Mokita és az egyetemek

Brian Rosenberg egy 19. században alapított kis bölcsészettudományi főiskola, a Minnesota állambeli Macalester College korábbi első embere, ma a világhírű Harvard Egyetem oktatási vezetőket és újítókat képző intézetének, a Harvard Graduate School of Educationnek az elnöke. ”Whatever It Is, I’m Against It” (bármiről legyen is szó, én ellene vagyok) című könyve arról szól, miért annyira nehéz megújulást hozni a felsőoktatás világába, mitől ragaszkodnak olyan sokan a változatlansághoz az egyetemeken – és miért olyan fontos mindennek ellenére is küzdeni az értelmes reformért. Szerzőnk emlékeztet arra a fontos ellentmondásra, hogy minél nagyobb hírű és presztízsű egy intézmény a saját területén, munkaközösségei annál nehezebben veszik rá magukat a megújulásra – holott éppen nekik van a legnagyobb szükségük erre ahhoz, hogy hosszú távon megőrizzék reputációjukat. S ha már ellentmondások: bár közismert tény, hogy a nyugati félteke egyetemeinek nagy többsége kifejezetten „progresszív” beállítottságú, a változáshoz fűződő viszonyulásukat tekintve nem létezik náluk konzervatívabb intézmény. Rosenberg úgy véli, a jelenség legfőbb oka a félelem: az egyetemi vezetők többsége bármiféle újítás sikerének esélyét rendszerint alacsonyra, az innováció költségét pedig mindig magasra értékeli. Kihívás a kőbe vésett (kihalásos alapú) szerepek és pozíciók sokasága is, ami szöges ellentétben áll a meritokráciával. S bár a sikeres egyetemi reformhoz a kulturális és bürokratikus problémák közös felismerése és nevén nevezése is szükséges, nem segíti a konstruktív vitákat, hogy a véleménynyilvánítás szabadságából sok helyütt annak karikatúrája, ideologikus, dogmatikus nézőpontok pergőtüze lett.