunk II. része.) Jeges Mirjam kármelita nővér írása.
Hogyan indult el Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási ügye? Miként zajlik egy ilyen a döntés a Vatikánban? Kik a vértanúk, a boldogok, a szentek? Kovács Gergely okleveles posztulátort kérdeztük.
Ilyen pedigrével valóságos „merjünk kicsik lenni”-hozzáállásnak hat, ha magunkra nézve a kultúrkereszténységet tekintjük az elérhető maximumnak. Francesca Rivafinoli írása.
Hogyan lett egy ortodox zsidó lányból kármelita nővér, és egy ünnepelt filozófusból auschwitzi vértanú? 1942-ben ezen a napon gyilkolták meg Keresztes Szent Terézia Benediktát.
Röviden: Szent Kinga felmenőinek összessége volt minden tekintetben. Nizalowski Attila írása.
Isten ilyen jellegű jeleit csakis azok értik meg, akik már belülről hallanak. Ádám Rebeka Nóra írása.
Ha ennek a rövid és szerény munkának olvasása közben csak egy kis buzgalmat is elértünk az édességes Jézus iránt, akkor őt dicsérjük, magasztaljuk és áldjuk – minden áldás szerzőjét, kútfejét és kezdetét.
Daniel Franks korábbi FBI-ügynök megállapítása szerint a lövés távolsága egy tapasztalt lövész számára nem jelenthetett kihívást.
A miniszterelnök közölte: résen kell lennünk!
