Nem lesz könnyű magyarnak lenni a következő száz évben – Száraz Miklós György a Mandinernek

Régóta terveztük már, hogy leülünk beszélgetni Száraz Miklós Györggyel. A terv végre keretet és formát kapott. A keret a szerző ódon tárgyakban 
és fotókban tobzódó lakása volt, a forma pedig a beszélgetés egy több mint százéves, egykor hentesek által használt, masszív faasztal mellett. Már önmagában ez a környezet is olyan, mintha egy Krúdy-novella terébe billentünk volna át. Erdély, Felvidék, mócok, székelyek, gyerekkor, irodalom – sok minden szóba került, és a végén még szalonnáztunk is. Régi ismeretségünk okán pedig tegeződtünk.

Egész írói munkásságodat átjárja a történelem hangsúlyos jelenléte, a legutóbbi kötetedben is erőteljesen érződik. Honnan ez az érdeklődés? 
A honnant marha nehéz megmondani. Még óvodás voltam, amikor tudtam, hogy régész leszek. Nem tudom, miért. Pedig nem voltam zseni kölyök. Valahonnan mégiscsak jött. Törökbálinti apai nagyszüleim istállójában kiállítottam a szemétdombról kiásott háborús fegyvereket, sisakokat, szuronyokat. Mind én ástam ki. Akkor még nem voltam iskolás. Genetika, tudattalan – nem tudom, honnan jött ez. Apámnak voltak muzeológus ismerősei. Jó barátja volt például Für Lajos, a későbbi honvédelmi miniszter, aki akkoriban történészként a városligeti Vajdahunyad várában, a Mezőgazdasági Múzeumban dolgozott. Néha a szüleim bedobtak hozzá, ha valami olyan dolguk volt, én meg ott bóklásztam a folyosókon meg a termekben. Ma is jól emlékszem a lovak szobraira meg a famintákra. Az elképesztő kakasokra. Leghorn meg hasonlók. Sokáig, egyetemista koromig történész, régész akartam lenni.

Azon belül?
Aki korán kezd érdeklődni a régészet iránt, az a piramisokkal kezd, meg Cerammal, Schliemann-nal, Árpád sírjával, Attila sírjával, elsüllyedt kincsekkel, Vértes Lászlóval. Amikor már tudatosabban érdekelt, akkor a népvándorlás kora foglalkoztatott. A magyarság eredete. Hogy sztyeppei nomád vagy finnugor rokonság, ilyesmik. Ha indult volna, régész szakra jelentkeztem volna, de a hetvenes évek közepén csak két-három évente indult a szak. Debrecenbe nem vettek fel, azt hiszem, apámnak köszönhetően.