Az áramkimaradás a kezdet, azt követi a hóesés – és Az eternauta világában a kihalás

Az ítéletnap valamiért nagyon érdekli az emberiséget, pedig jó eséllyel semmi költői, semmi pátoszos, semmi kalandos nem lesz benne, ha egyszer megtörténik. Mégis, a világvége nemcsak újra és újra előkerül, mint téma, de számtalan formában teszi ezt. Egyszer az élőhalottak, máskor démonok, alkalomadtán egy vírus miatt, de akár egy meteor vagy éppen az emberi fegyverek is okozhatják civilizációnk, világunk bukását. Most éppen az argentin, képregény alapján készült Az eternauta borzolja a kedélyeket, de Netflix ide, változtatások oda, ebben az esetben csillog még valami kis remény a jövőnket illetően.

Let It Snow! Let It Snow! Let It Snow!

Nemcsak Európa egy része, az Ibériai-félsziget borult a napokban teljes sötétségbe, de kicsivel rá Dél-Amerika legdélibb része, Argentína is. Április 30-án ugyanis felkerült Netflixre a helyileg kimondottan ismert képregény, az 1957-es The Eternaut (El Eternauta) feldolgozása, amely pontosan ezzel az eseménnyel indít – még szerencse, hogy nem a sorozat jött ki előbb, mert akkor még nagyobb pánik alakul ki. Mivel az eredeti verziót egyáltalán nem ismertem, nagy elvárásaim sem voltak, bár a hat epizódos sorozat előzetese egészen izgalmas felütéssel rendelkezett: ha nem is piros, de nyári hó esik, ami már önmagában meglepő.

De nem eszik olyan forrón a kását, pláne nem a hirtelen jött hidegben, amelyben sem áram, sem jármű, sem gáz nem marad, így az valóban egyértelmű, hogy mindenkinek meg kell küzdenie a kialakult helyzettel. A főhősnek (Juan Salvo – Ricardo Darín) és barátainak is, akik kártyázni gyűltek össze a nyári éjszakán, mikor jött az áramszünet és a halálos hóesés, ráadásul Juan érthető módon a fejébe veszi, hogy mindenképpen megtalálja a családját. Emiatt összeeszkábál egy szedett-vedett túlélő ruhát, felkap egy gázálarcot, majd megindul a városba, ahol azonban sokkal nagyobb veszélyek is leselkednek rá, nem csak a hó.

Az eternauta – ki tudja, melyik verzió?

Az újságíró és képregény-alkotó Héctor Germán Oesterheld képregénye eredetileg 1957 és 1959 között futott, majd a hatvanas években újraírták, illetve folytatásokat is kapott a későbbi évtizedekben, többnyire egyre komolyabb háborúellenes felhanggal, ami azért a rengeteg ember halálát okozó piszkos háború után egyáltalán nem meglepő. És ugyan a Bruno Stagnaro rendezésében elkészült 2025-ös feldolgozás számos ponton eltér az eredeti műtől, sok esetben még így is képről képre fel lehet ismerni a cselekményt.

Emiatt megvannak a tipikus Netflix-jegyek, emellett a CGI lehet egy-egy jelenetnél zavaró, de még ezen negatívumok mellett is fontosabb megjegyezni azt, hogy mindezen túl is abszolút érezni az argentin ízt és a megszokottól eltérő mentalitást. Az Amikor a gonosz leselkedik a moziban jeleskedett korábban, most pedig a Netflix szériája mutat komoly alternatívát az általában látott apokaliptikus sorozatok mellett. Ha valaki nézett The Walking Dead és The Last of Us jellegű történeteket, azokban nagyon általános az a megközelítés, hogy ember embernek farkasa, így senkiben sem lehet megbízni.

És ugyan nem kevés bizalmatlanságot tapasztalhatunk Az eternauta történetében, ehhez képest néhány szélsőséges esettől eltekintve nem esik egymásnak mindenki, hogy a másik kárára gyarapodjon vagy jusson előre. Sőt, minél több időt töltenek a hóban, annál inkább észrevehető egyfajta kapcsolódás az emberek között, mert hát a nehéz időkben kire számíthatunk, ha nem egymásra? A templomost is a csúcsjelenetek közé sorolnám, Isten házával, mely a végső menedéket és a legvégső segítséget nyújtja.

Így talán még esélyünk is van a túlélésre

Egyébként komolyan elgondolkodtam azon, amit már a Mennydörgők esetén is pedzegettem. Valóban egymás farkasai lennénk? Nem pedig csak azok látják így, akik senki másra nem gondolnak és az erkölcs sem tartja vissza őket? Vagy ez is egyfajta kondicionálás és felkészítés, hogy minél jobban sikerüljön veszély esetén egymás ellen fordítani az embereket? De az is lehet, hogy csak sokat képzelek mögé… Az azonban biztos, hogy Az eternauta minden szörnyűsége ellenére a megszokottnál sokkal emberibb módon közelíti meg a világvégét.

Nem csoda, hogy már animációs sorozat is tervben volt a történetből, sőt az élőszereplős széria is már régebb óta húzódott, méghozzá eredetileg az HBO-n futó 30 ezüst alkotójának, Álex de la Iglesia rendezésében. Még a képregényhez is meghozta a kedvem, amit igazán bevállalhatna egy hazai kiadó, pláne amellett, hogy az angol, kimondottan igényes kiadás csillagászati áron kapható. Az eternauta első évada nagyon is kellemes meglepetés, minden hibája ellenére emberi és hihető cselekménnyel, egészen jó karakterekkel és ötletekkel, és még az apokalipszis is egészen hihető módon került bemutatásra. Reméljük, nem fogy ki a lendület a következő évadra sem, ha lesz – márpedig legyen, mert jó lenne tudni, hogy miképpen alakul a történet.  

Nyitókép: Netflix