Az Eucharisztia, melyet Jézus nagycsütörtök vacsoráján alapított, maga a csönd. Nem az „énidő”-féle egocsönd, hanem az a pillanat, amikor Isten úgy fejezi ki a szeretetét, hogy nem emberi szavakkal, „kutyaugatással” szól hozzánk.
Nagycsütörtökről kell írnom valamit. Nem azért, mert rám parancsoltak, hanem mert elvállaltam.
Mégis bajban vagyok. Bajban vagyok,
mert most inkább már csendben szeretnék lenni. Aki olyan fecsegőnek született, mint én, attól természetes, ha ragaszkodik ahhoz, hogy a szent idő csendes legyen. Márpedig most, nagyhéten, de valójában már hamvazószerda óta, szent idő van. Az embernek amúgy is meg kell ragadnia minden alkalmat, hogy csendben maradjon – ezt persze még csak hiszem és vallom, ritkán teszem.
Persze azért néha meg kell szólalni, írni is kell a böjt alatt, akkor pont nagycsütörtökről ne írjak semmit? Elzavarom tehát a csöndet az ünnep kedvéért, amely pont csöndre intene, „sors elől szökve, mégis szembe sorssal” – ahogy Dsida Jenő írja éppen Nagycsütörtök című költeményében. Pedig de irigylem most a nyirkos, hideg és sötét éjen a kocsárdi pályaudvaron ragadt költőt, aki fogvacogva, kínlódva nézett körül, kit szólíthatna meg kedves szavakkal, de nem volt kihez szóljon, mert
„Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak…”.
Vallásos rémköltemény ez, ha létezik ilyen műfaj, mégis irigylem a helyzetet, amelyben nincs kifogás: csak csönd van. Meg persze a magányos rettegés, de éppen ez az érzelem segíti hozzá a lírai ént, hogy a nagycsütörtök éjjelén vérrel verejtékező Krisztussal azonosulhasson.
És ha már mégis ennyit fecsegtem, lassan rátérek arra, amiről írni szeretnék. Írhatnék arról, mekkora alázatról tett tanúbizonyságot Jézus, amikor megmosta tanítványai lábát. Nem kis dolog ez, de ahhoz képest, hogy Isten emberré lett, szinte már semmiség. Tiszteletreméltó Fulton Sheen érsek egyszer egy beszédében azt mondta,
Isten olyan megaláztatást vállalt önként a megtestesüléssel, mintha mi emberek kutyává változnánk
és onnantól kezdve életünk végéig csak ugatva fejezhetnénk ki magunkat, majd a többi kutya „hálából” széttépne minket. Ehhez nincs mit hozzátenni, ezért nem is teszek hozzá semmit.
Inkább arról írnék még, hogy az Eucharisztia, melyet Jézus nagycsütörtök vacsoráján alapított, maga a csönd. Nem az „énidő”-féle egocsönd, hanem az a pillanat, amikor Isten úgy fejezi ki a szeretetét, hogy nem emberi szavakkal, „kutyaugatással”, szól hozzánk,
hanem „táplálékul” adja önmagát nekünk. Ilyet ember nem találhat ki,
csakis Isten tudhatta jó előre, hogy az ő szeretete emberi szavakkal valójában kifejezhetetlen, és hogy mennyi félreértés, vita és veszekedés lesz a rá hivatkozó szavakból, ezért hagyott meg nekünk egy olyan titkot, amely nem igényel hangzatos szónoklatokat.
Nincs prédikáció, amely helyettesíthetné azt a misztériumot, melyet az Eucharisztia jelent.
Még a legnagyobb teológusok vagy a legfinomabb érzékenységgel megáldott lelkipásztorok szónoklatai sem képesek erre.
„Nincsenek szavak rá, hogy akár töredékes magyarázatot tudjak adni arra vonatkozólag, hogy mi történik a lelkem és Isten között” – írta egy levelében Szent Pio atya.
Ha ő be meri vallani, nekünk sem kellene szégyenkeznünk.
De tovább is mehetünk, sőt menjünk is: az Eucharisztia sosem csal meg – csak mi véthetünk ellene, ahogy Júdás meg is tette az utolsó vacsorán, amikor nem tiszta lelkiismerettel evett az Úr testéből és ivott a véréből –, de a szavak, amellett, hogy az igazságot képtelenek tökéletesen kifejezni, egyenesen meg is csalhatnak. Ki ne ismerné a vallásosok fecsegését, ami gyakran alakul jókora zagyvaságokká? Nem, nem másokra mutogatok,
jámbor fellelkesülseimben időről időre én is vallásos fecsegővé válok.
De a szavak csalfaságát, a hitrizsázás kártékonyságát is csak szavakkal tudom kifejezni. Akkor pedig már inkább beszéljen helyettem Sík Sándor (én pedig végre elhallgatok):
„Hiszek, és hitem súlyos és kemény.
Nem tünde tan, nem pille vélemény.
Nincs benne így-úgy, bárcsak és talán:
Igen és nem, kereken, magyarán.”
***
Ezt is ajánljuk a témában
De hová is tart Jézus virágvasárnap, miután beért a városba? Tán autogramot osztogatni megy a főtérre? Folytatja a szamaras diadalmenetet végig az összes utcán? Kényelmesen kiélvezi a népszerűség óráit? Francesca Rivafinoli írása.
Ezt is ajánljuk a témában
A nagyböjt az elcsendesedés, az elmélyülés és az ima ideje, amikor különösen fontos, hogy lelkünket Isten felé fordítsuk. (Nagyböjti sorozatunk II. része.) Jeges Mirjam kármelita nővér írása.
Ezt is ajánljuk a témában
Az erények modern és posztmodern karneváljára nem „hívták meg” az alázatot. Hogy miért? Mert ezen a részeg mulatságon csak a gőg által megrontott erények vehetnek részt. (Nagyböjti sorozatunk IV. része.) Czopf Áron esszéje.
Ezt is ajánljuk a témában
A világban minden visszafordíthatatlan, de Isten országában nincsen végleges bukás. (Nagyböjti sorozatunk V. része.) Ádám Rebeka Nóra írása.
(Nyitókép: R.J. / Mandiner)
18. századi húsvéti misztériumjátékot állított színpadra a Pázmány bölcsészkarának színtársulata. Használhatóak-e ma is ezek a drámák? Valóban vallásos volt-e a nép? A téma szakértőjét, Medgyesy S. Nobert művelődéstörténészt kérdeztük.
Jobb aktívan szembesülni, mintsem passzívan szembetalálkozni vele. Jobb egyszer egy évben alámerülni az emberi semmibe, mint ki sem emelkedni belőle észrevétlen.
Miért van kiemelt jelentősége Jézus keresztfán kimondott szavainak? Mi ad(hat)ja „a szenvedés értékét”? Tényleg túlságosan „búskomor” a katolikus egyház? A Sursum Kiadó vezetőjét kérdeztük.
Minden ötödik szálláskereső az Észak-Alföld térségbe foglalt, a Balaton a második helyen áll 16 százalékos részesedéssel.
A politikus szerint a tojáshiány egyik oka az árréstop lehet.
A Ferencvárosnak ez a két meccs határozhatja meg az egész idényét.
Létrejöhetne egy újabb gabonamegállapodás. Az Európai Uniónak úgy tűnik fontosabb az ukrán gabona európai importja, mint a saját gazdái.
