Az irodalomtörténet szerint Szabó Dezsőnek sokáig nem volt lakása, albérletben vagy szállodában lakott. Élettere és irodája ezért az Alagút utcai Philadelphia kávéház volt Adyval, Máraival, Karinthyval, Németh Lászlóval. Szabó Dezső valóban ágyra járt. A kávéházmiliőt pedig kár erőlködve az irodalomra szorítani, a teljes társadalmi élet színtere volt a kerékpárklubtól a zenekörig. Amúgy is, errefelé volt Horthy hivatala és több minisztérium. Itt éltek a befolyásos családok, Andrássyék, Apponyiék meg a többi. A környék tele volt arisztokratákkal, hivatalnokokkal, és alig hihető, hogy néhány író képes volt fenntartani luxushelyeket festményekkel, márványos szendvicspulttal és csillogó, 25 literes La Pavoni kávéfőző géppel. A „Fila” melletti legendás, a Gerbeaud-val versenyző Auguszt cukrászda ma is működik, de már a Fény utcában, a Farkasréti temetőnél, az Astoriánál és a Nemzeti Múzeum mögött. Ez gyártja az Auguszt-tortát. Bocsánat, fasizmus, majdnem kimaradt: a Várból hurcolta el a keresztényszocialista Apponyi Györgyöt Dachauba a Gestapo.
A székely eredetű Szabó Dezső elhazudott történetéhez hozzátartozik a kelenföldi remíz melletti kiskocsma. 1926-ban ide tért be Pécsről kitiltott húga, hogy italát 40 gramm aszpirinnel dúsítsa. Családi vonást örökíthet meg a búcsúlevele, melyet így írt alá: „Szabó Irén, a szanálás és optálás vértanúja, poéta, B-listás állami tanítónő”. Annyi az üldözött az országunkban, de érti még valaki, hogy mi az optálás? A trianoni elcsatolt területeken élők ezzel igényelhettek magyar állampolgárságot.
Szabó Dezső első főbérlete a Városmajor utca 19/B alatti egyszobás, komfortos lakás volt. Személyiségét jellemzi, hogy ötvenhat éves volt, szerényen Dezsővárnak nevezte, s azt szerette volna, ha Szent Gellért hegyén temetik el. Ami nem valósult meg. 1990-ben azért felállították ott a mellszobrát, és sétányt neveztek el róla, amely – ízlés dolga – épp a Wallenberg rakpart mellett fekszik. Szervátiusz Tibor bronzszobra bikafejű, konok, dühös embert ábrázol. Kár, hogy az okos, világos szemeket nem tudta érzékeltetni. Hasonló lakásban élt nem messze a bohém Bevilaqua Borsody Béla, a lengyel ügy és Budapest művelődéstörténetének megalapozója. Egyik fő műve A budai és pesti mészáros céhek ládáinak okiratai.
Életrajzírói szerint Szabó Dezső gyakran tartott előadásokat a Marczibányi téri Lövészkertben, a Gólyavárban és másutt. Az előadásokat nem úgy kell elképzelni, ahogy az irodalomtörténet tanítja. Az egész városban mindenütt voltak előadások, és maguk a polgárok is tartottak előadásokat, mert nem volt tévé. Sőt a régi, egyetemi Gólyavár sem az életunt fiatalok gyülekezőhelye volt. Innen hurcolta el a Gestapo Auschwitzba a tizenkilenc éves Kerényi Gráciát, aki katolikus volt (már megint!), s nemcsak költő, fordító, örök ellenzéki, de – egyszer írjuk le – lengyel nyelvtankönyv társszerzője is. Anyám, én, a gyerekeim ebből tanultunk. Kerényi száz éve született. Szabó pedig a Budapesti Mészárosok és Hentesek Ipartestületében is gyakran felolvasott.
Utolsó lakása a József körút 31/A alatt volt. Hat évig élt ott, szemben a Rákóczi térrel, ahol a hentes-mészáros ipartestület működött. Mintha Bevilaquához hasonlóan megérezte volna, hogy erre kell tendálni, mert jön a háború. Az 1944-es ostrom napjaiban napi tizenöt oldalt írt, a lakóknak jutalomjátékot vezetett, de ugyanúgy gyűlölt mindenkit, mint előtte. Csendben, a légópincében hunyt el. Tíz napig feküdt temetetlenül az udvaron, a liftaknában, majd a Rákóczi téren, ahol aztán elföldelték. Ravatala és koporsója egy szekrény volt. 1949-ben helyezték át Ady mellé a Kerepesi temetőbe, ahová hamarosan Zulawski is került, de a fáma szerint ekkor már nem szidott senkit.